A mandulák szervezetünk fontos funkciót ellátó szervei. Nem lehet úgy tekinteni rájuk, mintha csak bajt okoznának, ezért nem is szabad őket, csak úgy, minden komoly indok nélkül kidobni.

A ma orvostudománya már másképpen értékeli ezt a kérdést, mint korábban. A mandula (helyesebben a mandulák) szervezetünk fontos funkciót ellátó szervei. Nem lehet úgy tekinteni rájuk, mintha csak bajt okozó, felesleges kacatok lennének, ezért nem is szabad csak úgy, minden komoly indok nélkül kidobni.

A garat védőrendszere

A garatot gyűrűszerűen körülveszi a nyirokszövetből álló hálózat, melyet Waldeyer-féle torokgyűrűnek nevez a szakirodalom. Ennek a rendszernek a legfontosabb alkotóelemei a mandulák, azaz az orrmandula (más néven adenoid) és a két torokmandula (tonsillák). Ezeken kívül tartoznak a nyelv tövénél elhelyezkedő nyirokszövetek, és a garat hátsó falán található apró nyirokcsomócskák is. Ezek a nyirokszervek fontos tagjai annak a hatalmas apparátusnak, amelyet a szervezetünk immunrendszerének nevezünk. Itt termelődnek védőanyagaink, amelyek segítségével felvesszük a harcot a betegségek ellen. A legtöbb fertőzést, légúti betegséget a belélegzett levegő útján kapjuk meg. Ezt a terjedési módot cseppfertőzésnek nevezik. A mandulák, mint első frontvonalbeli harcosok, gyakran maguk is áldozatául esnek a vírusok, baktériumok támadásának. Ilyenkor begyulladnak, fájnak, és persze mindezek következtében meg is nagyobbodnak. Ez a duzzanat általában a betegség lezajlása után megszűnik. Az igazi gond akkor van, ha ezek a betegségek olyan gyakran jelentkeznek, hogy a mandulák már két fertőzés közben sem tudnak megkisebbedni.

Krónikus tonzillitisz

Előfordul, hogy egyik mandulagyulladás éri a másikat, még ki se lábal a szegény gyerek az egyik gennyes tonzillitiszből, máris jön a másik. Ha ez évente hatszor-nyolcszor megismétlődik, ráadásul több éven át, a mandulagyulladás már idült formát ölt. A torok szinte megállás nélkül fáj, száraz és kapar, a mandulák hatalmasra duzzadnak, szinte összeérnek. Nehezükre esik a nyelés, nem csoda hát, ha a gyerekek étvágytalanok lesznek. A hangos, szuszogó légzés arról árulkodik, hogy a levegő útját is elállják a megnövekedett mandulák. Rossz szagú a lehelet is. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a torokmandulákkal egy időben általában az orrmandula is hatalmasra nő - persze csak akkor, ha azt előzően még nem vették ki.

Mikor nem kell kivenni a torokmandulákat?

A válasz egyszerűnek tűnik. Ha nincsenek meg a fent leírt krónikus tonzillitisz tünetei. Tehát nem ok a műtétre, ha a gyereknek évente akár többször is begyulladt a torka, ha gyakran náthás, ha rendszeresen visszatérő hörghurutjai vannak, valamint az sem, ha sápadt, sovány vagy netán apró termetű. Ezeket a bajokat a mandulaműtét nem fogja megoldani. A tonzillákat tehát akkor kell kivenni, ha állandóan nagyok és gyakran gyulladtak. Be kell azonban vallani, azért ez nem mindig ilyen egyszerű. Vegyük például a mandulák megnagyobbodásának kérdését. A tonzillák normális mérete egyénenként igen különböző lehet. Nem egy gyereket ismerek, akinek szinte soha sincs baja a manduláival, noha akkorák, hogy szinte összeérnek. Érdekes módon nem minden krónikusan gyulladt mandula nő túl nagyra. Vannak olyan gyerekek és persze felnőttek, akik egyik mandulagyulladást a másik után kapják, ám a manduláik ennek ellenére olyan kicsik maradnak, hogy szinte alig észrevehetőek. Egy biztos: a mandulákat ki kell venni, ha azok akkorák, hogy akadályozzák a légzést vagy a nyelést. Tegyünk ehhez rögtön egy fontos szót, amely így hangzik: tartósan. Ez azért fontos, mert szinte minden heveny fertőzés kapcsán általában ismét visszanyerik eredeti méretüket. Csak ilyenkor ítélhetjük meg, mekkorák is valójában, és milyen mértékben zavarják a légzést, a nyelést. Figyeljük meg például, hogyan lélegzik gyermekünk éjszakánként, amikor éppen nem beteg.

Legyen hát műtét - de mikor?

Általános szabály, hogy a torokmandulákat szinte soha sem veszik ki hároméves kor előtt. Ha lehet, még ennél tovább is várnak, legalább a gyerek ötéves koráig. Ennek az elővigyázatosságnak több oka is van. Az első szempont, hogy minden műtét megviseli a szervezetet, minél fiatalabb a gyermek, annál inkább. Másfelől óvatosságra int az a tény is, hogy a mandulák immunszervek, így nagy szerepük van a fertőzések legyőzésében. Kockázatos lenne tehát túl hamar megfosztani a szervezetet ettől a védelemtől. Végül van egy harmadik megfontolás is. Ahhoz, hogy egy mandula tartósan megnagyobbodjon, és kialakuljanak a krónikus tonzillitisz klasszikus tünetei, el kell telnie egy bizonyos időnek, rendszerint legalább három-négy évnek. Mindenestre, amennyiben kétségek merülnek fel a műtét szükségességét illetően, érdemes inkább várni egy kicsit.

Pár nap a kórházban

A mandulák eltávolítása, a tonzillektómia orvosi nézőpontból egyszerű műtétnek számít, és mindössze 10-15 percig tart. Általában a torokmandulákkal egyidejűleg az orrmandulákat is kiveszik. Vénába adott injekcióval altatnak, a gyerek egy órán belül felébred. Az első napokban még rossz lehet a közérzete, fáj a torka, rossz a szájszaga. Rettegett szövődmény a műtét utáni vérzés, amely, ha ritkán is, de a leggondosabb műtéti technika dacára is előfordulhat. A mi kórházainkban 3-4 napot bent kell tölteni. Viszont már nálunk is egyre több helyen megengedik, hogy a szülők is bent legyenek a kórházi osztályon a gyerekük mellett.

Orrmandula túltengés

Az orrmandula, ellentétben a torokmandulákkal, nem páros szerv. Egyetlen egy van belőle, az viszont stratégiailag fontos helyen fekszik, az orrgarat hátsó-felső falán. Így, ha megnagyobbodik, szinte teljesen kitölti az orrgarat boltozatát. Az orrgarat a füllel is összeköttetésben van, ide nyílik mindkét oldalon a fülkürt, vagyis a garatot a középfüllel összekötő járat. Ezért ha az orrmandula megnagyobbodik, lezárhatja a fülkürtöt, ezzel mindkét fül szellőzését is meggátolja. Ezenkívül útjában áll a levegő áramlásnak a garatban, és akadályozza az orrváladék szabad kiürülését is. Az orrmandula túltengés, azaz az adeonid vegetáció legfontosabb tünete tehát a gátolt orrlégzés. Ennek következtében a gyerek állandóan náthás, és mivel az orrán át nem kap levegőt, így kénytelen a száján át lélegezni. Így aztán a szája állandóan nyitva van, kiszárad, éjszakánként erősen horkol. Súlyosabb esetben éjszakai légzési apnoe is kialakul, ugyanúgy mint torokmandula megnagyobbodásnál. A szájon át végzett légzésnek vannak egyéb káros következményei is. Az orr nem tudja ellátni azt a fontos feladatát, hogy a belélegzett levegőt megszűrje a kórokozóktól, megmelegítse, megnedvesítse. A következmény: gyakori, néha szinte állandó torokgyulladás, füldugulás. Az "adenoidos" gyerek lehelete gyakran bűzös, romlik a szaglása, nem érzi jól az ízeket, orrhangon beszél. A megnagyobbodott orrmandula a fülkürtök lezárása révén segíti a fül fertőzéseit, gyakori középfülgyulladást okoz. Súlyos esetben még a gyerek hallása is megromlik, és mivel nem hallja jól a hangzókat, következésképpen a hangformálása, a beszéde is hibás lesz. Ha ez az állapot évekig fennáll, az állandó szájlégzés következtében a szájüreg jellegzetesen megváltozik. Gótikus szájpadnak nevezik az így kialakult szűk, magasan ívelt szájpadot.

Orrmandula-műtét

Az adeotómiára, az orrmandula-műtétre hamarabb rászánják magukat a szakemberek, mint a tonzillektómiára. Az orrmandula-műtét még a tonzillektómiánál is kisebb beavatkozás. Utóvérzése szinte soha nincs, a gyerekek a műtét után jóformán nem is panaszkodnak kellemetlenségekre. Persze előfordul, hogy az orrmandula egy-két évvel a műtét után úgymond visszanő. Ne szidjuk ilyenkor az orvosokat, nem valószínű, hogy ők a hibásak. Vannak ún. limfoid alkatú gyerekek, akik hajlamosak arra, hogy egy egyszerűbb fertőzésnél is nagy nyirokcsomókat növesszenek.

Forrás - AnyákLapja.hu