A kutatók szerint a kávé növeli az arthritis kockázatát
Utolsó módosítás: 2009. május 06. - 00:06:53
Olvasva: 823
A rendszeres kávéivóknak későbbi életük folyamán megnövekedett arthritis-kockázattal kell szembenézniük, és nő a szívbetegségek rizikója is.
A kutatók szerint a kávé megnöveli a korai "rheumatoid indikátor" szintjét.
Akik napi négy csésze kévánál többet fogyasztottak, kétszer akkor valószínűséggel volt pozitív az arthritis-tesztjük, mint az alkalmi ivóké. A napi 11 csésze körül fogyasztóknál ez az érték már 15-szörös. Az eredmények akkor is igaznak bizonyultak, miután kor, nem, dohányzás és testsúly tekintetében súlyozták őket.
A helsinki közegészségügyi intézet kutatói 7000 résztvevőnél mérték meg a rheumatoid faktort, miután ellenőrizték kávéfogyasztási szokásaikat.
Amikor először vizsgálták őket, a 19 ezer fős, 15 éven át követett második csoportból senkinél sem volt jele az arthritisnek. Az eredmények határozott összefüggést mutattak a kávéivás és a rheumatoid faktor között.
Az Annals of the Rheumatic Diseases című folyóiratban publikáló szerzők még nem azonosították a kávé, és különösen a szűretlen kávé azon összetevőit, amelyek indukálhatják az arthritis kialakulását néhány évvel megelőző faktor termelését.
A kávéivással kapcsolatban leginkább a koffeintartalmat szokták emlegetni, bár bizonyítékok arra utalnak, hogy mérsékelt fogyasztásának inkább előnyei vannak, semmint hátrányai, javítja a rövid távú memóriát, erősíti az izmokat és növeli az éber figyelmet.
A kávéivók azt szeretnék tudni: Mennyi a sok? Az orvosok bizonytalanok a mennyiséget illetően, annyi csak a bizonyos, hogy ebben is a mértékelesség a követendő.
Forrás - The New York Times Health News Service Medincorp
Csakragyertya
Feltöltve: 2010. július 01.
Ezen a rövid videón a csakragyertya alkalmazást és hatását mutatjuk be.
Látták: 11815
Esküvőre felkészítő kezelések
Feltöltve: 2010. június 23.
A Harmónia Életreform Központban jártunk, mivel egy nagyon hasznos szolgáltatásról hallottunk... Íme:
Látták: 2033
Masszázs oktatás a Harmónia Életreform Központban
Feltöltve: 2010. augusztus 16.
A Harmónia Életreform Központban többek között igénybe vehető szolgáltatás a svéd masszázs oktatás és talpmasszázs is.
Látták: 2437
Kapcsolódó
Hírek
- Terhesség alatt a magzati DNS enyhíti a rheumatoid arthritis tüneteit

- Kagyló az arthritis ellen

- Alternatívák az arthritis enyhítésére

- Egyszerű módszerrel korán felfedezhető a rheumatoid arthritis

- Rheumatoid arthritis - Hatékony módszer a kezelésre

- Hasznos tudnivalók ízületi betegségekről - arthritis, arthrosis, reuma

- Akupunktúra és elektroakupunktúra a rheumatoid arthritis kezelésére

Oktatás
- Életvezetési tanácsadás, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-19

- Ayurvéda testkezelések, tanfolyam, Ayurvedia, Ayurvédikus Oktatóközpont, Budapest XI., 2012-05-25

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-26

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-27

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-30

- Reiki, tanfolyam, Szabó Gábor, Budapest V., 2012-06-02

- Nincs iskolai képzés feltöltve.
- kineziológus
- asztrológus
- Bach virágterapeuta