Angliában és az Egyesült Államokban már évtizedek óta foglalkoznak állatterápiával. De nemcsak a fogyatékos, súlyosan beteg gyermekek, hanem az idős, magányos, különféle testi és lelki panaszoktól szenvedők is meggyógyulhatnak a négylábú doktorok segítségével.

Az állatterápia története a hatvanas években kezdődött. B. Levinson amerikai pszichológus egy viselkedési zavarokkal küszködő kisfiút kezelt. Hónapokig nem tudta őt szóra bírni, mígnem egyszer a rendelésre kénytelen volt bevinni kutyáját. A kutya hatására a gyermek feloldódott, beszélni kezdett az állathoz s annak gazdájához.
Levinson a következő vizsgálatokra - a szabályok tiltása ellenére - már szándékosan vitte el kutyáját, s a kisfiú állapota rohamosan javulni kezdett. Nemsokára már speciálisan képzett kutyákat neveltek, s vonták be őket a pszichoterápiába. Az állatok közelsége, a hozzájuk való fordulás eltereli a beteg figyelmét saját magáról, bajairól. A rendszeres foglalkozás oldja a feszültséget, az idő gyorsabban, észrevétlenebbül telik.
A terápia legnehezebb, s egyben a legfontosabb válfaja a testileg-szellemileg sérült gyermekek gyógykezelése. Egy autista gyermek például a kutyától is nagyobb tűrőképességet kíván, hiszen az ilyen beteg megrúgja az állatot, kihúzza a szőrét, vagy ráncigálja a fülét. S ezt egy kutya sokszor még a gazdájától sem tűri el.
Az alkalmasság nem fajta kérdése, de a golden retrieverek közül nagyon sok egyed alkalmas a feladatra. Sokszor a kutyákat idősek otthonában, idős emberek látogatásával készítik fel a sérült gyermekekkel való foglalkozásra.

A terápia elterjedése

A terápia elsősorban Angliában és az Egyesült Államokban terjedt el, de Svájcban, Németországban, Hollandiában is kezelnek gyermekeket és időseket a módszerrel. (Angliában 1983 óta a Pet As Therapy állatterápiás mozgalom már 10600 olyan kutyát és macskát jegyez, akikkel folyamatosan látogatják a kórházi betegeket).
A kelet-európai országok közül elsőként Magyarországon szeretnék meghonosítani az eljárást, de az intézményekre korlátozott próbálkozásoknak egyelőre gátat szab a törvény, mely szerint ilyen helyre nem lehet kutyát (állatot) bevinni. Pedig a hónapok óta kórházban fekvő rákos gyermekek állapotán feltétlenül javítana egy állat közelsége, simogatása, a vele való játék.
Az otthon ápolt, fogyatékos gyermekek számára már inkább megoldható az állatterápia, az ő esetükben lényeges is, hogy ne csak alkalmilag találkozhassanak kedvencükkel, hanem minden pillanatukban mellettük legyen a négylábú doktor. A terápia elterjedésének külföldön is gátat szab, hogy nagyon sok gyermek (felnőtt) allergiás az állatszőrre. Az ő esetükben egy szárazföldi (görög) teknős beszerzése jelenthet megoldást, hiszen az állatterápia lényege nem csak az, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a beteg és "orvosa" között, hanem az is, hogy az új társ kiragadja a gyermeket pillanatnyi negatív állapotából, s új célt, színt hozzon életébe. A teknőshöz képest természetesen egy kutya minőségibb változást jelent, hiszen a kutya ősidők óta társa és segítője az embernek, s jóval intelligensebb páncélos társánál.

A közeljövőben szabályozni fogják, hogy az egyszerű kutyalátogatásokat is csak képzett kutyákkal lehessen bonyolítani.
A "jogosítvánnyal rendelkező" kis terapeuták előtt valószínűleg már megnyílnak az intézmények kapui.
Lilike, annak ellenére, hogy nem képzett beteglátogató, s tevékenysége nem kifejezetten állatterápia, beírta nevét a hazai kutyaterápia történetébe. Szerepeltetését Dr. Király Péter állatorvos, a Rex alapítvány vezetője szorgalmazta.

Profi szemlélet

A Kutyával az Emberért Alapítvány munkatársa, Gácsi Márta lapunknak elmondta, hogy a terápiás munkának mozgalomszinten kellene működnie. Nem jó, ha mindenféle ellenőrzés nélkül kísérletképpen, ötletszerűen kezdenek kutyákkal jelentkezni emberek, hogy ők szívesen bevinnék állatukat "terápiás céllal" egy öregek otthonába, vagy egy gyermekintézménybe. Ez nem több mint reklámfogás. Tudatlanságuk, felkészültségük hiánya azt eredményezheti, hogy a kutya rátámad az idősekre. Egy ilyen eset híre sokat árthat az állatterápiás mozgalmaknak általában. Mert ma már mozgalomról van szó... Veszprémben egy magyar vizsla és egy nyuszi keresi fel elsősorban a gyermekintézményeket, Szombathelyen két éve a Korai Fejlesztő Központban és Micimackó Óvodában vezették be az állatterápiát.

Szabadabb terület: az idősek otthona

Azok az idős emberek, akik úgy döntenek, hogy hátralévő idejüket egy otthonban fogják tölteni, néha utólag döbbennek rá arra, hogy esetleg rosszul választottak. Depresszióssá, kedvetlenné, visszahúzódóvá válnak. Kerülik a többiek társaságát, jobbára egyedül bolyonganak az intézmény parkjában. Lelkiállapotuk kihat szervezetük működésére, számos társbetegséget idéz elő. Fekvőbeteggé válnak. Az ő helyzetükön egy négylábú társ megjelenése feltétlenül javít. Egyes amerikai hírek szerint, például ha valaki ölébe vesz egy doromboló cicát vagy egy kedves kutyát, húsz százalékkal csökken a vérnyomása. Állítólag a cukorbetegség (vércukorszint beállítása, szövődmények megelőzése) is jobban kezelhető, ha négylábú "doktor" van a házban.
Magyarországon, annak ellenére, hogy állatok az idősek otthonába bevihetők, még nincs kialakult gyakorlata a kutyás látogatásoknak, eddig csupán kezdeti próbálkozásokról lehet beszámolni. A Rex Állatvédelmi Alapítvány egyik megmentett kutyája alkalmasnak mutatkozott a feladatra...

Egy amatőr doktornő

Lili, a nyolcéves fekete-fehér cocker spániel kutya négy évvel ezelőtt kezdett idős embereket látogatni. A nyugodt, kiegyensúlyozott, süket állat hányatott sora miatt az idős emberek problémáját feltétlenül megérti. A feladatra nem képezték, a sok idős emberrel való találkozás számára újdonság volt.
Az újpesti Béla utcai szociális otthon lakói hamar megszerették. Dobálták neki a labdát, simogatták, becézték, jól érezték magukat vele. Részévé vált életüknek. Volt, aki csak miatta kelt fel ágyából, majd egy hónapig várta, hogy ismét megjelenjen.
Mára kérdésessé vált, van-e egyáltalán értelme annak, hogy havonta egyszer beviszik az intézmény társalgójába a kutyát. A lakók többsége már fel sem iratkozik a "Lilike programra", beérik az otthon németjuhász kutyájának simogatásával. Mások továbbra is Lilikével szeretnének foglalkozni, számukra a kintről jövő kutya az irántuk való érdeklődést, programot, illetve a magány feloldását jelenti.
Az intézmény vezetője éppen a napokban kérte ki a Tisztiorvosi Szolgálat véleményét arról, szabad-e beengedniük az intézménybe kutyákat, hiszen amióta Lilike be-bejár az idősekhez, azok természetesen nem értik, miért nem játszhatnak szobáikban vagy a társalgóban az otthon szelíd kutyájával is. Ez a konfliktus a lakók és a vezetés között jelzi, a havonkénti találkozás senkit nem elégít ki, igazi örömérzés csak rendszeres találkozás során kialakult személyes kapcsolatból fakadhat. Az idős emberek többségének számára érzelmileg többet jelent az a kutya, amelyikkel nap, mint nap találkoznak, bármikor szólhatnak hozzá, megsimogathatják, vagy dobhatnak neki egy csontot. Lehetséges, hogy minden intézménynek inkább egy saját kutya kellene, amelyik esetleg ott nő föl az idősek között?

Forrás - vitalitas.hu