Buchinger-kúra a klasszikus léböjt
Ez a módszer az egyik legismertebb méregtelenítõ intenzív kúra. Azt szokták mondani, hogy „intenzív energiaprogramra” hangolja át a szervezet mûködését.
A lecsökkentett táplálékbevitelnek köszönhetően nyugalmi állapotba kerül az emésztőrendszer, a belső tápanyagraktárak megmozgatódnak, és fokozódik a kiválasztás folyamata. A diéta átlagosan 2-4 hétig tart. Az első időszakban gyógyteákat, zöldségleveket és ásványvizet, kevés gyümölcslevet kell fogyasztani, és tudatosan felépített teljes értékű étrend alapján kell táplálkozni. Természetesen meg kell válni az alkoholtól, a cigarettától, sőt még az édességektől és a kávétól is.
Ezen kívül intenzív mozgásterápiát, légzőgyakorlatokat kell végezni, vízkúrát és masszázst alkalmazni. Emellett pedig érdemes különféle alternatívnak számító tisztító módszereket, kineziológiát, pszichoterápiát igénybe venni. A kúra közben pedig – szintén orvosi segítséggel – kialakítják az egészségképet, és a megtanult terápiás módszereket beépítik a diéta utáni élet rendjébe, tehát megtanulandó, illetve folytatandó a teljes értékű táplálkozás. Ez a módszer hasznos túlsúly, reumás, valamint szív-és keringési betegségek esetében is.
"Elsősorban a beteg emésztőrendszerben keletkező felszívódó mérgek teszik tönkre az egészséget, betegítik meg az embert, tesznek idő előtt öreggé és csúnyává."
A kúra nem jelent éhezést - aki a kúra alatt éhezik, rosszul tesz valamit!
A kúra célja
• a szervezetben az évek során felhalmozódott felesleges tartalékok lebontása
• a szervek, sejtek, testnedvek salaktalanítása, a kóros anyagcseretermékek lebontása
• a szervezet, a lélek és a szellemi képesség regenerálása
• célja elsősorban nem a fogyás, hanem a feleslegtől való megszabadulás (pl. súlyfelesleg, magas vérzsírok, magas vércukor, stb.)
Javallati terület
1. Szív és érrendszeri betegségek
2. Anyagcserebetegségek
3. Emésztőrendszeri betegségek
4. Immunológiai megbetegedések
A kúra alatt elért súlyvesztés tartós, mert általában a böjtöt életmódváltás követi. A böjt az ételekhez való viszonyulást (mennyiség, minőség) pozitívan megváltoztatja. A napi (személyre szabott) testedzés is a kúra része: torna, aquafitnesz, hegyi túra, valamint komplex testkezelések (masszázs, testfáslizás, testradírozás, iszappakolás) teszik eredményesebbé a kúrát.
forrás - nlcafe.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- Bach virágterapeuta
- asztrológus
- családállítás