Fogszuvasodás - A fogorvosok nem ajánják a szénsavas italokat
A Brit Fogorvosok Szövetsége szerint Nagy-Britanniában a 14 évesek több mint egyharmada tönkreteszi a fogzománcát azzal, hogy túl sok szénsavas italt fogyaszt.
A szülők gyakran aggódnak a szénsavas italok cukortartalma miatt, de tévesen úgy vélik, a „diétás” változatok ártalmatlanok. Bár a diétás italok kevesebb fogszuvasodást okoznak, savtartalmuk ugyanaz. A szénsavas italok savassága tönkreteszik a gyerekek fogát kívülről. A teenagerek azáltal, hogy naponta több pohárral isznak, többszörös támadásnak teszik ki a fogukat, és ez nem kevésbé veszélyes, mint a fogszuvasodás.
A British Dental Journal című orvosi folyóiratban közölt kutatási eredmény szerint a szénsavas termékek megsokszorozzák a 14 évesek esélyét a fogromlásra. Négy vagy több pohár naponta a kockázatot 513%-ra emeli. Egy felmérés szerint a 14 évesek 92%-a fogyaszt szénsavas italt.
A vizsgálat szerint a probléma a 12 évesek között kevésbé kifejezett. Csaknem negyedük egyáltalán nem fogyaszt szénsavas italt és a több pohárral fogyasztók aránya csak 30% volt. Ebben a korcsoportban a szénsavas italok fogyasztása a fogromlást 59%-kal fokozta, a napi több pohárral fogyasztók körében a kockázatot 252%-ra emelve.
British Dental Journal
Forrás - InforMed.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- grafológus
- kineziológus
- Bach virágterapeuta