Ősszel, amint az első sárga levelek lehullanak, egyeseknél a nyáron oly jellemző jókedv egyszerre elmúlik, a napfényes évszakban felhalmozott energiatartalékok leapadnak. Állandóan fáradtak, melankolikusak, nehezükre esik reggelente felkelni. Nem is szólva arról, hogy ellenállhatatlan vágyat éreznek az édességek és a tésztafélék iránt, ami persze nem múlik el nyomtalanul – ilyenkor persze felszednek néhány kilót.

A szakorvos szerint ezek a klasszikus, „szezonális” depresszió tünetei, amelyek nem olyan súlyosak. A téli időszakban kezdődő és az annak az időtartamára korlátozódó depresszió esetén az állandósult rosszkedven, fáradtságon, gyengeségen kívül álmatlanság, étvágytalanság léphet fel, ugyanakkor az ellenkezője sem ritka: a túl sok alvás iránti igény és az édességek iránti olthatatlan vágy is lehet a velejárója. Mint a „szezonális” elnevezés is mutatja, ez a fajta depresszió általában szeptember közepétől márciusig tart, és a tavasz beköszöntével elmúlik. Ha nem tesznek ellene, várható, hogy a következő ősszel újból megjelenik.

Az ősszel jelentkező és tavasszal megszűnő tünetek összessége – a megfigyelések szerint – az ebben az időszakban tapasztalható kevesebb és gyengébb napsugárzásra, a rövidebb nappalok miatti, sötétebb fényviszonyokra vezethető vissza. Természetesen a szezonális depresszió felléptekor genetikai és környezeti tényezők is közrejátszanak, melyeknek az említett fényhatásokkal való kombinációja okozza a rossz kedélyállapotot, a kedvetlenséget, a fáradtságot. Mai ismereteink szerint ez a jelenség – az alvással is összefüggő – melatoninhormon termelődésével áll kapcsolatban. Normális körülmények között ez csak éjjel választódik ki, hajnali 4–5 óra közötti csúcsidővel. A tudományos vizsgálódások alapján az a tény, hogy a szervezet az éjszakai sötétség után először reggel van fénynek kitéve, azzal a hatással jár, hogy megszűnik a melatonin termelődése (így az álmosság, a fáradtság is).

Valószínű tehát, hogy a szezonális depresszió esetén gyakran jelentkező aluszékonyság szoros összefüggésben állhat a melatonin késői képződésével. Ennek a nem kívánatos jelenségnek a megszüntetésére alkalmas a fényterápia. A fényhatás a szem recehártyáját érinti olyan sejteken keresztül, melyek nem a látást szolgálják, de megkülönböztetik a sötétséget és a nappali fényt, majd ennek az „üzenetét” elküldik az agynak a hipotalamuszon keresztül. A „belső óra” vezérlésével ez utóbbi az információt továbbadja a tobozmirigynek, és „utasítja” a melatonintermelés leállítására.

Az Egyesült Államokban az 1980-as évek óta alkalmazzák a fényterápiát a szezonális depresszió gyógyítására, amit orvosi körökben sokan megkérdőjeleztek akkoriban. Ezt a fajta depressziót ugyanis jó ideig nem ismerték fel és nem diagnosztizálták.

A fényterápia alkalmazható alternatívaként az álmatlanság ellen is. A legjobb eredmény az alábbi két esetben érhető el:

- Alvászavarok fáziseltolódással: az alvás minősége megfelelő, de az időszakok eltolódnak, korábbi vagy későbbi időpontokra esnek (például rendszeresen elalszik valaki este 8 órakor, vagy fel szokott ébredni hajnali 4 órakor).

- Tartós álmatlanság időskorúak esetében: a 65 év fölöttieknél gyakori, hogy rendszeresen felébrednek éjjel, majd állandó nappali szundikálással próbálják ezt ellensúlyozni.

Forrás - Galenus