A keleti gyógyászatban a diagnózis nem csak a betegség tünetek alapján történő felismerését jelenti, hanem a betegséget még a tünetek megjelenése előtt felismerő vizsgálati módszereket is.

A betegségek minőségét, létezési helyét a következő módokon állapítja meg:

• megtekintési (szem, nyelv, vizelet),
• kérdezési
• tapintási (pulzus)
• szaglási
• hallási módszerekkel

Pulzusdiagnosztika

A modern orvostudomány az artériákban keringő vér ritmikus lökéseit hívja pulzusnak. Ez a fajta pulzus tapintása a szív ritmusáról, frekvenciájáról és aorta billentyűk állapotáról ad információt az orvos számára. Ezzel szemben az ősi eredetű pulzusdiagnosztika a belső szervek energiaállapotáról ad felvilágosítást. A testet kívülről körülhálózó energiacsatornák közvetlen kapcsolatban vannak a belső szervek keringésével. A szív működése által az energiacsatornák is pulzálnak.

A szív energiát, vért, és tápanyagot juttat minden szervhez. Ha valamilyen betegség lép fel, akkor az az energia és a vér keringésére is közvetlen hatással van, megváltoztatja áramlást és a pulzus minőségét. Ezt érzékeli a pulzusdiagnosztikával foglalkozó terapeuta. A szervekben keletkezett szerkezeti elváltozások és az észlelhető tünetek csak ezután alakulnak ki. Így a betegség már tényleges kialakulása előtt észlelhető, ezért a pulzus diagnosztika jelentős szerepet játszik a megelőzésben.

A terapeuta a pulzust általában a csuklón méri három ujjal. Az ujjak felső szélével a tömör szerveket (szív, tüdő, máj, lép, vese), az alsó szélével az üreges szerveket (belek, epehólyag, gyomor, húgyhólyag) vizsgálja. Egymástól eltérő nyomással érzékeli a szervek felől érkező energiát.

A cikk a következő oldalon folytatódik.