Az elhízás növeli a rák kockázatát
Egy kutatási jelentés szerint az elhízott nők nagyobb valószínűséggel halnak meg emlőrákban. A philadelphiai Fox Chase Cancer Center kutatói több mint 2000, az emlőrák korai stádiumában levő nő adatait elemezték, és megállapították, hogy az elhízott betegeknél annak ellenére, hogy a rákot a korai stádiumában fedezik fel, nagyobb a valószínűsége a betegség halálos kimenetelének, valamint annak, hogy a test más részeire is átterjed.
A 2010 vizsgált betegből 452 normál súlyúnak, 857 túlsúlyosnak, 701 pedig elhízottnak volt tekinthető. A normális és a túlsúlyos csoportban az ötéves túlélési ráta egyaránt 92 százalékos volt, míg az elhízottaknál csupán 88 százalékos.
A kutatás vezetője, Penny Anderson a következőket jelentette ki: – Eredményeink statisztikailag szignifikáns különbséget mutatnak ki az elhízott nők és a többiek csoportjai között. Mivel az elhízás a korral együtt egyre gyakoribb, és ugyanez igaz az emlőrák kockázatára is, valószínű, hogy a testsúly kontrollálásának érdekében tett intézkedéseknek lényeges hatásuk lesz az emlőrák kifejlődésének kockázatára.
A Breakthrough emlőrák-alapítvány munkatársa, Antonia Bunnin így nyilatkozott erről: – Azt már tudjuk, hogy az elhízás a menopausa után növeli a nők emlőrákjának kockázatát. Ez az új tanulmány további bizonyítékokkal szolgál arra nézve, hogy az elhízás növelheti a betegségben való elhalálozás kockázatát is. Ugyanakkor, szemben sok más rizikófaktorral, az elhízás egy olyan tényező, amely ellen igenis tehetünk valamit. Az alapítvány minden nőnek azt javasolja, hogy egészséges étrenddel és testmozgással biztosítsa az egészséges testsúlyt.
Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy az elhízottaknál nagyobb a valószínűsége egy sor rákfajta kialakulásának, kevésbé bizonyított azonban az elhízásnak a rák kimenetelére gyakorolt hatása.
Az evési és ivási szokások miatt Nagy-Britanniában évente mintegy 80 ezren halnak meg. Az esetek egyharmadáért az elhízás és a túlzott mértékű alkoholfogyasztás a felelős. A fennmaradó kétharmad étkezési tényezőknek tudható be, de ennek még nem minden aspektusa ismert.
BBC News
Forrás - InforMed.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- yumeiho masszőr
- Bach virágterapeuta
- családállítás