Az érelmeszesedés valamennyi eret, a működésük szempontjából döntõ vérátáramláson keresztül minden szervünket érintõ, fokozatosan súlyosbodó állapot.

Vannak életfontosságú szervek, amelyek vérellátási zavara halálhoz, vagy súlyos életminõség-csökkenéshez vezet. Az érelmeszesedés okozta keringési zavarok közé a szívinfarktus, a szélütés, az alsó végtagok érszűkülete tartozik.

Az érelmeszesedés kezdetén a korai, biokémiai változásokat az érfal kóros elfajulása, szűkülete követi, majd a megváltozott, „idegenné vált” felületen aktiválódó, érpályán belüli véralvadás következtében teljes elzáródás jön létre, amit trombózisként ismerünk. Ha az ellátó verõér mögötti terület – agy-, szívszövet stb. – elhal, akkor infarktus alakul ki.

A fejlett világban, de különösen hazánkban a leírt folyamat a XX., s úgy tűnik a XXI. század elsõ évtizedeinek legfontosabb, halált és rokkantságot okozó megbetegedése. A hazai halálozási statisztikák élén – megelõzve a daganatos halálozást – a keringési (agy és szív) betegségek állnak.

Tudjuk azt is, hogy vannak kiemelt kockázati tényezõk, például a dohányzás, a magas koleszterin- és triglyceridszint, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a túlsúly és a mozgásszegény életmód, de az életkor elõrehaladtával az érbetegségek kialakulásának esélye önmagában is nõ. A 65 év feletti férfiak és a 70 év feletti nõk esetében gyakoribb. Ugyanakkor a szívinfarktus és a szélütés a 35–64 év közötti korosztályban csaknem másfél millió embert érinthet, a 65 év feletti lakosságban további csaknem kétmillió beteget fenyeget.

Az utóbbi években egységes orvostudományi elmélet és ennek talaján egységes gyakorlat látszik kialakulni, ami a szív-, az agy- és a végtagi károsodások egy részét az érrendszer elváltozásaira vezeti vissza. Az elváltozások kóros formája, az atherotrombózis az érelmeszesedéssel kezdõdik, amikor is a nagy és közepes érfalakon zsírból, rost- és ásványi anyagokból álló lerakódások alakulnak ki, melyek az erek rugalmasságát csökkentik, átmérõjét szűkítik. Ha az említett lerakódások leválnak és bekerülnek a véráramba, elzárhatják annak útját. Attól függõen, hogy az agyi, a szív- vagy a végtagi területeken keletkezik az elzáródás, beszélhetünk szívinfarktusról, stroke-ról (szélütésrõl), vagy végtagi trombózisról.

Az összefüggés azonban nem merül ki pusztán a közös kóroki eredettel, ugyanis felmérések igazolták, hogy az infarktuson átesett beteget hamarabb fenyegeti a szélütés vagy annak enyhébb formája, mint egy következõ infarktus, míg a stroke-os betegek többsége négy éven belül egy szívinfarktusra számíthat. Vagyis, noha az érkatasztrófák elhárítása különbözõ szakterületek képviselõinek feladata, a betegség egy, ezért a megközelítésének is egységes szemléletűnek kellene lennie. Egy 2003 nyarán végzett felmérés igazolta, hogy az összefüggés nem csak idõben eltolódva létezik: az atherotrombotikus betegeknél a kórforma mindhárom formája jelen van.

Szívinfarktus esetén a szív izomzata oxigénhiány következtében megsérül vagy elhal, mivel a szív izmaihoz vért és ezáltal oxigént szállító érbe jutott vérrög megakadályozza a szív vérellátását. A szívinfarktus általában hirtelen jön, ennek ellenére a szívinfarktuson átesettek felénél már órákkal, napokkal vagy hetekkel korábban jelentkeztek a tünetek. Intõ jel a visszatérõ mellkasi fájdalom (angina), ami fizikai megerõltetésre erõsödik, és nyugalmi helyzetben enyhül, mindezt pedig a szív vérellátásának pillanatnyi zavara okozza. A szívinfarktus jele és tünete: a percekig tartó, nyomó, szorító érzés a mellkas középsõ részén; a mellkasból kiinduló, vállba, hátba, néha állkapocsba sugárzó fájdalom; a visszatérõ mellkasi fájdalom, az elhúzódó fájdalom a has felsõ részén; a légszomj, az izzadás, a szédülés, a pánikérzet, az ájulás, a hányinger és az émelygés. A betegség kockázati tényezõje a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a dohányzás, a testmozgás hiánya, a túlsúly, a cukorbetegség, a stressz, a túlzott alkoholizálás, végül az öröklött hajlam.

Szélütéskor az agyi vérnyomás kórós csökkenése miatt az agy egyes részeinek vérellátása megszűnik (agyi infarktus), vagy vérzés lép fel (agyvérzés), nyomában az agy egyes részei elhalnak. Sokan csak az agyvérzést ismerik, annak ellenére, hogy az agyi infarktus csaknem négyszer gyakoribb. Az infarktussal egyezõk a kockázati tényezõ, illetve a sor egyes szívbetegségek, korábbi szívinfarktus, illetve szélütéssel egészül ki. A szélütés tünete a végtaggyengeség, féloldali jellegű bénulás, a látás-, beszédzavar, zavartság, erõs szédülés, fejfájás, hirtelen eszméletvesztés. A tünetek lehetnek múlók, együtt és külön-külön is elõfordulók. Kimagaslóan sok szélütést észlelnek reggel 8 és 10 óra között, lényegesen többet, mint éjjel. A szélütés kezelésének legfontosabb tényezõje az idõ, ha a stroke-centrumba 3 órán belül beszállítják a beteget, felállítják diagnózisát és megkezdik szakszerű kezelését, akkor azt követõen életkilátása és életminõsége jelentõsen javul.

A perifériás artériás érbetegséget az alsó végtagok érszűkületeként szokás említeni. Enyhébb formájában járásra jelentkezõ lábfájdalom, lábikragörcs jelentkezik, súlyosabb esetben a fájdalom már mozgás nélkül is jelentkezik. A legsúlyosabb állapotban a vérkeringés tartós és állandó csökkenése miatt fekélyesedés keletkezik a lábszáron vagy lábfejen. További súlyosbodása vagy felülfertõzõdése akár a végtag amputációjához is vezethet, mint a legsúlyosabb lokális következmény, ám a beteg életben marad. Kevésbé ismert, hogy az alsó végtagi érszűkületnek még a végtagi amputációnál is súlyosabb következményei lehetnek: a szívinfarktus, a szélütés és a halál. Az alsóvégtagi beteg érfalon ugyanúgy kitapadnak a trombociták a meszes plakkokon és elzárják az eret, mint máshol a szervezetben. Ez okozza a helyi tüneteket. Ha azonban a trombus egy része leszakad, azt a véráram továbbsodorja a szervezet más életfontosságú szerveihez, és ott jelentkeznek a tünetek, amelyeknek következményei rendszerint sokkal súlyosabbak, mint a lábon tapasztalt tünetek. Emiatt nevezzük a végtagok érszűkületét a szívinfarktus és a szélütés elõrejelzõinek.

Krasznai Éva

Forrás - PatikaTukor.hu