Náthás megbetegedésekre egyik leginkább ajánlott növénye a gémorr (Erodium cicutarium): "Ha valaki náthás, vegyen gémorrt, ennél kevesebb őszi margitvirágot (Chrysanthemum parthenicum), és ennél is kevesebb szerecsendiót, törje ezeket porrá és keverje össze. Ezt a port tegye az orrához, szívja be az illatát, így a náthát könnyen és szelíden oldani fogja, és az eltűnik anélkül, hogy veszélyessé válna. És ha valaki köhög, vagy szűk a mellkasa, készítsen ebből a porból és lisztből "süteményeket", adjon hozzá zsírt vagy vajat, egye ezt gyakran éhgyomorra és étkezés után: ez a köhögést és a melldagadást könnyen és kellemesen oldja, hamar véget is vet neki. És ha valakinek fáj a mellkasa és fel van fúvódva, vagy a torka fáj, hogy a hangja is elment, az igya ezt a port meleg borban, és a mellkasa és a torka jobban lesz."

Ugyancsak nátha ellen ajánlja Szent Hildegard a gilisztaűző varádicsot (Chrysanthemum vulgare), méghozzá levesben vagy tésztában fogyasztva. Ahogy írja: "ez megfogja a nedveket, hogy azok ne harapózhassanak el, hanem csökkenjenek".

Torokfájásra és az ehhez kapcsolódó egyéb tünetekre (köhögés, rekedtség) a következőket ajánlja: a fehér pemetefüvet (Marrubium peregrinum) főzzük vízben, szűrjük át, és adjunk hozzá kétszer annyi bort, majd így újra forraljuk fel elegendő zsír hozzáadása mellett. Ezt a főzetet igyuk, amíg a torkunk meg nem gyógyul. Köhögés esetén a pemetefűből másik szer készítését is tanácsolja: egyenlő mennyiségű édesköményhez (Foeniculum vulgare) és kaporhoz (Anethum graveolens) tegyünk harmadannyi pemetefüvet, főzzük ezt borban, és leszűrve igyuk meg. Köhögésre ajánl másik főzetet is, amelyet a köhögés mértékétől függően kell elkészítenünk: egyforma mennyiségű zsályához (Salvia officinalis) és lestyánhoz (Levisticum officinalis) keverjünk e kettőnél kétszer több édesköményt, és ezeket együtt áztassuk borba annyi időre, hogy a bor átvegye az ízüket. A füvek eldobása után mértékletes köhögés esetén hidegen, erős köhögés esetén viszont felmelegítve fogyasszuk a bort. Ugyancsak a köhögés ellenszerének tekinti a közvetlenül virágzás előtt álló szőlő (Vitis vinifera) leveles hajtásvégeit vízben erősen megfőzve. A torok megdagadása esetén a vasfűből (Verbena officinalis) javall borogatást készíteni, ilyenkor a vízben melegített fűvel a nyakat kell körberakni, és ezt egy kendővel rögzíteni.

Gyenge hallásra és süketségre a következő füveket tartja hasznosnak: főzzük a fehér pemetefüvet vízben, ennek a gőzét engedjük a fülünkbe szállni; a fűvel pedig azon melegében (de természetesen nem forrón) borogassuk be a fülünket és a környékén a fejünket is. Vagy: "ha valaki nem hall, vegyen anyatejet egy olyan asszonytól, aki 10-12 hete fiút szült, adjon ehhez kövirózsa (Sempervivum spp.) nedvét, és 3-4 csepp nedvet csepegtessen a fülébe". Ugyancsak ajánlja a "páfránymagokat" is kendőbe csavarva, vigyázva arra, hogy a beteg nehogy túl mélyre dugja a fülébe. Itt érdemes idézni azt is, amit a repkényről (Glechoma hederacea) ír: "ha valakinek a rossz nedvek, mint sűrű köd ülik meg a fejét, hogy a fülében víz mormolását hallja, az forraljon repkényt vízben, majd a vizet a fűből kinyomkodva, a füvet azon melegében rakja a fejére, és a fű jó erejével mérsékli a ködöt, ami a fejben van, és megnyitja a fület a hallásra". Fül- és fejfájás ellen azt tanácsolja, hogy vágjunk le egy szőlőhajtást a tőkéről, és az így keletkezett vágásból szivárgó nedvet reggeltől délig fogjuk fel egy edénybe. Ezt keverjük össze olívaolajjal, és az így kapott balzsammal kenjük a fájó részt.

Szent Hildegard az orr problémáival csak mint más betegségek kísérő tünetével foglalkozik, mégis érdemes megemlíteni, hogy orrfolyás esetén a fenyő (Pinus spp.) fájának, míg az "orr rossz nedvektől való beszűkülése" esetén a tiszafa (Taxus baccata) fájának illatát tanácsolja az orrba és a szájba engedni.


Forrás - Ideál - Reforméletmód magazin