A dohányos szülők veszélyeztetik a gyerekeiket -rák
Azok a gyerekek, akiknek az otthonában dohányoznak, háromszor gyakrabbanl betegszenek meg tüdőrákban felnőttkorukban, mint akik nincsenek rendszeresen kitéve a dohányfüstnek, olvasható egy új tanulmányban, amely a brit rákkutató központ szerint „riasztó kilátást” ígér a dohányzó szülőknek.
A londoni Imperial College kutatói szerint „jelentős” kapcsolat van a tüdőrák és a passzív dohányzás között. A tudósok hét év alatt több mint 123 ezer résztvevőt kísértek figyelemmel. Voltak köztük olyanok, akik soha nem dohányoztak, mások abbahagyták, de a közös bennük az volt, hogy gyermekkorukban valamennyien passzív dohányosok voltak.
A vizsgált hétéves időszak alatt 97-en betegedtek meg tüdőrákban, 20-an pedig más hasonló rákban, például gégerákban. 14-en krónikus tüdőbetegségben haltak meg. – A gyermekkorban elszenvedett passzív dohányzás kapcsolatban áll a tüdőrákkal, különösen azok körében, akik maguk soha nem gyújtottak rá – írják a kutatók, akik szerint a tanulmány megerősíti a témáról korábban tudottakat. Azt is megállapították, hogy a volt dohányosoknál a passzív dohányzás okozta légzőszervi megbetegedés kétszer gyakoribb, mint azoknál, akik soha nem dohányoztak. Ez annak tudható be, hogy tüdejük már károsodott, ami nagyobb kockázattal járt a passzív dohányfüst beszívásakor.
A Brit Orvosszövetség (BMA) szóvivője szerint ez a fontos tanulmány megerősítette, hogy a passzív dohányzás gyilkos hatású. – Az eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a másodlagos füst a tüdő, a szájüreg és torok rákos elváltozását okozza. – Robert West, a téma specialistája szerint a társadalomnak változtatnia kell azon, ahogy a passzív dohányzást kezeli. – A nemdohányzókat óvjuk a munkahelyükön a rákkeltő anyagoktól, de nem teszünk eleget a legsebezhetőbbek, a gyermekek védelmének érdekében – mondja a kutató.
NewsFox
Forrás - InforMed.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Növényekkel a rák ellen - Nemcsak finomak, egészséges is a fogyasztásuk!
- A stressz és a rák kapcsolata
- Pszichoonkológia-rák
- Amit a nőknek a rákról tudniuk kellene
- A lila paradicsom véd a rák ellen?
- Megdőlt egy legenda: a cápaporc-kivonat hatástalan a rák daganatos betegségek ellen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- grafológus
- családállítás
- asztrológus