Horoszkóp

2011. március 14.- március 20.
Horváth Tünde
asztrológus
Horváth Tünde
Kos

Kos

(március 21. - április 20.) A jegy elején születettek már indulnak, ég a talpuk alatt a talaj, ők már érzik a változás szelét. Az április közepe, vége felé születettek még kicsit lustálkodhatnak, de nem sokáig. És hogy merre induljanak? Spirituális érzéküket felhasználva, dacolva a külvilág akadályaival, átlépve, kikerülve (vagy esetleg jó Kos módjára letarolva), elindulni azon új célok felé, amik felbukkanása még önmagának is komoly meglepetést okozott nemrég. Bár a Kos jegyűeknél nem a spiritualitást szoktuk, mint fő érdeklődési területet kiemelni, most bizony a hatodik érzékük, álmuk, hirtelen a semmiből felbukkanó gondolatok adják a legnagyobb segítséget. Ha nagyon elbizonytalanodna, kérje az ezen a területen hiteles szakember segítségét.
Bika

Bika

(április 21. - május 20.) A Bikáknál folytatódik a kizárólag a szemmel látható, kézzel fogható világban való hit megingása. Ez egy hosszabb folyamat, nem pár napig, hétig tart, hanem néhányuknál akár évekig is elhúzódhat. Mivel ezen írás nem tudja figyelembe venni a születési házakat, fényszögeket, egyéb bolygók radixbeli (születési képlet) helyzetét, ezért konkrétumot, a felismerések határozott idejét nem, csak az energiák által mutatott irányt adhatja meg. Ellentmondásos időszak lehet ez, hisz érzi már a tavasz erejét, menne is, de mégis valami miatt bezárva érzi magát. Egy jó tanács, érdemes megnézni, jó ajtón akar-e kimenni, esetleg nem felejtett-e el valamit, ami miatt még maradnia kellene. A Bikák hitrendszere áll most a középpontban. Olvasson sokat, böngésszen a neten, előbb utóbb a „véletlen” az útjába sodorja azokat az információkat, amikre szüksége van. A nyelveket beszélő Bikáknak az idegen nyelvű kíváncsiskodást javaslom.
Ikrek

Ikrek

(május 21. - június 21.) Minél jobban fél az anyagi biztonság elvesztésétől, annál inkább szembesül az anyagi gondokkal. Ha célul tűzte ki a pénzt, megkaphatja, de ha ragaszkodik hozzá, a sors bebizonyítja, mennyire nem érdemes semmibe kapaszkodni. Hogyan? Váratlan anyagi veszteséggel. Elromlik valami olyan, ami a mindennapokhoz szükséges, vagyis kénytelen a félretett pénzét vagy kölcsönt felhasználni a pótlására. Legidősebb gyermeke okozhat most fejtörést. Ne úgy segítsen neki, hogy megmondja, mit tegyen, hanem kérdésekkel segítse, hogy ő maga jöjjön rá a megoldásra. Csak azok a felismerések a miénk, amit magunk „szültünk” meg. Párja vállalkozása, munkahelye is téma a beszélgetésekben. Elképzelhető, hogy neki ott jön a változás az életébe.
Rák

Rák

(június 22. - július 22.) Igencsak érzékeny nappal kezdődik a hét, hangulata mintha hullámvasútra ült volna. Legkésőbb szerdára elmúlik, ha lehet, ne sértsen meg senkit sértődésével. Úgy látja, a párja most mindenki kedvére akar lenni, kivéve az Önét. Bármennyire is nehezére esik, tegye meg felé az első lépést, mert érzékeny lelke konfliktusokkal terhelve nem tud a feladatára koncentrálni, égy nézeteltérésből, vitából sokkal komolyabb probléma kerekedhet. Kevés Rák jegyű érzi magát elemében akkor, amikor a Kos jegy hangsúlyossá válik. Elutasítják az erőszakot, sokszor még nézni sem bírják, szabályosan belebetegednek, ha ilyet látnak. Most a szokásosnál is hiszékenyebb, naivabb lesz. Annak ellenére, hogy előfordulhat, anyagi kára származik, ne az emberekben veszítse el a bizalmát, hanem lássa meg, világnézete frissítésre szorul, elhanyagolta a spiritualitást, most sorra kapja a jelzéseket, térjen vissza a medrébe.
Oroszlán

Oroszlán

(július 23. - augusztus 22.) Ha rajta múlna, el se hagyná most a lakását, rátört a tavaszi fáradtság, avagy az Oroszlán híres lustasága. Engedje meg, hogy legalább a jó idő megtegye a csalogató hatását. Ha nem is sportolni, de sétálni kimehetne a szabad levegőre. Öleljen egy fát át, figyelje, micsoda intenzív munka folyik benne. Fogadja be és hasznosítsa az energiát, amit a fa önzetlenül átad Önnek közben. Vizsgálja át a barátságait, most könnyen megláthatja, mi a kapcsolat összetartó ereje. Sok köztük a felületes, külsőségeken alapuló, felületes, főleg az Ön jószívét kihasználó érdekközösség. Rengeteg energiát elvesz ez az életéből, merje felszámolni azokat, amelyek nem a szereteten alapulnak.
Szűz

Szűz

(augusztus 23. - szeptember 22.) Az eddigi, belső feszültségeket okozó időszaknak szép lassan vége. Ahogy egyre több bolygó lép át a Kos jegybe, úgy lélegzik fel bensője és szabadul fel a nyomás alól. Igazából most valami nagyon erős belső feszültség foglya. Mindez persze jóllehet úgy tűnik, hogy a külvilágból jött, igazából csak saját bensőnk tükröződése, a tükörfalon keresztül. Végre újra vág az agya, szétszórt, csapongó gondolkodása most ismét az igazán Önnek tetsző, logikával mindent megmagyarázó intellektusba nyilvánul meg. Épp csak mintha a világ akarná egyre kevésbé a logikát, észérvet követni. A hét elején legyen minél többet a barátaival, megérdemlik és Ön is megérdemli a kikapcsolódást.
Mérleg

Mérleg

(szeptember 23. - október 22.) Rengeteg munkája van, ráadásul olyan is közbejön, amire nem is számított. Teljesen leköti, szinte egy perce sincs saját magára, vagy arra, ami épp szeretne csinálni. Mintha befalazták volna a munkájába, olyan érzés. Van helyette viszont folyamatos utazás, gondolkodás, agyalás és ez fárasztó. Legszívesebben most jó messzire elutazna, valami olyan helyre, ahol már régebben járt és most nosztalgiázik. Egyre figyeljen, ne magát ostorozza. A sok munka, a váratlanul felmerülő problémák mind azt szolgálják, hogy merje kimondani, amit gondol, vállalja, hogy ennyit tud teljesíteni. A Hold segít, szenvedélyt, érzelmeket visz a munkájába, mindennapokba, büszkeséget, tartást ad most.
Skorpió

Skorpió

(október 23. - november 21.) Viharok, viták, anyagiakért való küzdelem, nagyon mély érzelmek, ezek jellemzik majd a hetet. Forduljon az érzelmek, szerelem felé. Ott megtalálhatja azt, amiben megpihenhet, a nyugalmat. Lassan csitulnak az otthoni konfliktusok, viták, de még kell egy kis idő, mire helyreáll a teljes béke. Utazzon el, ha van rá módja, a környezetváltozás jót tehet, ihletet, ötletet adhat, de nagyon figyeljen rá, hogy ne lophassa el senki. És a poggyászát se. Baráti társasága elcsendesedik, úgy érzi, kihagyják mindenből. Tegye szóvá, beszéljék meg, vagy ha már annyira nem hiányzik, fordítsa figyelmét másfelé, hobbija, érdeklődése új emberekkel hozhatja össze.
Nyilas

Nyilas

(november 22. - december 21.) Lassan véget ér az anyagi „hét szűk esztendő”, azon kevesebbeknek pedig, akiknek eddig nagyon sok volt, megcsappanhatnak a kimeríthetetlennek tűnő források. A Nyilasok általában szeretik a társaságot, most ha lehet, még nagyobb szükségét érzik, hogy elmondhassák elképzeléseiket, lelket öntsenek másokba. Vigyázzon, nem mindenkinek tetszik a folyamatos győzködés, nehogy az ellenkezőjét érje el lelkesítésével, mint aminek szánta. Van, amikor a kevesebb több. Otthonában viszont elkél a pozitív gondolkodás, családtagjait optimista beállítottságával, vidámságával, könnyedségével átsegítheti a problémákon, erőt meríthetnek belőle. Keresse meg magában azt a kis magot, amivel túllép a nehézségeken. Ott van az, csak az utóbbi időben jól elrejtőzött.
Bak

Bak

(december 22. - január 20.) Hajlamos az önsajnálatra. Rengeteg energiát lehet ezzel a módszerrel a külvilágból szerezni, de hátránya, hogy könnyen elapad a forrás, azon kívül maga az energiaszerzés is komoly erejébe kerül. Ha egy kicsit befelé tekint, felfedezheti saját belső forrását. (Csak gondoljon vissza, hányszor állt már talpra minden segítség nélkül, saját erejéből) Mindennek az oka saját kishitűsége. Csak egy napig próbálja figyelni, hányszor gondolkodik magáról negatívan, hányszor szidja önmagát. Meg merné tenni ezt mással is? A jegy elején születettek már benne járnak átalakulásuk sűrűjében, csak pillantson vissza, mekkorát változott az utóbbi 1-2 évben az élete. (Ez természetesen a Bak aszcendensűekre is vonatkozik) Az átalakulás nem áll meg, csak talán a gyökeres változások után már a finomítás időszaka jön.
Vízöntő

Vízöntő

(január 21. - február 19.) Rengeteg szépség veszi most körül, emelje fel a fejét, hogy meglássa.(Egy egyszerű kis gyakorlat segíthet, ha bemegy pl. egy üzletbe, automatikusan a polcokat nézi. Most szánjon egy kis időt rá, nézze a vásárlókat, eladókat, az arcukat, figyelje mozdulataikat. Egy egész más világ fog a szeme elé tárulni) Nem beszélve a természetről, válasszon ki egy kis faágat, amit nap mint nap meg tud nézni és kísérje figyelemmel a tavaszi ébredését. Ugyanez az energetikai folyamat játszódik le bennünk is csak elrejtjük a környezetünk elől. Tele van energiával a teste, de belső problémái, tudatalatti vívódásai leblokkolják ezt. Hasonlóan a Bakokhoz itt is közrejátszhat a kishitűség, önsajnálat. Kár lenne erre pazarolnia az energiáját. Minden történés most saját átalakulását szolgálja, engedje, ne féljen az új születésétől. Ahogy az a kis faág se teszi.
Halak

Halak

(február 20. - március 20.) Jó pár akadály jön most a külvilágból, közlekedés, hivatalos dolgok, jogi ügyek, nehézségeket hozó időszak ez. Saját hite, optimizmusa lendítheti át ezeken. Amint elhiszi, hogy nincs nehézség, félelmeivel, aggodalmaival nem teremti meg őket, máris minden akadálymentesen folyik tovább. A hét elején a család lesz a középpontban, majd hét vége felé fokozatosan a munka, külvilág befolyásolja érzelmeit. A vasárnapi telihold viszont segíthet elengedni belső feszültségeket, különösen a jegy végén születettek szembesülhetnek el nem engedett kapcsolati problémákkal. Figyeljen jól, gyerekkori emlékek jöhetnek fel (akár álomban is), az lesz a megoldó kulcs. Nincs jobb pszichológus saját magunknál, ki ismerne minket olyan jól, mint saját magunk? Sok felgyülemlett feszültség készül most kitörni, egy fizikailag kimerítő munka, kellemes fáradtságot okozó sport segíthet.

Akciós ajánlatok

  • Nincs egyetlen akció sem!