Összetett számok - Numerológia
A modern numerológia a nagy számokat az 1-től 9-ig terjedő elemi számok valamelyikére redukálja a lehető legegyszerűbb és legpopulárisabb módszerrel; egyszerűen összeadják a számjegyeket. Ha az így kapott szám 9-nél nagyobb, akkor ennek jegyeit ismét össze kell adni, és az eljárást addig kell folytatni, mígnem a tizes alatti, kilenc elemi szám valamelyikét nem kapjuk eredményként.
A régi numerológusok a kilenc egyszerű számon kívül ismerték az összetett számok karmikus rejtélyét is. Összesen ötvenkét számot különböztettek meg, az összetett számok némelyikét képpel, piktogrammal ábrázolták, így lett például a 15-ös a varázsló, a 21-es a mágia koronája. Hogy ötvenkét számot határoztak meg, nem a véletlen műve volt, hisz ezzel az év 52 hetét kívánták reprezentálni. Ha pedig az 52-t megszorozzuk a misztikus 7-essel, akkor eredményként 364-et kapunk, ennyi napból állt valamikor egy év. A kaldeusoknál már 365 volt az év napjainak száma, az utolsó napon rendezték nagy fesztiváljukat, amikor is tilos volt dolgoznia férfinak, asszonynak, gyereknek és állatnak egyaránt.
Ezután vegyük szemügyre az összetett számok spirituális jelentését.
A 10-es, mint a „szerencse kereke”, a felemelkedés és a hanyatlás száma. Jelentése lehet pozitív és negatív, jó és rossz, jelenthet hírnevet, de bukást is. Kétségtelen, hogy ez a szám kizárólag szélsőséget képvisel, nem ismer középutat. A10-es ember nagy hibája, hogy nehezen realizálja az erőpotenciálját, ennek következtében frusztrálttá, csalódottá válhat, mert úgy érzi, vágyait, elképzeléseit nem tudja valóra váltani, ebből adódó kisebbségi érzéseit nagyképű viselkedéssel próbálja palástolni, pedig ha nem hagyja el magát, tervei megvalósulhatnak.
A 11-es szám szimbolikája az „örökbeszorított kéz”, amely a rejtett megpróbáltatásokra, alattomos veszélyre, elárultatásra, megcsalatásra, hűtlenségre figyelmeztet. Baljóslatú szám. Azonban megfelelő kompromisszummal e szám viselője megtalálhatja a megoldást, boldog lehet, csak ne adja fel önállóságát, tartsa meg individualitását.
A 12-es az „áldozat” száma, jelképezi az áldozathozatalt, az önfeláldozást, a lemondást, a mártíromságot. A 12-es számú ember rendszeresen lemond saját vágyairól, céljairól, csakhogy elkerülje az esetleges ármánykodásokat, ám áldozatvállalásaitól gyakran szorong. Ha intellektusa felülkerekedne érzelmein, szenvedései véget érnének.
A 13-as a felfordulás és a pusztulás száma. Régente egy olyan „csontváz” vagy „halál” képével ábrázolták, aki kezében a kaszával egy zöld mezőben levágott fejek között kaszabol, de a fejek helyett mindig újabb fejek jelennek meg. Tehát, ha a 13-as vibrálásában lévő személy nem megfelelően alkalmazkodik, könnyen veszélybe kerülhet, de felkészültséggel a negatív hatásokat csökkentheti, kikerülheti.
A 14-es a kihívás száma, szerencsét hoz mindenfajta kommunikálásban, spekulatív dolgokkal kapcsolatban, pénzügyekben, de e szám kockázatot is rejt magában, ezért tulajdonosának nem szabad hallgatnia a rossz tanácsadókra, ne bízzon túlságosan másokban.
A 15-ös a „varázsló” száma, ez különleges írói tehetséget, művészi hajlamot, muzikalitást, kiváló szónoki képességet kölcsönöz. E szám mély ezoterikus jelentéssel bír, az összes szám közül a legszerencsésebb, képes boldoggá tenni környezetét, örömet szerezni másoknak, világosságot teremt a sötétben, feltéve ha e szám mágikus és szerencsés vibrálását nem használja fel önző célokra. A 15-ös vibrációja speciális természetfölötti erőre és könnyű pénzszerzésre hajlamosít.
A 16-os szám jelképezi a „rombadőlt citadellát”. A kaldeusok úgy ábrázolták, mint egy villámsújtotta tornyot, amelyből egy férfi zuhan alá koronával a fején. E szám figyelmeztethet mindenféle veszélyre, balesetre, bármilyen elképzelés, cél meghiúsulására. Ha a 16-os ember időben odafigyel a belső hangra, akkor elkerülheti az esetleges veszélyt, bajt.
A 17-es, mint a „mágia csillaga”, rendkívül spirituális szám, akit e szám reprezentál, képes korábbi kudarcaiból tanulni, felülemelkedni élete nehézségein, kilábalni belőle, megoldani problémáit. Gyakorta nevezik ezt a számot a halhatatlanság számának, ami azt jelenti, hogy az illető neve minden valószínűség szerint fennmarad halála után is, hírneve maradandó lesz. Egy veszélyre azonban vigyáznia kell, ugyanis a 17-es számjegyeit összeadhatjuk, akkor az a 8-ra redukálódik, ami egyáltalán nem tekinthető szerencsés vibrálásnak.
A 18-as a szellemi és az anyagi konfliktus száma, az összetett számok közül a legbonyolultabb. Jelképezi az anyagiasságot, igyekszik megsemmisíteni a természet spirituális oldalát, ám a pénzhajhászás és az örökös előnyhöz jutás rendszerint veszekedéseket kelt, torzsalkodásokat, háborúskodást, perpatvart okoz, a megosztó taktika állandó ellenséges légkört teremt. A 18-as embernek vigyáznia kell „barátaira” és ellenségeire egyaránt. A rossz hatás csökkentésére a legjobb gyógyír a becsületes, megbocsátó, szeretetteljes viselkedés, mert így rombolhatók le a 18-as korlátai.
A 19-es a „mennyek fejedelme”. A legszerencsésebb szám, mivel a Nap kisugárzása boldogságot, beteljesülést, sikert biztosít az élet minden területén. A 19-es ember hatalmas energiával, erővel rendelkezik, aminek segítségével képes győzedelmeskedni mindenek felett.
A 20-as az ébredés száma, de egyidejűleg szimbolizálja az ítéletet is. A 20-as vibrálású embert mindig új célok, tervek, ambíciók hajtják, ez a motívum legjobban az ébredéshez hasonlít. Vannak azonban időszakos kudarcok, akadályok, amik úgy hatnak, mint egy ítélet. A 20-as nem materialista szám, tehát a vibrálásában lévő ember gazdasági sikerei kétségesek, viszont rendelkezik egy olyan adottsággal, mellyel a megoldhatatlannak látszó feladatokat is képes megoldani.
A 21-est a világmindenséget szimbolizáló „mágia koronájával” ábrázolják. Ez az egyik legszerencsésebb vibrálás, mert a szám karmikus jutalma általános sikert, szerencsét, felívelő pályát, előmenetelt, boldogulást ígér. E szám viselője képes minden nehézség fölött győzedelmeskedni, jutalmul elnyerheti a mágia koronáját.
A 22-es az alázatosság és az óvatosság száma, olyan jóságosan tudatlan embert reprezentál, aki helytelen értékítélete következtében megbízik a hamis emberekben, tudatlanságában egyik hibát a másikra halmozza. Túlságosan sokat képzelődik, álmodozik, nagyon elszakad a realitásoktól, szinte a mennyekben ál, ezért rendre nem veszi észre, mikor közeledik a veszély. Éberebbé, elővigyázatosabbá kellene válnia, hogy megfékezze zabolátlan álmait, hogy kellő előrelátással kerülje el végre a rá leselkedő csapdákat.
A 23-as, mint az „oroszlán királyi csillaga”, sok sikert, szerencsét sejtet egy nagylelkű szponzor közreműködésével. A 23-as nagyon szerencsés szám, mivel a karmikus jutalom jelképeként a vibrálásában élő embert jóindulattal, segítőkészséggel ruházza fel, aminek segítségével képes megtörni az oroszlán irtózatos erejét.
A 24-es, mint a szerelem, a pénz, a kreativitás száma, különösen akkor szerencsés, ha a születési dátum esik erre a napra. E szám szülötte magas rangú, pozíciójú személyektől remélhet támogatást, hasznot húzhat belőlük, de előnyt szerezhet a törvényből, művészetekből és a szerelemből is. Vigyáznia kell, hogy ne vigye túlzásba a szabad szerelmet és az egyéb élvezetekben is tartson mértéket.
A 25-ös nem a legszerencsésebb szám, anyagi sikert nem szimbolizál, lévén e vibrálás a spirituális bölcsességé, melynek segítségével különleges képességet adományoz az emberek és a dolgok megfigyelése terén. A 25-ös számú ember kiváló ítélőképességgel rendelkezik, felgyülemlett tapasztalatait, bölcsességét idővel hasznosítja, s elismerést, köztiszteletet vív ki. Legfőbb ereje abban rejlik, hogy képes korábbi hibáiból okulni, és azt a későbbiekben hasznosítani.
A 26-os, mint a partnerkapcsolatok száma, könyörületességet, megérzést, önzetlenséget, segítőkészséget szimbolizál. Ebből következik, hogy ez a szám sok csalódást és kudarcot is tartogat a 26-os ember számára. A káros hatás megelőzése érdekében nem árt partnerkapcsolatait megvizsgálni, felülbírálni. Inkább saját intuícióira hallgasson, mint a „jó szándékú” tanácsadóira, a pénzével is jobb lenne spórolnia, ne költekezzen felelőtlenül.
A 27-es, mint a karmikus jutalom száma, erőt, bátorságot, harmóniát és szerencsét szimbolizál, mivel a 27-es embert produktív munkája, intellektusa, képzelőereje révén hatalommal, uralommal látja el, ezért jelképezik ezt a számot egy „jogarral”. A 27-es személynek mindig ragaszkodnia kell saját eredeti ötleteihez, ne hagyja magát befolyásolni mások által.
A 28-as a „hívő bárány” jelképeként talán a legellentétesebb összetett szám. Ígérhet markáns sikereket, de szimbolizálhat nagy veszteségeket is, mindez azon múlik, hogy a 28-as ember mennyire fecsérli el bizalmát érdemtelen emberekre, mennyire képes gondoskodni jövőjéről. Résen kell lennie, mert ellenségei, üzleti vetélytársai nagy károkat okozhatnak neki. Előfordulhat, hogy életét többször kell újrakezdenie.
A 29-es, mint a "kikényszerített jóindulat", a legnehezebb karma száma, sok bizonytalanságot, csalódást, szomorúságot, aggodalmat jelent viselőjének, melyet környezete okoz neki. Ez a szám figyelmeztetést jelent a negatív hatások kivédésére, sok erőfeszítést, hitet, optimizmust követel a 29-es embertől
A 30-as a „magányos, meditáló ember” száma, szimbolizálja a szellemi felsőbbrendűségét, hajlamot a hallgatag meditálásra, önvizsgálatra. E szám szülöttétől távol áll az anyagias világ, a szám ellentmondásosságával magyarázható, hogy a vibrálásában élő ember lehet szerencsés és szerencsétlen, boldog és boldogtalan.
A 31-es szám a „remetét” jelképezi, hasonló a 30-as szám szülöttéhez, de még zárkózottabb, elszigeteltebb, még jobban vágyik arra, hogy egyedül maradhasson gondolataival, békére, csendre vágyakozva szinte menekül a magányba. Írtózik mindenféle társaságtól, nem izgatja világi és anyagi hívság.
A 32-es a kommunikáció számaként képes a tömegek mozgósítására, hasonló mágikus erővel rendelkezik, mint a 14-es számú személy, ugyanolyan magas pozíciójú ember segítségére számíthat, mint a 25-ös ember. Ha mindezekhez hozzávesszük azt a természetes képességét, hogy varázslatos beszédével képes elbűvölni másokat, nyilvánvaló, hogy ezért tekintik a 32-est a „politikus vibráció” számának.
A publikálás, a rádió, a televízió komplexitásai nem okoznak neki problémát, képes a legnagyobb feszültség közepette is jól dolgozni. A 32-es nagyon szerencsés szám, ha az általa szimbolizált személy kitart véleménye és ítélete mellett, mind az anyagi, mind pedig a művészi vagy kézzelfoghatatlan dolgok területén sikereket érhet el. Ha erre nem képes, akkor tervei mások makacssága vagy ostobasága következtében zátonyra futhatnak.
A 33-as a vonzalom és az anyagi jólét száma, nem rendelkezik saját egyéni jelentéssel, de hasonló vibrálást hordoz, mint a 24-es, azzal a kivétellel, hogy a szerelem mágiája, mint az eredetiség és a kreativitás nagysága nagyobb gazdasági sikert ígér. A dupla hármasnak köszönhetően, azok, akiknek a névszáma 33, harmonikus kapcsolatot jelent a másik nemmel szemben, minden tekintetben előnyös szám, akár karrierrel, akár a romantikus szerelemmel vagy a házassággal kapcsolatban.
A 33-as a jól megérdemelt karmikus jutalom száma. A 33-as személynek azonban nem szabad visszaélnie a különleges szerencséjével, amely élete bizonyos szakaszaiban elhalmozza, ugyanis könnyen lustává, önelégültté válhat, ennek során felsőbbrendűségi érzet alakulhat ki benne. Amikor a 33-as vibrálással humorérzék és őszinte alázat társul, akkor ez a szám nagyon szerencsés.
A 34-es jelentése ugyanaz, mint 25-ös számnak.
A 35-ös jelentése azonos a 26-os száméval.
A 36-os jelentése hasonló a 27-es számhoz.
A 37-es a mimóza és a társas viszony számaként megkülönböztető képességgel rendelkezik, szélsőségesen érzékeny természettel társul. E szám szülötte jó és szerencsés kapcsolatokat köt; mint művész, erős magnetizmust gyakorol a publikumra. Partnerkapcsolatait jól tudja alakítani. Nagy fontosságot tulajdonít a szerelemnek, a románcnak, de néha túlzásba viszi a szexualitást. Vonzódása a szex iránt olykor egészen szokatlan fokra hág, ez azonban nem minden esetben jellemző rá. Fokozott szüksége van partnerkapcsolataiban a harmóniára, mivel így könnyebben érhet el boldogságot, sikert, mintha egyedül dolgozna.
A 38-as jelentése megegyezik a 11-es és a 29-es számokkal.
A 39-es jelentése ugyanaz, mint a 30-as számé.
A 40-es jelentése azonos a 31-es száméval.
A 41-es jelentése hasonló a 32-es száméhoz.
A 42-es jelentése megegyezik a 24-es számmal.
A 43-as a konfrontáció, a fiaskó száma. Ha valakinek a névszáma a 43-as, akkor a numerológusok azt tanácsolják, hogy az illető válasszon inkább egy szerencsésebb számmal bíró nevet, mert ez a szám forradalmat, háborút, harcot, konfliktust szimbolizál. Vibrálása ismétlődő csalódásokat, kudarcokat hordoz magában.
A 44-es jelentése ugyanaz, mint a 26-os számé.
A 45-ös jelentése megegyezik a 27-es száméval.
A 46-os jelentése ugyanaz, mint a 37-es számé.
A 47-es jelentése megegyezik a 29-es száméval.
A 48-as jelentése ugyanaz, mint a 31-es számé.
Az 50-es jelentése megegyezik a 32-es száméval.
Az 51-es szám, mint a „harci sipka” szimbolikája, sajátos képességgel rendelkezik. Harcos természettel társul és nem várt fejlődést ígér mindenben, amibe csak belefog az illető. Különösen előnyös azok számára, akiknek védelemre van szükségük a katonai életben vagy a tengerészetnél, valamint a hadigépezet élén álló vezetőknek. Ugyanakkor ez a szám figyelmeztet az ellenségre, esetleges gyilkosságra, merényletre, cselszövésre, ezért a legbölcsebb dolog a névváltoztatás.
Az 52-es jelentése megegyezik a 43-as száméval.
Az összetett számok az 52-vel végződnek. Az 52-nél nagyobb számokat vissza kell vezetnünk az egyszerű számokra, a számjegyeket összeadva megkapjuk az egyszerű kulcsszámot. Így lesz az 53-as egyszerű kulcsszáma a 8-as, az 54-esé a 9-es, az 55-ösé összetett kulcsszám, a 10-es, az 56-osé a 11-es, az 57-esé a 12-es, az 58-asé a 13-as, az 59-esé a 14-es, viszont a 60-asnak nincs összetett kulcsszáma, az egyszerű kulcsszáma a 6-os, stb.
Érdemes megjegyezni, hogyha a névszám 52-nél nagyobb, és jegyeit összeadva - mint az 53, 54 és a 60 esetében - egyszerű szám adódik, az annak a jele, hogy az illető a karmikus adóságainak nagy részét lerendezte, vagyis az átlagosnál kevesebbet kell tennie az egyensúly megtalálásához.
Forrás - erzsebetrosta.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- családállítás
- kineziológus
- grafológus