Illóolajokkal a csakrák harmóniájáért
Több száz illóolaj közül válogathatunk, attól függően, hogy milyen célt szeretnénk elérni. A test aromaterápiás kezelése masszázzsal, és egy kellemes wellness kezeléssel kiegészítve csodákra képes. Ezért mára ismét egyre elterjedtebb az ókori egyiptomiak által is szívesen alkalmazott, illatos gyógynövény olajokkal végzett testápolás, mely hatással van testünkre, lelkünkre egyaránt. Erre a célra számtalan "aromaterápiás" tusfürdő és testápoló közül válogathatunk az üzletek polcain. "Egyillatos" készítmények, illetve egész illatkompozíciók segítenek bennünket a napi stressz utáni ellazulásban, vagy éppen a felfrissülésben. A bolti készítmények mellett mi magunk is összeállíthatunk egyedi illatkompozíciókat, melyeket aztán testápolóba, vagy fürdővízbe tehetünk.
Testünk, egy-egy illatot gyakran éppúgy kíván, mint egy szelet csokoládét, vagy valamilyen gyümölcsöt. Sokszor hetekig, hónapokig vagyunk képesek ugyanazt az illatú tusfürdőt, testápolót használni, és ritkán gondolunk bele ennek lelki okaiba.
Az illatok nyugtatják, simogatják, érzékeinket, és amikor bőrünkkel érintkeznek, felszabadítják bennünk azokat a negatív energiákat, melyek akadályozzák mindennapjaink boldogságát. Erőteljes hatással vannak testünk energiarendszerére, auránkra, csakráinkra.
Minden csakrának megvan a hozzá tartozó életfeladata, és ettől függően változik az is, hogy melyikre milyen illatok hatnak a leginkább.
Kellemes időtöltés az illatok világban utazni, és keresni a számunkra legmegfelelőbb illatokat, melyek segítenek nem csak a testápolásban, hanem valamilyen személyes probléma megoldásában is.
Aromaterápiás kezeléseknél fokozottan érdemes odafigyelni a nyugtató, lazító, stresszoldó hatás mellett, a csakrák és az életfeladatok összehangolására, mert ilyenkor a bőr pórusain keresztül még inkább fokozható az illóolajok hatása.
Az illatok kiválasztásánál nem csak a bőr érzékenységére kell odafigyelni, hanem az illatemlékre is. Mindig célszerű először az illóolajat megillatolni, hogy nem ébreszt-e kellemetlen emlékeket bennünk. Hiszen ami az egyikünknek kellemes illat élményt jelent az a másik számára lehet, hogy rossz emlékeket ébreszt. Csak olyan illóolajat szabad használni, mely kellemes érzéssel tölt el, különben az aromaterápia gyógyító hatása elmarad, sőt egy adott probléma még rosszabbodhat is.
Gyors megoldást jelent egy épp létező probléma megszüntetésére, a hozzátartozó csakra illóolajának a kiválasztása, és a vele való aromaterápiás kezelés. Szerencsére egy csakrához többféle illóolaj tartozik, így bátran válogathatunk ízlésünk szerint. A hatás soha nem marad el.
A teljesség igénye nélkül egy kis ízelítő, hogy mely csakrához milyen illóolaj tartozik:
7. korona csakra: lótusz
6. harmadik szem csakra: levendula, jázmin, menta
5. torok csakra: levendula, zsálya, eukaliptusz
4. szív csakra: rózsaolaj
3. akarat csakra: citrom, rozmaring, bergamott
2. szex csakra: szantál, ilang-ilang, pacsuli
1. gyökér csakra: cédrus, szegfű.
Amennyiben többféle illóolajból szeretnénk egyszerre aromaterápiás kezelést, akkor annak hatása többféle csakrát fog stimulálni, de itt is vigyázni kell, hogy az illatok "ne üssék" egymást. Hiszen harmonikus illatkompozíciókkal tudjuk testünket és lelkünket pozitív energiával feltölteni.
A következő részben szó lesz, otthonunk energiái és csakráink működése közti összefüggésekről, és hogy milyen illóolajok hatnak mindkettőre.
Forrás - wellnesscsodak.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- asztrológus
- családállítás
- kineziológus