Kos
(március 21. - április 20.) Remélhetőleg bírja még szusszal, hisz minden gyorsan változik, nem győz reagálni az eseményekre, lehetőségekre. De bármennyire is panaszkodik, valahol belül érzi, hogy nem is olyan rossz ez, ha nem pesszimistán nézi a dolgokat, hanem a pozitív hozadékát keresi, még élvezetes is lehet.
Párkapcsolata kerülhet most a középpontba, ha nem figyel, a viták elszaporodhatnak, elmérgesedhetnek, különösen mivel most párja makacsul ellen tud állni, ha valamit nem szeretne.
Nem árt a munkahelyen is figyelmesebbnek lenni, apróbb balesetek érhetik.
Akik mostanában ünneplik születésnapjukat, még időnként erőtlennek, tanácstalannak érezhetik magukat. Bika
(április 21. - május 20.) A Bikák már elhiszik, hogy a változás elkerülhetetlen, de még nem mernek kibújni a biztonságot jelentő környezetükből. Pedig nem ártana alaposan végignézni, ott tart-e, amit eltervezett magának ennyi idős korára, vagy valahol esetleg elakadt.
Például a munkahelye nem az, amit megálmodott.
Ez az időszak a számvetésé, még csak magában gondolja végig a dolgokat, várjon a döntéssel és főleg ne beszéljen róla előre senkivel, akit érinthet. Most könnyen félreérthetik, esetleg heves érzelmeket váltana ki a szavaival, várjon 1-2 hetet, míg teljesen letisztul. Ikrek
(május 21. - június 21.) Furcsa kettősség jellemzi az Ikrek hetét, egyrészt egyfajta bezártságot élnek meg, mintha el lennének szigetelve a világtól, másrészt szeretnének beszélgetni, meggyőzni, vitatkozni, kinyilvánítani, vagyis kommunikálni. Valószínű egy barát segít ez utóbbit megvalósítani.
Beszélgetni szeretne, de nincs kivel, vagy beszélnie kell, pedig inkább kihagyná.
A kettősség feloldása a megfelelő hely és idő megtalálása lesz. Adja ki magából, ami jön, de figyeljen, nehogy rossz helyen, ha pedig kérdezik és nehéz felelni, kezdjen bele, fel fog oldódni a feszültség.
Változatlanul tétovázik és ködös, mit dolgozna szívesen. Még az új út nem mutatja magát tisztán, könnyen a hiszékenység áldozata lehet, óvatosan a héten. Viszont a spiritualitásnak ideális időszak. Rák
(június 22. - július 22.) A telihold nem épp a jegy szülötteinek kedvez, érzékeny, nagy hangulatingadozás jellemzi a hét legelejét. Ráadásul a vízháztartásra gyakorolt hatása miatt úgy érzi, mint egy Michelin baba, nehezebben mozognak az ízületei is. Ezen majd a fogyó Hold fog segíteni, 1-2 nap türelem…
Forduljon a barátaihoz, főleg, ha az utóbbi időben elhanyagolta őket. Ideje közös programokat szervezni, megbeszélni, mi történt az utóbbi (mozgalmas) időszakban.
A Rák jegyűek nehezen viselik a sok beszédet (kivéve, ha erős Ikrek oldallal rendelkeznek, pl. aszcendens, Merkúr, Hold az Ikrekben), éppen ezért ha belefutnak egy beszédesebb emberbe, könnyen komoly vitává fajulhatnak a dolgok, hisz most azért mindenki erősebben, határozottabban kommunikál, még a legcsendesebb típusok is könnyen hallatják hangjukat. Oroszlán
(július 23. - augusztus 22.) Kicsit sok már az energiákból az Oroszlánnak, igaz, maga is a tűz elemet képviseli, de minősége alapján szilárd, vagyis inkább a stabilitás megteremtésében van otthon, mint a kezdeményező képességben, alighanem szeretnének már megpihenni, ha letisztulnának végre a dolgok.
Úgy érzi, kicsit egyedül maradt és csak magára számíthat, talán elfordultak a barátok most egy kicsit. Itt az ideje, hogy kipróbálja, hogy boldogul saját erőből, „alattvalók”, segítők nélkül.
Egy régi barát, talán iskolatárs bukkan fel az életébe, találkozzon, beszéljen vele, akár egy közös üzlet, vállalkozás is kikerekedhet belőle, de lehet, hogy csak segít új célokat, irányt kitűzni.
Egy utazás miatt lehet most dilemmája, talán hosszabb időre külföldre mehetne, vagy sok utazással járó munkát ajánlanak, bármelyik is az, tart tőle.
Ha utazna, most legyen nagyon óvatos, főleg a közlekedésben. Szűz
(augusztus 23. - szeptember 22.) A párkapcsolata teljesen kitölti, kitöltötte az utóbbi időben a gondolatait. Ha megtörtént a változás, megkönnyebbülhet, még ha úgy is érzi, nem ezt szerette volna. Amint elmúlik az első időszak sokkja, meg fogja találni az okokat és az előnyöket is.
Ha még nem történt változás, akkor folytatódni fog a feszültséggel terhes időszak. A „sors” most kicsikarja mindenkiből a továbblépést, mindössze a módszer változik egyénenként.
Saját életében a szülei közötti konfliktust látja most viszont. Tanuljon belőle, vegye észre, hogy ugyanabba a csapdába sétál épp bele. Ne kövesse el ugyanazt a hibát. Lehet, sőt időnként kell is kompromisszumot kötni, de csak addig, míg saját utunkról nem térít el, míg nem lesz belőle megalkuvás, lemondás. Mérleg
(szeptember 23. - október 22.) A Mérlegek hasonlóképpen a Szűz jegyűekhez, a párkapcsolatukban, illetve ők még a munkahelyi konfliktusokban, változásokban tapasztalhatják meg a mostani „energiadús” időszakot. Attól függ, melyik helyen nyelt eddig többet.
Minden történés azt próbálja kicsikarni belőlünk, hogy meghozzuk döntéseinket, ha valamibe beleragadtunk, változtassunk. Mindenkinek azon a területen, ahol a legérzékenyebb, vagyis ahol észreveszi. Mivel az idők folyamán az emberek valahogy úgy alakultak, hogy a fájdalom sokkal jobban inspirál a továbblépésre (tisztelet a kivételnek), mint a felhőtlen boldogság, ezért a figyelmeztetés is erről az oldalról érkezik. Ráadásul több is, először csak kisebbek, amiket észre se veszünk, egész addig, míg meg nem tesszük a saját érdekünkben a változtatást.
A Mérlegeknél, ahogy a Szaturnusz is mutatja, a teljes személyiség, ego átalakulása zajlik, épp ezért minden sokkal érzékenyebben is érinti. Skorpió
(október 23. - november 21.) Szerelem vagy barátság. Ez a legfőbb kérdés most. Hogy ennek az az oka, hogy beleszeretett egy barátjába, vagy az, hogy a barátjának a párja a kiszemeltje, esetleg a legfőbb ellensége, ez nem tudható. Az viszont látszik, nem egyszerű a döntés, mindenképpen vesztest és fájdalmat hagy maga után.
Bármelyiket is választja, alaposan fontolja meg, hajlamos lehet most a hirtelen, meggondolatlan döntésekre, amiket később megbánhat.
Amennyiben még teheti, töltsön minél több időt édesapjával. Beszélgessen vele, kérdezze meg a gyökereit, a családot, a vérvonalat, amelyet örökölt. Hallgassa meg, ha valami panasza van, ha haragba lennének, béküljön ki vele, kezdje el, nyújtson békejobbot.
Ne feledje, akár felnéz rá, akár megveti, az énképét mindenképp meghatározza, sőt, az önbizalma, önelfogadása is összefüggésben van az apával való viszonnyal. Nyilas
(november 22. - december 21.) Otthona rendesen átalakult, az is lehet, épp költözés után pakolászik. Hozhat egy kis vihart ez maga után.
Konfliktusa lehet szüleivel is, főleg édesapjával tűzhet össze, komoly szócsatákba is keveredhetnek. Édesanyja mindezt hűvösen messziről szemléli, de érzi neheztelő pillantásait.
Próbáljon elszámolni 10-ig a reagálása előtt, nem mindenki tud olyan könnyen és gyorsan túllendülni egy-egy vitán, mint Ön. (a Nyilasok nagy része konfliktus vagy nehézség esetén megrázza magát és továbblép, el is feledve a kapott, de az okozott fájdalmakat is)
A hét közepén a szokásosnál érzékenyebb lesz, meglepetést okozva ezzel környezetének.
Több szabad levegőn töltött időre lenne szüksége, teste a tél után napfényre, tisztulásra vágyik, adja meg neki. Bak
(december 22. - január 20.) Pénzügyi okok vezetnek most komolyabb vitákhoz. Lehet, hogy egy kölcsön, de az is lehet, hogy befektetés miatt. Legyen türelmes, ezekben a napokban, ha lehet, ne hozzon döntést. Érdemes lenne várni vele 1-2 hetet, indulatból, felindulásból nem ajánlatos pénzügyekben dönteni.
A földies jegyek, mint a Bak is, szereti alaposan átgondolni terveit, mielőtt lép. Az utóbbi időszak nagyon erős Kos hatásai rendesen megtépázhatták idegeit, a nyugalmat, kiszámíthatóságot kedvelő Bak elfáradt a pörgésétől. (pedig még nincs vége, a Vénusz még csak most kezdi) Ami viszont kicsit enyhít mindezen, a Nap jegyváltása lesz, ezt érezni és élvezni fogja a Bak.
A Bika jegy földies lévén harmonikus a Bakkal. Valahol benne van a Kos kezdeményező képessége, de a Bika szívóssága is.
Minden konfliktus, ami a napokban történik körülötte, a belső feszültségét tükrözi.
Gondolja végig, ki irányítja az életét. Ha esetleg olyan válaszra bukkan, hogy nem saját maga, sürgősen változtasson. De vigyázat, nem mindig vesszük észre, ha más éli az életünket, akár még jónak is gondolhatjuk, ha megfelelünk elvárásoknak (társadalmi, családi…sokféle lehet) Vízöntő
(január 21. - február 19.) Személyisége rendkívül gyors mértékben változik, ha észreveszi, ha nem. (nagyobb az esély az utóbbira, hisz ezeket leginkább szituációkban, arra való reakciókban látjuk meg, amit csak akkor veszünk észre, ha figyeljük)
Előtört bentről a haláltól való félelem. Ne kezelje tabuként, hisz egyszer mind eljutunk oda, de ne is engedje, hogy ez a gondolat élje az Ön életét.
Könnyebb rábírni magunkat a lesz, ami lesz-re, de nem fog tetszeni, amit hoz.
Érdemes a saját utat megpróbálni, kiszámíthatóbb és talán kellemesebb is, mint zuhanni a semmibe.
Nézzen egy kicsit körül a világában, ideje lenne új barátokra lelnie, semmi nem áll ennek az útjában, sőt, minden lehetőséget megkap hozzá, csak élnie kell vele.
Legyen bátor és kezdeményező, beszélgessen, ismerkedjen azokkal, akiket az élet az útjába sodorja. Halak
(február 20. - március 20.) A Halaknak az anyagi helyzete ül most hullámvasútra. Lesz benne fenn is, lenn is, de a Jupiter gondoskodik arról, hogy ne legyenek komoly anyagi problémái.
Hirtelen és szokatlan megoldást, lehetőséget hozhat a Vénusz találkozása az Uránusszal a hét végén. Ráadásul az eseménylánc, amit hozhat, személyisége átalakulását is magával hozhatja.
Most ne hagyatkozzon csak a kommunikációs készségeire, képességeire, kevés a meggyőzéshez, még ha elégnek is tűnik. Használja egyéb tehetségét is tárgyalás esetén (pl. megérzéseit, beleélő képességét).
A hét első felében érdekes, akár jósló vagy megoldást adó álmai is lehetnek, figyeljen oda rá.
Többet foglalkozik most a szüleivel, ismerkedjen azzal, honnan jött, milyen energiák befolyásolják életét. Segíteni fog az új célok kiötlésében és a régi beidegződésektől való megszabadulásban.