A csoportterápia sokat segíthet a rákbetegeknek
Megnövelheti a rákos betegek életét, és megelőzheti a betegség kiújulását, ha pszichológiai csoportterápiás kezelésen vesznek részt a páciensek.
Az ohiói egyetem kutatói 227 mellrákos nőt vizsgáltak meg. Felük egyéves csoportterápián vett részt. Az elképzelés, hogy egy terápia meghosszabbíthatja az életet, és segíthet a gyógyulásban, két évtizede viták kereszttüzében áll.
Tizenegy év után a csoportterápiában részt vett hölgyeknek 56 százalékkal kisebb esélye van belehalni a melldaganatba, valamint 45 százalékkal csökkent a betegség kiújulásának veszélye.
Michael Stefanek, az Amerikai Ráktársaság viselkedéskutatója szerint a pszichológiai beavatkozás a legtöbb tanulmány szerint csökkenti a rákkal járó kellemetlenségeket és meghosszabbítja az életet.
A kutatás résztvevői a mellrák második. illetve harmadik fokozatában szenvedő nők voltak.
Barbara Andersen, a kutatás vezetője elmondta, a terápiától azt várják, hogy csökkennek a hölgyek kellemetlenségei, megtanulják, hogyan pihenjenek. és miként tegyenek szert egyes készségekre. Fejlesztették diétájukat és edzéstervüket, mindezen túl pedig megpróbálták visszafogni a dohányzást és az alkoholfogyasztást.
Mindez az immunrendszer jobb működéséhez és a stressz csökkenéséhez vezet a remények szerint. A terápia a műtétet követte, de még azelőtt befejeződött, hogy a kemoterápia elkezdődött volna. Hetente egyszer ült össze a csoport négy hónapon keresztül, majd még nyolc hónapig havonta egy alkalommal.
Az az 54 résztvevő, aki meghalt, még így is többet élt, mint azok, akik nem vettek részt a kezelésben. Akiknél pedig a kór újra jelentkezett, a kiújulás később keletkezett.
Ugyanakkor vannak, akik szerint túl kevesen vettek részt a kísérletekben ahhoz, hogy az eredményekben biztosak lehessünk.
Forrás - Inforadio.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- Bach virágterapeuta
- családállítás
- asztrológus