A reflexológia tudománya
A reflexológia ősi tapasztalatokra épülő tudomány, melynek lényege a különböző bőrterületek, pontok, zónák ingerlése. Az ingerre a test reflexszel, azaz visszahatással reagál a hozzátartozó szervben, testrészben.
Az emberi talpban mintegy 70.000 idegvégződés található. Ezen pontok stimulálása hatást gyakorol a központi idegrendszerre, a vérkeringésre, valamint a belső szervekre. A reflexológia alapelvei szerint az egész szervezetre hatás gyakorolható a test három részén át: a fülön, a lábon és a kézen.
A reflexológiáról pár szóban
A lábak és a kezek reflexzónáinak masszázsát, mint természetes gyógymódot sok nép ismeri, ősidők óta. Eredete valószínűleg egyidős az akupunktúrával. Így a reflexológia múltja akár 6000 évre is visszavezethető. Már az ősi egyiptomi kultúrákban is ismert volt a kéz és láb reflexzónáinak masszírozása. 4000 évnél is régebbi egyiptomi síremlékeken fellelhető a reflexológia.
A reflexológia, mint a megelőzés eszköze
A reflexológia kiválóan alkalmazható gyógymód azon betegségek esetében, melyek elő-stádiumában nincs kimutatható szervi elváltozás, vagy testi panasz, illetve csak olyan energiazavarról beszélhetünk, ami még nem tudatosult, így tünetek sem észlelhetőek. A betegség következtében a szervezetben energiazavar lép fel. A reflexológia keretében alkalmazott masszázs képes megszüntetni a kialakult energiazavarokat, helyreállítja a szervezet harmóniáját, ezáltal alkalmas a betegségek megelőzésére. A szervezet energiája nem más, mint a születéskor kapott életenergia. Ennek jelentős részét a táplálékból és a levegőből nyerjük, így az energia pótlásának tökéletes kiegészítője lehet a reformkonyha és a jóga.
A betegségek keletkezésének hátterében különböző okok húzódhatnak meg
A betegségekről tudni kell, hogy azok a szervezet lelki, energetikai egyensúlyának megbomlásából alakulnak ki, aminek oka lehet a helytelen gondolkodásmód, de befolyásolhatják a magzati, csecsemőkori és kisgyermekkori traumák, lelki sérülések is. Mindenki úgy él, úgy érez, úgy cselekszik, ahogy gondolkodik. A gondolatok megjelenési helyszíne maga az emberi test. Az egészséges emberekről elmondható, hogy a gondolkodásuk is normális, azaz nem szélsőséges. Mihelyt a gondolkodás egyensúlya megbomlik, a testben áramló energiák egyensúlyában is zavar keletkezik. Az energiazavar hatására a sejtekben, a szervekben, az egész szervezetben eltérések alakulhatnak ki. Tehát sokszor pszichikai tényezők okozzák az energiazavar kialakulását, ezért az olyan érzelmek, mint az aggodalom, a gond, a szorongás, félelem, düh, vagy akár a túl nagy öröm is betegséget okozhat! A reflexológia azonban a pszichés egyensúlyra is jótékony hatással van. Ugyancsak szerepet játszhat a betegségek kialakulásában az életmód, az elfogyasztott táplálék minősége. Tehát a tudatosság hatása a táplálkozásra is éppúgy vonatkozik, mint a napi életvitelre, mozgásra, meditációra, pihenésre, alvásra, munkára és legfőképpen tanulásra.
Reflexológia és masszázs
A megfelelő reflexológiai masszázs a szervezet öngyógyítási folyamatát hozza működésbe. Beállítja az energia egészséges szintjét, oldja a stresszt, optimalizálja a vérkeringést, az idegrendszert, hozzájárul a salakanyagok minél magasabb szintű kiürítéséhez. Ugyanakkor képes segíteni a holisztikus szemlélet kialakulását, a test, a lélek, a szellem összhangját. A reflexpontok érzékenysége, vagy esetleges fájdalma jelzi, ha a hozzátartozó belső szervben funkcionális zavar, vagy megbetegedés alakult ki.
A reflexológia mechanizmusának főbb elméletei
A reflexológia fő hatása a perifériás területek és a központi terület között fennálló reflexek kapcsolatrendszerére épül, ami valójában a testet behálózó meridián-rendszer. A reflexológia 12 fő meridiánt különböztet meg.
A hologram elv szerint minden egyes rész egy-egy információs egységet, ugyanakkor a teljes információt is tartalmazza. A kezek, lábak reflexpontjait meridiánok hálózzák be, így azok különböző szervekkel és testrészekkel vannak kapcsolatban.
A lábon a reflexhatás sokkal, mintegy 2,5-szer élénkebbek, mint a kézen.
A reflexológia segítségével a láb masszírozásával az egész emberi szervezetre hatást lehet gyakorolni.
Ha elváltozást tapasztalunk a lábon és az adott zóna reagál a masszírozásra, akkor a zónához tartozó szerv egészségi állapota befolyásolható is.
Hatása van az energiára, a test energiatöbbletét vagy energiahiányát is képes egyensúlyba hozni.
A reflexmasszázs azonnali hatásai
Az egészséges talpon normális masszírozáskor alkalmazott nyomással nem váltható ki fájdalom.
Azonban, amennyiben a szervezetben funkciózavarok lépnek fel: fájdalom, nyomásérzékenység, illetve kellemetlen érzés tapasztalható. Ezek a reakciók nem csillapíthatók túl gyenge masszázzsal, mivel akkor nem érhető el a remélt gyógyhatás, a reflexológiás masszázs erősségét úgy kell megválasztani az erősséget, hogy a fájdalom a páciens számára elviselhető legyen.
További tünetek jelentkezhetnek például: izzadás, hideg nyirkosság a lábfejen(ezek elsősorban legyengült szervezeteknél, rossz vegetatív idegrendszeri szabályozásnál), fáradékonyság, hidegérzet (mely ellen javasolt meleg takaróval védekezni) – ritkább esetben erősebb reakciók mint például az ingerelt zónának megfelelő testrészen fellépő ideggörcs, vagy belső remegés, esetleg ájulás. Ilyen helyzetben a masszázs azonnali folytatása tilos, a pácienst nyugalmi állapotba kell helyezni, nyugodt, mély levegővétellel ellazítani, míg a panaszok megszűnnek.
Mindkét láb lágy, simogató masszázsa segítheti a gyors felépülést.
A reflexmasszázs későbbi hatásai
A reflexológiás kezelések között is felléphetnek olyan reakciók, melyek a kezelés hatását jelzik. Szakszerűen végzett masszázs esetén ezek a reakciók elhanyagolhatóak: gyakoribb a rossz szagot árasztó, nyálkás és elszíneződött széklet, illetve a zavaros, kellemetlenül erős szagú vizelet, melyek a szervezet tisztulási folyamatának természetes következményei. Ugyanakkor az izzadságmirigyek kitágulhatnak, a test rossz szagot áraszthat, illetve a hüvely is váladékozhat és az orr-garat is fokozottan ürítheti a váladékot, átmenetileg megemelkedhet a testhőmérséklet, azonban ez már a szervezet öngyógyító munkájának biztos jele. Amennyiben a szervezetben vannak tünetmentes gyulladásos gócok, azok tüneti fájdalmainak felerősödése is várható. Ezek a reakciók kívánatosak és egyben a gyógyulás feltételeit is képezik. Ugyanakkor kellemes reakciókra is számíthatunk, mint nyugodtság, ellazultság; alvászavarok megszűnnek, testi-lelki teljesítőképesség fokozódik.
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- yumeiho masszőr
- kineziológus
- családállítás