Dadogás

A dadogás okait vizsgálva számos elmélet alakult ki, melyek több fő területet érintenek. Az elméletek egyik része a dadogás okait személyiségbeli zavarokkal, érzelmi, alkalmazkodási zavarokkal, magatartási rendellenességekkel magyarázza. A kutatók nem a tüneteket vizsgálják elsősorban, hanem a dadogó személyiségét. Az alábbiakban néhány példa, melyek nem általánosíthatóak ugyan, és nem érvényesek minden dadogóra, az említett nehézségek nem okoznak szükségszerűen dadogást.

A dadogás kialakulásában gyakran van jelentős szerepe a neurózisnak (a neurózis anatómiailag ki nem mutatható idegi eredetű betegség), amely lehet a dadogás kiváltó oka, de lehet másodlagos következmény is. Amennyiben a gyermek beszédébe, fejlődésébe beavatkozik a környezete, ez okozhatja a gyermekben egy neurotikus reakció kialakulását. A gyermek személyiségét figyelmen kívül hagyó, túlzott szülői követelmények, a gyakori vagy erős szorongás, a kudarchelyzetek is előidézhetik gyermek neurózisát. Gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, mikor a dadogás az erőszakos szobatisztaságra szoktatás, a gyermek tevékenységeinek elnyomása, az önérvényesülésben való akadályoztatás következménye.

Egyes kutatók azt állítják, hogy a beszédzavar a beszéddel szembeni gátlás, amely lehet egy konfliktus következménye, vagy a személyiségben jelentkező ellentétes érzelmekhez, kudarchelyzetekhez is kapcsolódhat. A dadogás lehet neurotikus tünete az érzelmi alkalmazkodóképesség zavarának vagy hiányának, de tünete lehet az elfojtott érzelmeknek is (pl. bűntudat, gyűlölet, kíváncsiság). Sok esetben a dadogás egy visszalépés a személyiség fejlődésében, amely összefügg az én-bizonytalansággal, és a kielégítetlen megkapaszkodási igénnyel. Fontos szerepet játszhat a beszédzavar kialakulásában a korai anya-gyermek kapcsolat zavara is.

A kisgyermek életében a szülői hatások szerepe nagyon fontos. Jó esetben a gyermek fejlődése zavartalan, biztonságát az elfogadás, szülőkhöz tartozás érzéséből meríti. Ennek hiányában érzelmi bizonytalanság jön létre. Gyakran a dadogás oka aszülők problémáiban rejlik, mivel a szülő képtelen gyermekét a megfelelő módon szeretni. Körülbelül 3-4 éves korban a gyermek, ha veszélyeztetve érzi magát, képtelen a személyiségét megfelelő módon megerősíteni, a személyiség fejlődése neurotikus irányba terelődik. Veszélyérzetet kelthet a gyermekben például az azonos nemű szülő gyenge személyisége, a büntetések és azoktól való félelem, a szülői agresszivitás, vagy akár a túlféltés, ridegség, alkoholizmus, kábítószeres állapot, az erősen behatárolt, elérhetetlen célok kitűzése, a szülői elhanyagolás, a szülői veszekedések, a jobb kéz használatának erőltetése, a kegyetlenségekről szóló történetek, az életkorának nem megfelelő filmélmények, a nem feldolgozott mesekonfliktusok, az ijedtségélmény. Fontos azonban megjegyezni, hogy a közhiedelemmel ellentétben az ijedtségélmény a dadogásnak sohasem oka, csak a kiváltó tényezője. Egyes kutatók szerint a dadogás nem más, mint a beszédtanulás zavara. A nyelv, a beszéd elsajátítása egy tanulási folyamat, amely szorosan összefügg a gyermek fejlődésével. A folyamat fontos szereplője az anya, aki modellként szolgál, az elsődleges nyelvtanulás ugyanis az anya és a gyermek közötti kölcsönös utánzás. Kisgyermekkorban a sikeres beszédtanulás alapfeltétele az anya és gyermek közötti folyamatos, szerető kapcsolat, az összetartozás.

Az ember normális körülmények közt érthetően, folyékonyan, összefüggően beszél. A kifejezések akadálytalanul áramlanak ki belőle. Ezzel szemben a dadogó ember beszédmódja akadozottá válik, a mondatokat, szavakat feldarabolja, ezáltal az az érzésünk támad feléjük, mintha eluralkodna rajtuk a félénkség, nem meri kiadni magából saját gondolatait, vagy csak egyszerűen képtelen "értelmes" mondatokkal megnyilvánulni a külvilág felé.

"A dadogó ember azonban "szakadozottá teszi" a beszédet, "feldarabolja" mondatait és szavait, mintha felismerhetetlenné akarná változtatni őket, mintha előbb ellenőriznie kellene, mit szabad az elmondottakból hallgatóságának megértenie, mely szavai juthatnak egyáltalán nyilvánossághoz."

A valódi helyzet azonban éppen ennek a fordítottja. Kurt Tepperwein hasonlatával élve – "A dadogó ember a fortyogó üsthöz hasonlatos, melynek fedőjét szorosan lezárva kell tartani, nehogy minden kifusson belőle" – és a dolgok valódi, belső okait vizsgálva megtudhatjuk a dadogás lelki hátterét, kiváltó okait.

"A dadogó ember erős belső késztetést érez a beszédre, ugyanakkor nagyon szeretné, ha az általa elmondottakból sok minden kimondatlan maradna. Alaposan megszűri és ellenőrzi szavait, mivel fél felgyűlt érzéseitől és indulataitól, melyek a beszéd során igyekeznek felszínre törni. Fél az ellenőrizhetetlentől, a tudattalantól, önnön homályos foltjaitól, összetorlódott agresszióitól és szexuális ösztöneitől. Röviden, tudattalanul irtózik minden animálistól, testitől és ösztönszerűtől. Kísértésbe esik, hogy minden ilyen területet súroló megnyilvánulását "visszanyelje", megfékezze és felismerhetetlenné tegye."

A dadogás lelki okai: félelem a bennem felgyülemlett érzelmektől, az állatiastól, ösztönszerűtől, a testiségtől, kontroll utáni vágy, meg kell tanulnunk vállalni önmagunkat

Amit tennünk kell dadogás ellen

A betegnek foglalkoznia kell önnön magával, meg kell értenie, fel kell tudni dolgoznia, hogy milyen is ő valójában. El kell fogadnia önmagát, hibáival, agresszív indulataival együtt. A testiség okozta érzelmeit, gondolatait meg kell élnie, szabadjára kell engednie a benne felgyülemlett energiákat. Ajánlott csoportterápiás foglalkozásokon részt venni, ugyanis egy ilyen közegben lehetősége nyílik arra, hogy saját érzéseit és egyben önmagát feltárja, szabadon engedje és elfogadja. "Meg kell tanulnia vállalni önmagát!"