Baj az agyban - stroke
Biztosan már mindannyian találkoztak olyan szélütötte emberrel, aki lebénulva, tolókocsiba kényszerülve éli az életét, esetleg súlyos beszéd-, járás-, vagy más életműködéseket befolyásoló zavarai vannak.
A szélütés, az agyi érkatasztrófa – nemzetközileg elfogadott nevén: a stroke az agyi véráramlás zavara vagy agyvérzés miatt az agy szövetében létrejövő károsodás. Az érintett agyterület nagyságától és helyétől függően leggyakrabban valamelyik testfél zsibbadásához, illetve bénulásához, beszédzavarhoz, a járás, egyensúly, nyelés vagy látás zavarához vezethet, a beteg hangulata is rosszabbodhat.
A stroke leginkább az iparilag fejlett országok lakosait fenyegeti. Magyarországon a harmadik vezető halálok a szívbetegségek és a rák után. Az érintettek mintegy egyharmada egy hónapon belül meghal, másik harmada tartósan fogyatékos marad, sokan közülük egész életen át gondozásra szorulnak.
Miután a betegség teljes gyógyítása még nem megoldott, nagyon fontos a megelőzés. A kórkép hátterében számos kockázati tényező állhat. Ezek külön-külön is a betegség kialakulásához vezethetnek, ha pedig egymással társulnak, még nagyobb a veszély.
Hazánkban az esetek több mint a kétharmada mögött érhető tetten a hipertónia. A veszély annál nagyobb, minél régebben áll fenn a kezeletlen betegség és minél magasabbak az értékek. A vérnyomás csökkentése alapvető feladat.
A legfontosabb kockázati tényező a kezeletlen vagy nem megfelelően karbantartott magas vérnyomás, mely az érfalak károsítása révén idézhet elő stroke-ot.
Bár a stroke Európa egészében éppúgy a harmadik haláloknak számít, mint hazánkban, nálunk mégis sokkal rosszabb a helyzet, mint a fejlettebb nyugat-európai országokban. Magyarországon a szélütés előfordulási aránya kétszer-háromszor magasabb, az érintettek átlagéletkora pedig 5-10 évvel alacsonyabb!
Ezek az adatok még inkább aláhúzzák a megelőzés fontosságát. Ezért is alakult meg hazánkban tavaly év végén az Eszme, az Egyesület a Stroke Megelőzéséért elnevezésű civil szervezet, amely legfőbb céljának tekinti, hogy ráirányítsa a figyelmet a szélütés, az agyi érkatasztrófa kockázati tényezőire, ezek felismerésének fontosságára.
Forrás - PatikaTükör.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Az agyvérzés utáni némaság gyógyítható
- A vérnyomáscsökkentés javítja az agyvérzés kimenetelét
- Agyvérzést követő féloldali bénulás után
- A migrén fokozza a stroke kockázatát
- Korai tényezők a szívbetegségek és az agyvérzés okai között.
- A rheumás arthritis súlyossága összefügg a stroke kockázatával
- A stroke-ról másként - Előfordulása, tünetei
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- grafológus
- kineziológus
- asztrológus