Alexander-technika hátfájás ellen
Brit kutatók bizonyították, hogy az Alexander-módszerrel enyhíthető a krónikus hátfájás. Ezzel a technikával megtanulható, hogyan üljön, álljon és járjon a beteg úgy, hogy testtartására és mozgáskoordinációjára összpontosítva csökkenjen a fájdalom.
A hátfájás a munkahelyi hiányzások második vezető oka, ötmillió munkanap esik ki miatta évente Nagy-Britanniában.
A British Medical Journalban közölt vizsgálatban 463 beteg vett részt, akik általános orvosi ellátásban, vagy masszázsban, vagy az Alexander-technikában részesültek egy éven át. Az Alexander-módszert követőket további két csoportra osztották, az egyik 24, a másik 6 órán vett részt.
A vizsgálat végén megállapították, hogy az Alexander-módszert követő betegeknek egy hónap alatt mindössze 3 napon át voltak panaszaik, az orvosi ellátásban (vizsgálat, fájdalomcsillapítók és tornagyakorlatok) részesülőknél ez a szám 21, míg a masszázst kapottaknál 14 volt.
A kutatás vezetője, Debbie Sharp professzor szerint az Alexander-módszer a legtöbb beteg hátfájásán segít. Személyre szabott módszerről van szó, amelynek során a beteg felismeri, megérti és elkerüli a helytelen testtartást és annak következményeit.
A fájdalmat úgy csillapítja, hogy csökkenti az izomgörcsöket, erősíti a hátizmokat, javítja a koordinációt és a hajlékonyságot, és megszünteti a gerincre gyakorolt nyomást.
BBC News
Forrás - informed.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- yumeiho masszőr
- asztrológus
- családállítás