1886. szeptember 24-én a Birmingham melletti Moseleyben látta meg a napvilágot, rézöntő család elsőszülött fiaként.

A diploma megszerzése után 1913-tól Londonban sebészként, majd traumatológusként pihenést sem engedve dolgozott.

1915 és 1919 között az egyetem kórházának bakterológiai osztályán dolgozott, de kutatásai mellett tanársegédi és klinikus asszisztensi munkát is ellátott. Kutatta a bélben élő baktériumok és az egészségi állapot közötti összefüggéseket.

1917 júliusában hirtelen komoly vérzések léptek fel nála,  elvesztette az eszméletét. Kórházba szállították, és azonnal megműtötték, megmentették az életét. A lépében talált rosszindulatú daganat eltávolítása után pályatársai három hónapot sem jósoltak neki. Halálos ágyán nehéz testi és lelki kínok között vergődött, de a legnagyobb szenvedést az a gondolat okozta, hogy képtelen befejezni azt a munkát, amelyet még el sem kezdett.

1918-ban a kórház megszüntette a külső munka lehetőségét, fel kellet adnia praxisát és minden idejét a kórháznak szentelnie. Erre képtelen volt, ezért kilépett a munkahelyéről és az otthonában berendezett kis laboratóriumban folytatta a kutatást. Pénzgondokkal küzdött, hiszen minden megkeresett pénzét a laboratóriumban folyó munkára áldozta.

1922-ben a Londoni Homeopátiás Kórház bakterólogiai osztályán kezdett el dolgozni. A homeopátia segítséget nyújtott munkája folytatásához és nagyon sok pozitív aspektussal gazdagította módszerét. Például elhatározta, hogy a gyógyszer (azaz a vakcinák) injekció útján történő beadása helyett egy szelídebb módon, szájon át bevehető változatot is kifejleszt.
Otthagyta Londont és egy új, természet kínálta egyszerű gyógyítási módszer kidolgozása céljából Walesbe költözött kutatásai újrakezdéséhez.

Az 1930-as évek legelején Cromer-be költözött és megállás nélkül dolgozott, kezelte a hozzá fordulókat és publikálta felfedezéseiről írt munkáit. 1931 februárjában a „Gyógyítsd tenmagad” című első művében a boldogság fontosságát hangsúlyozta, azt a valódi boldogságot, amely az egészség előfeltétele és a harmonikus élet alapja. Gondolatai szerint az ember magában hordozza mindazokat a tulajdonságokat, erényeket (még ha csak csírájában is), amelyeket el akar érni. Egész élete lehetőség életfeladata beteljesítésére, ahol a betegség nem más, mint a helyes útra terelés eszköze, a kifejlesztésre váró erényektől való eltávolodás. Az „úttól” való elkanyarodás boldogtalanságot, érzelmi egyensúlytalanságot, végső soron betegséget eredményez.  helyettesítés

A Homeopathic World 1930. februári számában „Néhány új eszencia és azok használata” címmel jelentette meg az eredményeit. Ettől kezdve felhagyott a nozódák használatával és újonnan csak az felfedezett virágokat használta fel gyógyításai során. Dr. Bach ekkor már biztosan tudta, hogy a nozódák a mezők egyszerű virágaival helyettesíthetők és 1930 májusában végleg megbizonyosodva a fenti növények gyógyerejéről, felhagyott hivatása gyakorlásával, korábbi kutatásaival és élete további részét az emberi személyiségtípusok tanulmányozásának és a gyógyító virágok felkutatásának szentelte.

1929-től 1936-ig Edward Bach kizárólag növényi eszenciákat használt betegei gyógyítására, s eredményei nyomán láthatóvá vált, hogy a valódi gyógyító erőt a természet növényei hordozzák. Elérte gyermekkori vágyát, egy tiszta, fájdalommentes gyógymód kidolgozását.


1934 márciusában elhagyta Cromer-t, s letelepedésre alkalmas nyugodt helyet keresve bejárta egész Dél-Angliát, míg végül Sotwell-ben talált rá a megfelelő házra (Mont Vernon). Hamarosan felfedezett még három virágot (rozsnok, olajfa, szőlő) és az utolsó írásait kiegészítve megírta a „A Tizenkét Gyógyító és Hét Segítő” című könyvét.
Gyógyítsd tenmagad (1931), Magatoktól szenvedtek (1931), Szabadítsd fel tenmagad (1932), A tizenkét gyógyító és a hét segítő (1933).

1936 októberében elhagyta ereje és ágyba kényszerült, de még ennek ellenére sem hagyta abba munkáját. November végére állapota a kezdeti javulás után rosszabbodott és 1936 november 27-én álmában hunyt el.

Forrás - viragterapia.hu