Általában hihetetlennek tűnik, hogy egyetlen injekcióval megszabadulhassunk olyan panaszoktól, mint a migrén, a keresztcsonti fájdalom vagy a reuma. A neurálterápia azonban mára már többszörösen is bebizonyította, hogy az u.n. "zavaró mezők" felszámolásával ez mégiscsak lehetséges.

Dr. Ferdinand Huneke egy véletlen felfedezésnek köszönhette, hogy rájött a lokális érzéstelenítő, a procain meglepő gyógyító hatására. Mindez 1925-ben történt, és a felfedezést évekig tartó kutatómunka követte, amelyet közösen végzett a bátyjával, Walterrel. 1940-ben azután egy újabb véletlen segítette hozzá az orvost a másodlagos jelenség felfedezéséhez. Ezzel végleg beírta a nevét az orvostudomány történetébe, és a neurálterápia megalapozójaként még Nobel-díjra is jelölték. A procaint ( nem terápiás, hanem annál lényegesen kisebb dózisban) gyakran elegendő egyetlen alkalommal beinjekciózni ahhoz, hogy a fájdalmas tünetek eltűnjenek.

Történet és hatásmechanizmus

Megdöbbentő, hogy két kalandos véletlen mennyire megváltoztathatja valakinek az életét. Dr. Ferdinand Huneke esetében mindenesetre ez történt. 1925-öt írtak akkoriban. Az orvos nővére súlyos, minden kezelésnek ellenálló, visszatérő migrénes rohamokban szenvedett.

Egy különösen súlyos rohamnál az orvosnak (aki sebészi képzettséggel is rendelkezett) eszébe jutott egyik kollégájának tanácsa, hogy próbálja ki a reumaellenes szernek számító atophanylt. Mivel az orvos nem nézte meg a használati utasítást, a szert egyenesen a nővére vénájába injekciózta. Abban a pillanatban a rohamot mintha elvágták volna, hasonlóképpen egyetlen pillanat alatt megszűntek a kísérő tünetek is. Dr. Huneke nem tudta mivel magyarázni a jelenséget.

Amikor ezek után elolvasta a leírást, azon az állt, hogy a készítmény helyi érzéstelenítő szert, procaint tartalmaz, ezért nem szabad közvetlenül a vénába fecskendezni, csak izomba.

Huneke ekkor jött rá, hogy téves az az általánosan elterjedt hiedelem, miszerint a véráramba juttatott procain azonnali halálos légzésbénulást vált ki. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnt, hogy a procain nemcsak helyi érzéstelenítőként, hanem gyógyszerként is bevált. Huneke ezek után bátyja, Walter közreműködésével kísérletekbe kezdett a szerrel. Hogy az injekció ártalmatlan-e, azt saját magukon tesztelték le. Ennek során kifejlesztették a szernek egy különösen jól elviselhető, némi koffeinnel gazdagított változatát.

Ez az úgynevezett impletol vált azután fő eszközüké. Kísérleteik bebizonyították, hogy ezt az egyéni tünetek függvényében gyakorlatilag bárhová be lehet injekciózni: izomba, inakba, szalagokba, mélyebben fekvő szöveti részekbe, vénába, mirigyekbe, artériákba, sőt az idegkötegekbe is.

A vizsgálatok során megmutatkozott a procainnak az a tulajdonsága, hogy egyfajta regulációs beavatkozásként hat. Mint úgynevezett katalizátor képes arra, hogy serkentse a sejtgyógyulási erőket, miközben újra feltölti a sejtfeszültséget.

Ez úgy történik, hogy az injekció hatásának idejére a sejt túltöltődik, ha tehát a betegségre egyben a sejt potenciáljának csökkenése is jellemző, akkor a beteg és legyengült sejt a túltöltés ideje alatt újra elegendő energiához jut, és ezáltal önmagát hozza helyre. Hogy a gyógyító információ az egész testbe eljut, azt a Huneke-fivérek a vegetatív idegrendszerrel magyarázzák, amelynek villámgyors elektromos folyamatai megnyitják az utat a betegség és a gyógyulás felé egyaránt. A kutatók azt is felfedezték, mennyire elhanyagolták a vegetatív idegrendszert mint átfogó anatómiai hatásmechanizmust.

Ennek során szabályozza testünk életfontosságú folyamatait a légzéstől és a vérellátástól a testhőmérsékleten és az anyagcserén át a hormon- és szívműködésig. A betegség tehát nem más, mint az élő egész félresiklott működése. A Huneke fivérek szerint ezt az egészt kell helyrehozni. És ezzel a felismeréssel megszületett a neurálterápia.

A szegmensterápia és a " másodlagos jelenség", vagy secunder fenomen.
Addig csak ott alkalmazták a gyógyító injekciót, ahol a megbetegedés jelentkezett. Számos kórképet tudtak eredményesen kezelni több egymást követő beavatkozással, így fejfájást, reumát, neuralgiát, isiászt, ízületi gyulladást, alhasi panaszokat, fül- és szembetegségeket, bőrkiütést és álmatlanságot.

1940-ben azután Ferdinand Hunekét a véletlen újra egy nagy jelentőségű felfedezéshez juttatta: a másodlagos jelenség felismeréséhez.

Egy asszony fájdalmas, jobb oldali vállízületi gyulladással fordult hozzá. Az orvos gennyes gócot tételezett fel kiváltó okként, ezért az asszonynak eltávolították a gyanús fogait és a manduláját. A betegsége mégsem gyógyult meg. Ennek ellenére néhány héttel később újra felkereste az orvost, ezúttal azért, mert az alsó combján begyulladt egy régi heg. Amikor az orvos beinjekciózta ezt a régi heget, jelentkezett egy olyan másodlagos jelenség, amelyet azóta Huneke-jelenségnek hívnak: hirtelen megszűnt a jobb vállízület fájdalma, illetve minden korábbi panasz, és az asszony újra akadálytalanul tudta mozgatni a karját.

A heg volt tehát az a zavaró mező, amely egy távolabbi testrészen, a karon kiváltotta a panaszt. Alapvetően valamennyi krónikus betegség mögött zavaró mező rejtőzik, és a test valamennyi része képes zavaró mezővé változni.

Két fiú az apa nyomában

A neurálterápia megalapítójának, dr. Ferdinand Hunekének a legfiatalabb fia dr. Hagen Huneke. Édesapját 12 évesen, 1966-ban veszítette el. Addig azonban otthon a neurálterápia jelentette a fő beszédtémát, és az a fáradhatatlan harc, amelyet az apa vívott az orvostársadalom őt meg nem értő tagjaival. A név azonban kötelez, és Hagen (és bátyja, Holger) is orvos lett, akik mindennapi praxisukban édesapjuk módszereit alkalmazzák. A Hagen által vezetett Nemzetközi Neurálterápiai Társaságnak ma már 600 szakképzett orvos a tagja.

A sikereket meggyőző tanulmányok támasztják alá

Neurálterapeutikus reakciók

Egy-egy neurálterápiás kezelést követően nagyon fontos, hogy a következő órák és napok reakcióit pontosan rögzítsük. Ezek ugyanis döntőek lehetnek a terápia sikere szempontjából. A gyakorlott orvos ezek alapján vonja le a fontos következtetéseket a további eljárásokra nézve.

A szegmensterápia

Ennek keretében a procain a megbetegedés helyén alkalmazott gyógyító érzéstelenítés. Az első kezelés után a panaszok átmenetileg felerősödhetnek, de később javulnak. A további kezelések során a beteg állapota folyamatosan tovább javul.

Reakciójelenség (Hopfer-féle)

Ha a szegmensterápiát követő egy-három napon a panaszok romlanak, ahelyett, hogy javulnának, akkor úgynevezett reakciójelenségről beszélünk. A romlást a tünetek visszafejlődése követi, legalább a kiinduló leletig. Ez a reakció egyértelműen a zavaró mező okozta megbetegedésre utal. Vagyis a tüneteket kiváltó tényezőt zavarómező-kutatás keretében valahol máshol kell a testben megtalálni. Ebben az esetben a szegmensterápia sikertelen marad.

A másodlagos jelenség, vagy secunder fenomén

Ennél a Huneke-jelenségnél minden egyes, a zavaró mező által fenntartott távoli panasznak százszázalékosan meg kell szűnnie. Amennyiben egyetlen kezelés nem elegendő a gyógyuláshoz, a fogaknak legalább nyolc, más testrészeknek legalább húsz órán keresztül teljesen panaszmenteseknek kell lenniük. A további injekcióknak folyamatosan tartósabb sikert kell hozniuk, a teljes gyógyulásig, amennyiben ez anatómiailag lehetséges.

Hogyan lehet segíteni a krónikus betegeken?

Dr. Huneke mindig is megosztotta a véleményeket. Bár eredményei ugyanolyan egyértelműek voltak, mint amilyen szenzációsak, a hagyományos orvoslás sok képviselője elzárkózott attól, hogy elismerje a felfedezést. Az öntörvényű orvost ennek ellenére Nobel-díjra jelölték. Huneke tisztában volt azzal, hogy főként a másodlagos jelenség nem illeszthető be a szokásos tudományos magyarázatok sémái közé, és éppen ezért nem érte váratlanul a visszautasítás.

Ma, majdnem nyolcvan évvel a neurálterápia megszületése után, számos tudományos vizsgálat és tanulmány igazolja a Huneke fivérek munkásságának hatásosságát, főként a krónikus betegek gyógyításának területén.

Magyarországon a Magyar Tudományos akadémia által elfogadott, tényeken alapuló orvosi beavatkozásnak minősül a neurálterápia 1997 óta.Egyetemi orvosképző tanfolyamokon lehet elsajátítani ismeretét.

Egy kis áttekintés:

Dr. H. Becke 1990-ben 140 migrénes és 65 keresztcsonti fájdalomban szenvedő betegnél alkalmazta sikeresen a neurálterápiát. A vizsgálat eredményei szerint a páciensek 64 százaléka teljesen panaszmentessé vált, 17 százalékuk javulást tapasztalt, és mindössze 19 százalékuknak kellett beérnie a kisebb javulással vagy panaszaik változatlanságával.

Hasonló gyógyulási és javulási arányt tapasztaltak 1978 és 1987 között a ludwigsfedlei kórházban, 140 hátfájós betegnél.

Szenzációs eredményekről számolt be egy 1952-ben született fogorvosi vizsgálatsorozat. A greifswaldi egyetem fogorvosi klinikáján és a drezdai reumaintézetben a másodlagos jelenséget vizsgálták 100 páciensnél: artritiszben, migrénben és isiászban szenvedő betegeket kezeltek impletollal. A megdöbbentő eredményességi mutató 87-re szaladt fel.

1991-ben orvosi disszertációjában S. Pohle a neurálterápia hatékonyságát vizsgálta a jénai egyetemen, mint diagnosztikai és terápiás módszert a fogak mint zavaró mezők által kiváltott betegségeknél. A zavarómező-diagnosztika a 234 páciensnél 77,2 százalékos eredményt hozott. A gyógyulási ráta 81 százalékos volt, ugyanakkor a betegek 62,5 százalékánál kiegészítő fogászati zavarómező-kezelésre volt szükség.

1956-ban a rostocki egyetemen L. Stender azt vizsgálta, milyen pozitív hatást gyakorolhat a neurálterápia a nőgyógyászatban (összefüggésben a vegetatív disztóniával). 300 páciens részesült három különböző neurálterápiai kezelésben. A gyógyulási ráta 46 és 58 százalék közé esett, míg javulást a kezelt nők 20-30 százaléka tapasztalt.

A neurálterápia gyakran kiváló eredményekkel alkalmazható az állatorvoslásban is. Ausztriában már létezik olyan állatorvos, aki neurálterápiával és akupunktúrával gyógyítja a betegeit .

Forrás - maot.hu