A fogszuvasodás és a fogágybetegség fogalma
caries: fogszuvasodás - régebbi meghatározása szerint a fognak a szájüreggel érintkező felszínén kezdődő, a mélybe progrediáló idült folyamat, amely a kemény fogszövetek nem gyógyuló roncsolását okozza.
Ez a meghatározás a már üregképződéssel járó (a fog "kilyukadását" okozó) cariesre ma is áll, viszont a felszínes, kezdeti caries továbbhaladása megfelelő módszerekkel meggátolható, és a folyamat megállítható, illetve visszafordítható.
Kezelés hiányában azonban a fogszuvasodás a fog kemény szöveteinek előrehaladó károsodásával elérheti a fog pulpáját (az "ideget") is, és abban különböző jellegű és mérvű kóros elváltozásokat okozhat.
Caries: a szuvas folyamat
a fogak koronáját
helyenként teljesen elroncsolta
Felső frontfogak
kiterjedt szuvasodása
felnőttkorban
A felső fogakon
az ínyszél mellett fehér
sávban lepedék, a zománc
porózussá vált:
kezdeti, incipiens caries.
Az őrlőfogon az ínyszél
melletti barna foltok
a kezdeti caries
remineralizálódására utalnak
A fogágybetegség kialakulása:
a) az ínyszél kissé gyulladt,
b) ínytasak alakult ki,
Fogágnak, parodontiumnak nevezzük a fogakat rögzítő szöveteket. A fogágy összefoglaló neve az ínynek, a gyökérhártyának, a cementnek és a processus alveolárisnak. A fogágynak számos betegsége lehet. Tágabb értelemben a fogágyra lokalizálódó minden kóros folyamat a fejlődési rendellenességektől a daganatokig - fogágybetegségnek nevezhető. A gyakorlatban azonban betegségnek, parodontopathiának csak a dentális plakk (foglepedék, lásd később) okozta íny- és fogágygyulladásokat nevezzük.
A fogágybetegség az ínygyulladás kivételével irreverzíbilis betegség, mely, bár egyes helyes orvosi beavatkozással megállítható, de az egyszer már elpusztult alveoláris csont- és gyökérhártya nem regenerálódhat teljes egészében.
Parodontopathia:
az egyik alsó frontfogon
hatalmas fogkő,
a másik frontfogon
gyulladt ínytasak,
a fogak tartószerkezete
elpusztult
Parodontopathia
a fogak részleges elvesztésével.
Forrás - Fogunk védelmében - SubRosa Kiadó
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- kineziológus
- Bach virágterapeuta
- yumeiho masszőr