Alkohol, alkoholizmus
Súlyos szövődmények.
Az alkoholizmus legfőbb és halálos szövődménye a májzsugor (májcirrózis). Magyarországon jelenleg kb. 6700 ember hal meg évente májzsugorban (mintegy negyven évvel ezelőtt kb. 50), és ez a szám folyamatosan emelkedik. A májzsugoros halálesetek alapján szokták kiszámítani az alkoholisták számát egy országban. Magyarországon eszerint mintegy 800 000-1 000 000 nagyivóval, potenciális alkoholistával számolhatunk.
Nem kis részben a rendszeres, mértéktelen ivás szaporítja meg az emésztőrendszer rákjait, a hasnyálmirigy betegségeit, a szívinfarktust és sok más testi bajt is.
Súlyosak a lelki, idegrendszeri szövődmények. A korai agyérelmeszesedés, elbutulás, leépülés, a megjegyző és előhívó emlékezés zavara (Korsakov-szindróma) már a végállapot. Előzetesen azonban gyakori a zavartság. Ez ritkábban alkoholos hallucinózisként jelentkezik, ilyenkor a beteg hangokat hall, szorong, téveszméi vannak, gyakrabban az ún. delirium tremens következik be: ennek során vegetatív izgalom, sajátos vizuális hallucinációk, kézremegés jelentkezik. Ilyenkor gyakran apró állatokat, rovarokat, egereket lát a beteg.
Különösen ártalmas, ha olyasvalaki iszik, akinek idegrendszeri panaszai vannak, vagy valamilyen elmebetegségben szenved. Ez nemcsak az alkohol okozta szövődményeket hozza létre gyorsan, hanem rontja az alapbetegségeket is.
Nagy veszély idült alkoholizmusban az öngyilkosság, a pszichiátriai betegséggel (komorbiditással) együtt járó esetekben ennek a veszélye még nagyobb.
Az alkoholizmus társadalmi kára igen nagy, sokkal nagyobb, mint az alkoholtermelésből és -forgalmazásból származó jövedelem. Az alkoholisták várható élettartama legalább 10 évvel kevesebb, mint a nem ivóké. A bűnesetek 60-70 százaléka alkoholos befolyásoltságban történik, különösen az erőszakos bűncselekményeké.
Forrás - Szenvedélyeink 1995 - SubRosa Kiadó
Kapcsolódó
Hírek
- Alkoholizmus - Az alkohol a nők agyát még inkább roncsolja
- Bíztató eredmények az alkoholizmus gyógyításában
- Alkohol, alkoholizmus
- Alkoholizmus - Orvosok és borlovagok az egészséges borfogyasztásról
- Alkoholizmus - Alkoholfogyasztás által kiváltott pszichiátriai betegségek
- A társasági italozókra is veszélyes a túlzott alkoholfogyasztás
- Ne sérts meg, igyál velem még egy utolsó felest!
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- kineziológus
- családállítás
- Bach virágterapeuta