A gerincesek vörös vérsejtjeinek feladata az oxigénnek a légzőszervekből a sejtekbe, illetve a széndioxidnak a sejtekből a légzőszervekbe való juttatása. A testi fáradtság elsősorban az izmok oxigéntáplálásának elégtelensége; a hemoglobin „oxigénadóssága” miatt következik be. Nagy testi megterhelés esetén a légzés útján történő véroxigén-telítés – a tüdő teljesítőképességének behatároltsága vagy/és a légköri levegő esetenként csökkent oxigéntartalma következtében – elégtelen lehet. Ilyenkor a vér oxigénszintje az izomsejtek helyreállítási folyamataihoz képest alacsony. E jelenség jellemző mutatója az artériás vér oxigéntelítettségi foka.

Megállapították, hogy a gyomor-bélcsatorna útján történő oxigénbetáplálás a levegő belélegzésénél intenzívebb, ez ezt klinikai feltételek között több éve alkalmazzák. Az ilyen enterális oxigénterápia – a tapasztalatok szerint - nemcsak az izomsejtek oxigéntáplálását eredményezi, hanem egyéb megújulási folyamatait is serkenti.

Meghatározták, hogy a gyomorba juttatott molekuláris oxigén révén a szövetek oxigéntartalmának növekedési sebessége a légzéssel történő betáplálással szemben hozzávetőlegesen tízszeres.

Polarográfiás vizsgálatok mutatják, hogy míg például a belégzésnél a máj szabad oxigén tartalma 8 %-kal, az enterális oxigéntáplálásnál 43 %-kal nő.

Igen eredményesnek és célszerűnek találták, az oxigén habosított folyadékban fogyasztását. Ilyen kísérleteket – megerőltető tréningek alatt, illetve nagy teljesítmények után – a sportolók erőnlétének mielőbbi helyreállítására széles körben végzetek.

Megállapították, hogy az „oxigénes koktélhab gyorsan növeli a vér oxigénszintjét, rövid időn belül megszünteti a vér „oxigénadósságát”, a hipoxiás állapotot; serkenti az izmokba a redox – folyamatok helyreállítását. A Szovjetúnió Egészségügyi Minisztériuma egyik sportügyi intézetében legújabban nagyszámú sportolóval végeztek kísérleteket a következő összetételű, molekuláris oxigénnel telített ital, „koktél” fogyasztásával: 1 literben: 50-60 ml csipkebogyószörp, 50 g glükóz, 20 g glicerinfoszfát, 20 g glutaminsav 5 db polivitamin tabletta, 2 g citromsav, 5 g konyhasó, 20 ml enterococcus-elleni készítmény, 1 tojásfehérje. Az oldatot oxigénpalackból 2-3 l/min. sebességgel telítették.

Megállapították, hogy igen megerőltető, intenzív jéghoki tréning végére a sportolók véroxigén-telítettsége átlagosan 90 %-ra csökkent és 200-250 ml oxigénes koktél fogyasztása után, rövid idő alatt 96,7 %-ra emelkedett, míg az italt nem fogyasztó (kontroll) csoportnál ezt a szintet csak 2 órai pihenés után érik el.

A vér oxigénadósságának csökkentési sebességét az oxigénes ital fogyasztása révén, több módszerrel vizsgálták. Mérték a pulzust, telemetriásan; vizsgálták az oxigénadósság mértékére utaló kapilláris képet: ez az oxigénes ital fogyasztása után gyorsan, míg anélkül sokkal lassabban állt helyre. Megfigyelték az izomtónus alakulását a megerőltető sportolás utáni pihenésénél.

Műszeres mérések mutatták, hogy az oxigénes ital fogyasztása után, nyugalmi állapotban plasztikus feszültség és feszített izmoknál a kontraktil feszültség rövid idő alatt lényegesen csökken, míg az italt nem fogyasztott sportolóknál 2 óra után az izomfeszültségi értékek emelkedettek maradtak. A plasztikai izomtónus 5,2 mioton-t, a kontraktil izomtónus 7,8 mioton-t mutatott, míg az oxigénes ital fogyasztása után az első 2,6-ra, a második 3,4-re csökkent; a kontrollcsoportnál a felső értékek megfelelően magasak maradtak.

Az oxigénes ital tehát rövid idő alatt pótolja a vér oxigénadósságát. Megállapították gyors hatását a szervezetben végbemenő redoxfolyamatok egyensúlyának helyreállításában, a hajszálerekben a mikrokeringés serkentésében. Hatása előnyös az erős fizikai terhelés utáni alvás normalizálásában.

Már a XVII. században feltételezték, hogy a levegő nyomásának változtatásával a gyógyítást befolyásolni lehet. Az 1800-as években a hiperbarikus kamrák, mint túlnyomásos levegő fürdők voltak népszerűek. A XX. Században a keszonbetegség kezelésére alkalmaztak oxigénterápiát.

A 60-as években, miután hasznosságát a gáz-gangréna és a szénmonoxid mérgezés gyógykezelésében is értékesnek találták, az oxigénterápia is bevonult a gyakorlatba. Miután az oxigén fontossága a szervezetben lejátszódó biokémiai folyamatokban egyre ismertebbé vált, az oxigénterápiát is mind szélesebb körben kezdték alkalmazni. Így például daganatos betegségek esetén a sugárterápia kiegészítésére, a szívsebészetben a szívizom oxigén ellátásának javítására. A kutatók az oxigénterápia hatásosságát az agy- és gerincsérüléseknél, továbbá az égéses eseteknél is vizsgálták.

A 70-es években az oxigénterápia ismét reneszánszát éli. Roy A.M. Mayers (a Baltimori Orvosi Egyetem Túlnyomásos Orvostudományi Intézetének igazgatója) szerint 1977-ben 37, míg 1984-ben 215 túlnyomásos oxigénterápiás kamra működött az egyetem körzetében. Említést érdemelne még Thomas K. Hunt (San Franciscói Egyetem) kísérleti eredménye is, aki a 70-es években elsősorban a hiperbarikus oxigén-terápiának a sebgyógyulásra kifejtett hatását vizsgálta.

Megállapította, hogy a növekvő oxigenizáció javítja a kollagén újraképződését.

Megállapították azt is, hogy a hiperbarikus oxigénterápia kedvező hatású rosszindulatú fertőzések kezelésénél is, például csontfertőzések kezelésénél.

A hiperbarikus oxigénkezelés és a rákkeltő szabadgyökök koncentrációja között a kutatók nem találtak összefüggést.

Az oxigén szervezetbe juttatásának más módozatát is kidolgozták és alkalmazzák napjainkban is. Az egyik ilyen eljárás az ózon-terápia (Detler Hofman: Die Ozontherapie(1976)). A szerző a túlnyomásos ózon belégzését a következő betegségcsoportok esetén javasolja: artériás keringési zavarok súlyos esetei, visszértágulás, reumatikus elváltozás, májbetegségek, daganatos betegségeknél roboráló hatás.

Forrás - oxigenesviz.hu