Becsült adatok szerint Magyarországon mintegy 16-20 ezer Parkinson-kóros beteg él. Az USA-ban közel egymillió embert érint ez a kór, és évente 60 ezer az újonnan diagnosztizált betegek száma. Egyes előrejelzések a parkinsonos megbetegedések növekedését jósolják, a 2040-es évekre a jelenlegi betegszám csaknem négyszeresével számolnak.

A Parkinson-kór az idegrendszer ismeretlen eredetű, lassan előrehaladó, az idegsejtek elfajulásával járó megbetegedése, amely jellegzetes mozgászavart, mozgásproblémákat okoz. A mozgások összerendezéséért, koordinálásáért az agy bizonyos területei (az ún. törzsdúcok is) felelősek. Az idegsejtek közti információ-továbbítást a dopamin nevű ingerületátvivő anyag végzi. A Parkinson-kórban a feketemag sejtjeinek pusztulása miatt, a dopamin-ellátottság csökken és az idegsejtek pusztulni kezdenek. Az 1960-as években tudományos kutatásokkal sikerült kideríteni: a Parkinson-kóros betegek agyában a dopamin nevű ingerületátvivő anyag mennyiségének csökkenése okozza a betegségre jellemző tünetek kialakulását.

Azt azonban, hogy magát a folyamatot mi indítja el, a kutatók még ma is csak találgatni tudják. Feltételezik, hogy több tényező együttes megléte (genetikai hajlam, környezeti ártalmak, bizonyos gyógyszerek és vegyszerek, kábítószerek, egyes vírusok, pszichés betegségek) is felelőssé tehetők az idegrendszeri károsodásért.

Dr. Takáts Annamária főorvos - e betegség specialistája - már beszélgetésünk elején fontosnak tartja megjegyezni: a Parkinson-kór - az orvostudomány mai állása szerint - ugyan még nem gyógyítható, ám nagyon jól kezelhető, menedzselhető, vagyis a betegek többsége, megfelelő gyógyszeres terápia mellett akár hosszú éveken át is meg tudja őrizni munkaképességét, életminőségét.

A Parkinson-kórnak két fő típusa van.

Az egyikben az izommerevség, a mozgás lelassulása a jellemző és szembeszökő, míg a másikban a remegés a vezető tünet.

A betegség lefolyása változó ütemű lehet, s a tünetek kialakulásának a sorrendje sem állandó. A korai stádiumban jellegzetes tünet lehet az enyhe mozgászavar, amely a hétköznapi tevékenységekkel járó finom, ismétlődő mozgások korlátozottságában, illetve elbizonytalanodásában (pl. írás, valamilyen megszokott, rutinszerűen végzett mozdulatsor ismétlésének akadályozottságában) nyilvánul meg. A test fél oldalára kiterjedő elügyetlenedés, vagy valamely végtag „lelassulása", a mozgásindítás zavara, az izommerevség a betegben gyakran azt a gyanút kelti, hogy valamilyen mozgásszervi betegsége van, ezért tüneteit vagy a korosodásának „számlájára" írja, vagy valamilyen mozgásszervi problémára vezeti vissza, ezért a reumatológiai szakrendelést keresi fel. Előfordulhat, hogy egy parkinsonos beteg éveken át jár egyik reumatológustól a másikig anélkül, hogy állapota javulna. Ennek többek között az is az oka lehet, hogy e kór tünetei - általában - lassan fejlődnek ki, súlyosságuk és megjelenésük sorrendje is egyénenként változó, vagyis évekbe telhet, míg a kezdeti tünetek a hétköznapi életvitelt hátráltatják.

A betegség súlyosbodását jelzi az apró léptű, csoszogó járás; az, hogy irányváltoztatásnál a beteg elbizonytalanodik, vagy hogy nehezen tartja meg egyensúlyát.

A Parkinson-kór leginkább ismert és a kívülállók számára egyik legismeretebb tünete a remegés.

Mint Takáts főorvos asszony mondja, a korai stádiumban eleinte csak nyugalmi állapotban jelentkező remegés az a tünet, amely az érintettek többségét arra ösztönzi, hogy orvoshoz forduljanak.

A betegek számára megtévesztő lehet, hogy az akaratlagos, célirányos mozgásnál a tremor (remegés) olykor valamelyest enyhül vagy megszűnik, viszont pszichés nyugtalanság, stressz, fáradtság esetén fokozódik. A betegség előrehaladtával a remegés átterjedhet a másik kézfejre, karokra, lábakra és a fejre is. A betegség súlyosbodásához depresszió is társulhat és a gondolkodás lelassu­lása sem ritka (a parkinsonosok többségénél a szellemi képességet nem érinti maga a betegség, ám hosszú betegévek elteltével jelentkezhet a szellemi leépülés is.

A Parkinson-kór felismerése és kezelése ideggyógyász (neurológus) szakorvos feladata. A diagnózist a jellemző tünetek alapján állítja fel a szakorvos. E betegség felismerésében mind a mai napig a beteg „szemrevételezéséé" a főszerep. A jellegzetes tünetek értékelése - például a nyugalmi remegések elkülönítése más típusú remegésektől - szakorvosi gyakorlatot kíván. Fiatalabb betegeknél e kór igen nehezen diagnosztizálható, különösen olyankor, amikor a jellegzetes, korai panaszok nem jelentkeznek a betegség elején. Ilyenkor komoly segítséget jelenthet a rutin kivizsgálási eszköztárban még nem szereplő műszeres vizsgálat (pozitron-emissziós tomográf), amelynek révén kimutatható a csökkent agyi dopaminképződés.

Nemrégiben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen olyan, egyedülálló berendezést fejlesztettek ki, amely szintén segíthet majd a betegség diagnosztizálásban, mert az izomremegések (parkinsonosoknál ez másodpercenként 6-8) gyakoriságát mutatja ki.

Mint azt a Takáts főorvos asszony is hangsúlyozza: bár ez az idegrendszeri betegség ma még nem gyógyítható, helyes gyógyszerbeállítással azonban jól karbantartható; a tünetek enyhíthetők, vagyis a parkinsonos páciens állapot- és életminőség-romlása késleltethető, megállítható. A neurológusok a beteg életkorának, a betegség stádiumának függvényében határozzák meg: adott páciensnek mikor, milyen hatóanyag tartalmú gyógyszert kell szednie. A betegség kezelésében számos gyógyszert alkalmaznak a szakorvosok, ám a leghatékonyabbnak a dopamin előanyagát, a levo­dopát tartalmazó tabletta bizonyult, amellyel a lecsökkent mennyiségű ingerületátvivő anyagot pótolják. E betegség kezelésében a műtét akkor mérlegelendő, ha a korszerű gyógyszeres terápia semmilyen kombinációban nem tudja javítani a beteg állapotát.

A neurológus-főorvos szerint a Parkinson-kórral együtt élni kénytelenek „utánkövetése", nagyon fontos, ezért például a Neurológiai Klinika szakrendelésére félévenként hívják vissza felülvizsgálatra pácienseiket.

Hogyan küzdhet meg a betegségével?

• Működjön együtt kezelőorvosával.
• Ha a gyógyszer szedése kapcsán valamilyen tünetet tapasztal, számoljon be arról kezelőorvosának.
• Őrizze meg fizikai és szellemi aktivitását.
• Jót tehet a lassú séta, az egyéni vagy csoportos gyógytorna, a víz alatti torna, a speciális gyógymasszázs,
  
• lletve többféle elektrofiziológiás kezelés.
• Egyszerre csak egy dolgot csináljon.
• Táplálkozzon egészségesen. Fogyasszon magas rosttartalmú, tápláló ételeket, illetve székletlágyító táplálékokat (ezek fogyasztása megakadályozza a mozgásszegénység és a kiszáradás okozta székrekedést).
• Egyen akkor is egy keveset, ha nincs étvágya.
• Ne igyon kávét, alkoholt.
• Mindig ügyeljen a testtartására. Álljon egyenesen, és kis lépésekkel járjon.
• Vegyen részt parkinsonos betegek csoportos összejövetelein, tőlük hasznos gyakorlati tanácsokat kaphat.

Szakértő: Dr. Takács Annamária, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinkájának főorvosa

Forrás - PatikaTükör.hu