A házi méhet a hártyásszárnyúak rendjébe sorolják. A méh fullánkja lényegében egy kitinből álló cső, ebbe torkollik a méh méregmirigyének vezetéke.

A fullánk szerkezete nagyjából hasonlít más hártyásszárnyú rovarok tojócsövére, melynek segítségével idegen állatokba juttatják petéiket. A mézelő méhek esetében ez a tojócső alakult át fegyverré, azaz fullánkká. Ebből adódóan fullánkjuk csak a nőstény méheknek van. A méhek fullánkja orvosi értelemben hipodermális fecskendőként is felfogható A méhméreg alkalmazható folyékony és szárított formában, természetes vagy tisztított állapotban egyaránt, de az apiterápiás kezelések során leggyakrabban mégis az élő méhek használata a legelterjedtebb.

A méhméreg átlagosan 0,1-0,3 mg csípésenként. Az apiterápiás kezelések során a méhméreg adható ampullából injekcióként, alkalmazható bőrbe dörzsölve, kenőcsként, esetleg más hatóanyagok kíséretében, de szintén hatékony lehet inhalálva is. Az apiterápia kombinálható elektroforézissel, és reumás betegségek esetén glükokortikoiddal is.

A méhméreg összetétele függ a méh életkorától, az egyed örökletes jellemzőitől, valamint táplálkozási szokásaitól is. Egy átlagos, egészséges személy kb. 100 méhcsípést képes egyidejűleg elviselni, bár az orvosi szakirodalomban találunk extrém túlélési eseteket is, amikor úgynevezett afrikanizált méhek támadására került sor.Az apiterápiás kezelések során az alkalmazott méreganyag dózisa változó lehet, az egy csípés törtrészében található méregadagtól egészen mintegy 20 vagy több csípésig terjedő mennyiség is lehet, az indikációtól függően.

Az apiterápia hagyományos gyógymódként ismert. A világ számos országában erre szakosodott szervezetek fejlesztik az apiterápiás kezelések ismereteit. Ezek közül talán a legismertebb az Amerikai Apiterápiás Társaság (American Apitherapy Society), de működik apiterápiás társaság az Egyesült Királyságban, Németországban, Romániában, Litvániában, Bulgáriában és Egyiptomban is.