Mi sem mutatja jobban, mennyire lényeges része a gerinc a csontváznak, hogy erről kapta nevét a gerincesek törzse, melybe az emlősök, így az ember is tartozik. Gerinc és gerinc között azért- helyzetétől és feladatától függően - nagy különbségek vannak.

Egyenes gerinccel

A gerincoszlop (columna vertebralis) minden emlősben a csontváz központi része, ez képezi a nyak és a törzs vázát, a test csontos tengelyét adja, és ebben futnak a mozgás-szervrendszert irányító idegpályák, belőle futnak ki az idegek. A gerinc tartófunkcióját függőleges és vízszintes helyzetben is jól el tudja látni, gondoljunk csak a zsiráf nyakára, a négylábúak lényegében vízszintes hátgerincére. A felegyenesedett emberi testtartás azonban azt jelenti, hogy a gerinc szinte mindig és teljes hosszában függőlegesen áll, amihez felépítése is alkalmazkodik. A felegyenesedés nem jelent egyben egyenes vonalat is, hiszen az egészséges gerincen jellemző görbületek figyelhetők meg.
Mindazonáltal az ember gerincproblémáinak túlnyomó része is erre a sajátos helyzetre és különleges megterhelésre vezethető vissza.

A csigolyák

A gerinc 33-35, feszes ízületekkel, alsó szakaszán pedig összecsontosodással kapcsolódó csigolyából áll. A nyak felől indulva csupán az első 24 valódi csigolya, az utolsó 9-11 felépítése eltérő, ezért ezeket álcsigolyáknak nevezzük. A valódiak a koponyához kapcsolódó első (fejgyám vagy atlas) és második (axis vagy epistropheus) kivételével lényegében egységes felépítésű. A köbös csontok között már említett szivacsos csontállományból álló, korong alakú csigolyatest felülről lefelé enyhén kiszélesedik. Kívülről az erek áthaladását biztosító lyukakkal tarkított porózus kérgi csontállomány fedi. A csigolyák egymás felé néző lapos felszíneit vékony üvegporc fedi. A csigolyatestek hátrafelé a csigolyaívben folytatódnak. A csigolyaív és a csigolyatest vályúja határolja a csigolyalyukat. A csigolyalyukak egymás alatt elhelyezkedve a gerinccsatornának adnak helyet.
A csigolya nyúlványai a csigolyaívből indulnak ki. Hátrafelé a páratlan tövisnyúlvány áll, amit a háton is kitapinthatunk, kissé hátrafelé állnak a harántnyúlványok. A csigolyák egymáshoz lefelé és felfelé induló páros ízületi nyúlványokkal - összesen tehát négy ízülettel - kapcsolódnak.
Alakjuk és elhelyezkedésük alapján felülről lefelé haladva megkülönböztetünk 7 nyakcsigolyát, 12 hátcsigolyát, 5 ágyékcsigolyát, 5 keresztcsonti csigolyát, melyek keresztcsonttá csontosodnak össze, végül 4-6 csökevényes farokcsigolyát, melyek közül az utolsó kettő vagy három teljesen összecsontosodik.
A hátcsigolyák testén ízesülnek a bordák. Az első és két utolsó borda kivételével minden bordafej két szomszédos csigolyatesthez kapcsolódik, a bordagumó pedig a harántnyúlványhoz ízesül.

Mi tartja össze a csigolyákat?

A gerinc összetartásában ízületek és folyamatos csontösszeköttetések egyaránt részt vesznek.
Az egymás alatt és fölött elhelyezkedő csigolyákat, illetve az egész gerincet ízületektől független szalagok rendszere (syndesmosisok) tartja össze, melyek közül a legfontosabbakat érdemes csak megemlíteni. A csigolyatestek elülső felszínére fekszik rá egy széles, a nyakszirtcsonton kezdődő szalag. A hátsó felszínen, a gerinccsatorna elülső részén végighaladó vékonyabb szalag szintén a nyakszirtcsonton ered, és a csigolyatestek közötti porckorongok hátulsó felszínén tapad. Ezeken kívül a csigolyaíveket összekötő, a sárgás rostjairól ligamentum flavum névre hallgató szalag is megtalálható, mely tulajdonképpen több szalagból áll, mert minden csigolyaíven megszakad.
A csigolyák legfontosabb kapcsolata a közöttük lévő, a teljes gerinc hosszának mintegy egynegyedét kitevő, rostos porckorongok (discus intervertebralis) révén jön létre, melyeket üvegporc rögzít a csigolyatestekhez. Lapos korongjainak széle a csigolyatestek alakjához igazodik. Felülről lefelé egyre vastagabbak. Többnyire nem szabályos korongok, mivel a gerinc görbületének megfelelően elölről vagy hátulról enyhén elvékonyodnak. Kívül tömörebb, rostos (anulus fibrosus) gyűrű helyezkedik el, belül lágyabb, kocsonyás (nucleus pulposus) állagú szövet tölti ki. Belső szöveti szerkezete koncentrikus körökbe rendezett; itt kollagén rostos és porcsejtekből álló gyűrűk váltogatják egymást. Mivel e porckorong jóval puhább, mint a szomszédos csigolyatest, extrém nyomás, megterhelés hatására deformálódik, kinyomódik, és a gerinccsatornába benyomulhat. Így alakul ki a porckorongsérv (discus hernia), amikor is a betegben a porckorongok a gerincvelői gyökereket nyomják.
A csigolyatestek közül a keresztcsonti és a farkcsontcsigolyák összecsontosodtak (synostosis).
Ezen kívül a csigolyaívről eredő ízületi nyúlványok segítségével minden csigolya a fölötte és alatta elhelyezkedő csigolyákkal 2-2 szabályos ízülettel is kapcsolódik.

Görbületek a gerincben

Az újszülött gerince még teljesen egyenes. A gerinc végleges alakja a kisgyermek járásával párhuzamosan alakul ki, végleges alakját csak a pubertáskor lezárultával éri el.
A felnőttek tehát már nem egyenes gerincűek. Az emberi test középvonalában - az úgynevezett szagittális síkban - előre és hátra domborodik: a nyaki szakaszon előre, a hátin hátra, majd az ágyéki rész ismét előre domborodik, végül a keresztcsonti és farkcsonti tájékon enyhén felfelé kanyarodik. Lordosisoknak nevezik azokat a görbületeket, melyek előre domborodnak, az ezzel ellentétesen hátra domborodók a kyphosisok. Így a test egyenes súlyvonala, mely függőlegesen a fejtetőtől indul és körülbelül a bokák alatt, a talpon végződik, több csigolya magasságában is metszi a gerincoszlopot.
Ha a gerinc a súlyvonal lefutását követné, sokkal merevebb szerkezet volna, amely a mozgó, járó felnőtt fejének rugalmas, rázkódásmentes alátámasztását nem tudná biztosítani. Így már érthető az is, miért nincs szüksége csecsemőnek görbe gerincre, hiszen ő még nem tartja a fejét. Ahogy azonban képessé válik ezt önállóan is megtenni, és ily módon növeli a függőlegesen gerincére nehezedő terhet, úgy alakul ki az egészséges felnőtt gerincforma.
A felnőtt testben a súlyvonal előtt és mögött elhelyezkedő testrész azonos súlyú. Terhességkor vagy rossz tartás esetén a kiegyensúlyozatlanság nagy terhet ró a gerincre, bizony bele is fájdulhat.
Az emberi testet, illetve törzset alaposabban szemügyre véve oldalirányú hajlatokat is fel lehet fedezni. A mellkasi szakaszon enyhe jobbhajlatát a nyaki és ágyéki szakasz kis balhajlata ellensúlyozza.
Az időskori testmagasság-csökkenést részben a meglévő görbületek fokozódása okozza, miután a csigolyák elmeszesednek, tartóizmai gyengülnek. A másik oka pedig a porckorongok zsugorodása, s főként a csigolyák oszteoporózisa.

Hajlongó gerinc

A gerinc mozgatásában közvetlenül vagy közvetetten szinte valamennyi törzsizom részt vesz. A gerinc két oldalán futó, több izomból álló izomcsoport a mély axiális törzsizomzat közvetlenül mozgatja a gerincet. Mozgását a porckorongok és a csigolya-nyúlványok korlátozzák. A leghajlékonyabb a nyaki szakasz, legkevésbé a mereven összecsontosodott keresztcsonti tájék hajlik.
Amikor előrehajlunk, a gerinc egységes ívet ad. Hátrahajláskor a tövisnyúlványok miatt korlátozottabb a mozgás, az ív sem válik egyenletessé.
Oldalra hajláskor és törzsfordításkor - a gerincet mintegy 45 fokos szögben tudjuk elhajlítani - is a nyaki szakasz a legmozgékonyabb, lefelé merevebb a gerinc. Oka, hogy a mozgékony szakaszon az ízületi felszínek síkja nagyjából egybeesik a porckorongokkal.

 

Forrás - hazipatika.com