Bárkányi Orsolya

Bárkányi Orsolya
06307423662 Budapest XI., Hamzsabégi út 60./D fsz.111.
    ||||
  • Írások
  • |||

Üzenetküldés

Értékelések

Bemutatkozás

Bárkányi Orsolya vagyok. 2002 óta masszírozok, majd 2003-tól, mint okleveles aromaterapeuta is dolgozom. 2003 és 2005 között elvégeztem a Bach-virágterápia három szintjét. 2007-ben pedig kozmetikusként is "debütáltam", azzal a céllal, hogy az aromaterápiás testmasszázst kiegészíthessem a szépségápolással. Fontos tudni rólam, hogy gyógyászati célra készített illóolajokkal, bázisolajokkal, aromavizekkel, agyagokkal dolgozom, mind a masszázsterápia, mind pedig a kozmetika terén. Mai szóval natúr, vagy más szóval bio kozmetikában tevékenykedem, úgy hogy frissen - a vendég aktuális testi-lelki-szellemi és ennek következtében bőrállapotához igazítva készítem el az arckezelés során felhasznált kozmetikumokat. Természetesen a testkezelések is holisztikus szemléletben zajlanak.

A testmasszázs és az arckezelések is segítenek visszatérni önmagunkhoz, a természethez, valamint harmóniát, benső békét teremtenek és lecsendesítik elménket. Kiválóan pihentetnek és kikapcsolnak minket a hétköznapokból.

Szeretettel várok mindenkit, aki szeretne megpihenni, feltöltődni, vagy olyan kozmetikumokat szeretne használni, melyek mentesek a színezékektől, tartósítószerektől, és szintetikus illatanyagoktól.

Kezelt betegségek

  • Mozgásszervi betegségek,
  • Fog és szájbetegségek,
  • Emésztőszervi betegségek,
  • Szív- és érrendszeri betegségek,
  • Allergia, immunbetegségek,
  • Légzőszervi betegségek,
  • Férfiak problémái,
  • Nőgyógyászati betegségek,
  • Fül-orr-gége betegségek,
  • Bőrgyógyászati betegségek,
  • Vese és húgyúti betegségek,
  • Pszichés betegségek

Tanfolyamok

  • Bárkányi Orsolya még nem töltött fel egyetlen tanfolyamot sem.

Akciók

  • Bárkányi Orsolya még nem töltött fel egyetlen akciót sem.

Vendégkönyv