Zajártalom és magas vérnyomás
Korábbi kutatásokból már ismeretes, hogy ha valaki a munkahelyén hosszú időn át nagy zajnak van kitéve, megnő a magas vérnyomás kockázata, de újabb kutatások bebizonyították, hogy a szívinfarktusé is.
A vancouveri egyetem kutatóinak tanulmányában 27 464-en vettek részt, olyanok, akik 1950 és 1995 között legalább egy éven keresztül fűrésztelepen dolgoztak. A tanulmányból kiderült, hogy 50 százalékkal nagyobb volt az esélyük a szívinfarktusra, mint a lakosság egészének. – Remélem, hogy tanulmányunk felhívja a figyelmet arra, mennyire elégtelen a probléma jelenlegi megközelítése, és mennyire fontos az egészségkárosító hatások kiküszöbölése a munkahelyi zajártalom csökkentésével – mondja dr. Hugh W. Davies, a tanulmány szerzője.
Egy másik, hasonló tanulmányban, amelyet a német dr. Wolfgang Babisch és munkatársai végeztek, a forgalmas és zajos utak mentén élőket mérték fel ugyancsak a szívinfarktus előfordulásának szempontjából, és megállapították, hogy a legalább 10 éve át tartó zajártalom 80 százalékkal emelete a szívinfarktus kockázatát.
Dr. Davies magyarázata szerint a zaj arra figyelmezteti a szervezetünket, hogy stresszhelyzetben vagyunk. – Az ember, miként a legtöbb állat is, arra van beprogramozva, hogy a zajra mint „figyelmeztetésre” reagáljon, mert valami történni fog. Ezért rezzenünk össze vagy ugrunk fel, ha hirtelen hangos zajt hallunk. – Szervezetünk szaporább pulzussal és magasabb vérnyomással, esetleg bizonyos hormonális változásokkal reagál. Ezek a reakciók azt jelszik, hogy készen állunk a fenyegetésre, tehát teljesen normális jelenségnek tekinthetők. Idővel azonban, ha a zaj állandósul, azaz a zajos munkahelyen dolgozók vagy lakókörnyezetben élők esetében, a vérnyomás állandóan magas lesz, esetleg súlygyarapodás is felléphet, s ezek növelhetik a szívbetegségek kockázatát.
Dr. Davies azt javasolja, hogy a munkahelyi zajártalom csökkentése érdekében váltott műszakban alkalmazzák a dolgozókat, valamint használjanak füldugót. – Nem vagyok biztos azonban abban, hogy ezek valóban megóvják a szívet a zaj hosszú távú káros hatásától – teszi hozzá a kutató.
Medline plus
Forrás - InforMed.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- Bach virágterapeuta
- grafológus
- asztrológus