Ha fáj a pici poci - felfúvódás
Arra panaszkodik gyermeke, hogy fáj a gyomra? Netán nyomást érez a pici hasában? Esetleg szemmel láthatóan felfúvódik? Ne essen pánikba, mert a gyógynövények ezekre a panaszokra is gyógyírt jelentenek!
A gyerekeknél a hasi panaszok a teltségérzettől az étvágytalanságon és hányingeren keresztül egészen a has felső részében érzett fájdalomig, a gyomorgürcsig és a felfúvódásig terjednek. De mi okozza ezeket? Gyakran nem lehet tudni a gyomorpanaszok konkrét okát. Az iskolás gyerekek és felnőttek esetében ilyenkor "ideges gyomorról” beszélünk. Ekkor a gyomor funkcionális zavaráról van szó, szervi elváltozás nélkül.
Nem csak a has az oka
A csecsemők életük első negyedévében gyakran szenvednek úgynevezett három hónapos kólikában, ami a még nem teljesen jól mûküdő emésztőrendszerrel hozható üszszefüggésbe. Egyébként az, hogy a hasi fájdalmak a gyerekbetegségek sorában az első helyen szerepelnek, annak küszünhető, hogy a picik gyakran nem tudják pontosan megmondani, milyük is fáj igazán. A testük küzéppontjára mutatnak akkor is, ha a betegség egészen máshol "bujkál”. Felső légúti fertőzésekkor, mandulagyulladáskor, de olyan gyermekbetegség esetén is, mint a himlő, a gyermekek gyakran szenvednek gyomor és bélrendszeri zavartól. De félelmek és pszichés problémák is küzrejátszhatnak ezekben az esetekben. Ha nem tisztázható csemeténk hasfájásának oka, feltétlenül keressünk fel egy orvost!
Túl forró, túl hideg?
A hasfájásnak egészen egyszerûen megmagyarázható okai is lehetnek, ilyen például, ha a gyerek túl sokat vagy túl gyorsan evett vagy ivott. Túl hideg vagy túl forró ételekkel, italokkal tümte meg a bendőjét, esetleg nehezen emészthető (például szokatlan, rostdús) vagy romlott ételeket fogyasztott.
Ha gyermekünk elrontotta a gyomrát, akkor csak nagyon keveset, illetve semmit sem akar majd enni, ez teljesen természetes. Ilyenkor csak egészen künnyû, diétás ételekkel (például rizsnyák) kínáljuk, és gyógyteával itassuk. A nyugalom és a meleg (türülküzőbe csavart meleg vizes palack) nagyon jó szolgálatot tesz, ha fáj az elcsapott pocak. Az azonban hasüregi gyulladásra utalhat, ha a picinek nem esik jól a meleg. Ebben az esetben sürgősen, késedelem nélkül orvoshoz kell fordulni!
Gyógyír a gyomornak
A kamilla valódi "mindenes” gyomor és bélpanaszok esetén. Tudományos kísérletek sora igazolja jótékony hatását gürcsük, nyálkahártyaérzékenység és gyulladás, valamint felfúvódás esetén. A kamillavirágokban rejlő illóolaj gürcsoldó és gyulladásgátló hatóanyagokat tartalmaz. A kamillatea hatását kamillakivonat hozzáadásával fokozhatjuk.
A gyógyszertárakban kapható alkoholos készítmények a teával üsszehasonlítva jelentősen nagyobb mennyiségû hatóanyagot tartalmaznak, ám ezt 3-4 éves kor előtt ne használjuk!
A cickafark a kamillához hasonló módon használható, bár gürcs és gyulladásgátló hatása nem olyan jelentős, mint a kamilláé. Másrészről azonban a cickafark olyan keserûanyagokat tartalmaz, amelyek elősegítik a gyomorsav és az epe termelődését, így étvágygerjesztőként hatnak, és serkentik az emésztést is.
A borsmenta olyan gyógynüvény, amelyet kombinálhatunk a már említettekkel gyomor és bélpanaszok esetén. Illóolaja görcsoldó, szélhajtó és emésztést serkentő hatással bír. Finom zamata miatt – ami a gyerekek szerint a rágógumira hasonlít – levelei minden gyomorteát ízletessé tesznek. A borsmenta nemcsak értékes gyógynövény, de a leveleiből készített tea akár mindennapos italunk is lehet.
Azonban óvatosan kell fogyasztanunk gyomorégés és a rekeszizom gyengesége esetén. Ilyen esetben a borsmentaolaj az emésztőrendszer simaizomzatát ellazítja, s így közvetlenül lelassulhat az ételpép szállítása, illetve kialakulhat a táplálék egy részének kellemetlen visszaáramlása is. Hígítatlanul tiszta borsmentaolajat gyerekek esetében soha ne használjunk, mert légzészavart okozhat!
A citromfû görcsoldó hatásához kellemes nyugtató hatás is párosul, ezért teája jó szolgálatot tesz izgága gyerekek esetén, de az esti teához keverve is értékes lehet.
Levegő a hasban
A felfúvódás leggyakoribb oka az, hogy a gyermek túl sok levegőt nyel ivás küzben, vagy mert a cumisüvegben finom hab képződütt. Ha a levegő nem távozik természetes úton, akkor felfújja a hasat, ami feszessé, keménnyé és érzékennyé válik. Künnyen segíthetünk a bajon, ha rendszeresen megmasszírozzuk gyermekünk pocakját, természetesen gyengéden és óvatosan. A masszázshoz használhatunk speciális szélhajtó krémet vagy néhány csepp tiszta küményolajat is. A külünbüző küményfajták az édesköménynyel, az ánizzsal és a korianderrel egyetemben a szélhajtó és emésztést elősegítő gyógynövények sorában az első helyen állnak. Gyomorteák, illetve emésztést segítő teák adalékaként, és készen kapható kivonatként is megvásárolhatók a gyógyszertárakban.
Aki maga szeretné elkészíteni teáját az említett nüvényekből, ne felejtse el a forrázás előtt a magokat szétzúzni, hogy a bennük rejlő illóolajak belekerülhessenek a forrázatba. (A magokat a forrázás előtt mozsárban, de akár két kanál küzütt is szétzúzhatjuk.)
Gyógyteák hasfájásra
Az alábbi gyógynövényekből úgy készíthet teát, ha az előírt mennyiséget leforrázza egy csésze (150 ml) vízzel, majd állni hagyja 15 percig. Ezután szûrje le, kávéskanálnyi mézzel, esetleg pár csepp citromlével ízesítse. A teát mindig frissen készítse!
- Kamillavirág: elősegíti a sebgyógyulást, baktériumülő, erős görcsoldó és gyulladásgátló. Szükséges mennyiség csészénként: 1 evőkanálnyi.
- Borsmenta: elősegíti az epeürülést, erős gürcsoldó az epeutakban és az epehólyagban is. Szükséges mennyiség csészénként: 1 evőkanálnyi.
- Citromfû: nyugtató, antibakteriális és görcsoldó hatású. Szükséges mennyiség csészénként: 2 teáskanálnyi.
- Cickafark: elősegíti az epeürülést, gyulladásgátló, antibakteriális, görcsoldó és étvágyserkentő hatású. Szükséges mennyiség csészénként: 1 teáskanálnyi.
- Kömény: gombaölő, gürcsoldó, étvágyserkentő és szélhajtó. Szükséges mennyiség csészénként: 1 teáskanálnyi.
- Édeskömény: nyákoldó, antibakteriális, gürcsoldó, étvágygerjesztő, szélhajtó. Szükséges mennyiség csészénként: 1 teáskanálnyi.
- Ánizs: nyákoldó, antibakteriális, gürcsoldó, szélhajtó hatású. Szükséges mennyiség csészénként: 1 teáskanálnyi.
Mit jelez a tejótvar?
Sok csecsemőnek var, pürk keletkezik a fejbőrén. Miért? Mert a bőrük még éretlen, zsírtermelése még nem kiegyensúlyozott. Ez a "fejkosznak” vagy "koszmónak” is nevezett korpásodás csak a csecsemőkor első három hónapjában riogatja a mamákat, és tübbnyire magától el is múlik.
Más a helyzet a tejótvarral. Ez tübbnyire a harmadik hónap elteltével jelentkezik, és kiterjedhet a baba arcára is. Azonban ebben az esetben sem kell azonnal pánikba esni. A tejótvar nem feltétlenül a tej vagy egyéb allergia "előszele”. Ennek a bőrbetegségnek – ami tulajdonképpen ekcéma – a neve onnan ered, hogy a bőr felszíne úgy néz ki, mint a felforralt és fülüssé vált tej.
Amikor a tejótvaros gyereket megmutatják a gyerekorvosnak, az azonnal a családban tapasztalható allergiák után fog érdeklődni. Amennyiben a családban van ekcémás rokon, fennáll annak a veszélye, hogy a csecsemő is hajlamos lesz a neurodermitiszre. Ennek elkerülésére a csecsemőt hat hónapos koráig ajánlatos szoptatni, vagy célszerû hipoallergén tápszerrel etetni.
A tejótvar okozta viszketés kezelésére linolsavas (ligetszépeolaj) kenőcsük ajánlottak. Ha gyermekünknek fejótvara van, a "korpapáncél” eltávolításához háromszázalékos szalicilos vazelint használjunk. Lefekvés előtt ezzel kenjük be az érintett bőrfelületet! Az éjszaka során a vazelintól felduzzadt vardarabkák másnap reggel egy puha fésûvel óvatosan kifésülhetők. A még szilárdan tapadó bőrrészeket semmiképpen sem szabad erőszakkal eltávolítani, ugyanis az alatta lévő sebes felület künnyen elfertőződhet!
A babát csak bőrkímélő, semleges pHjú és természetes alapanyagú fürdőkkel fürdessük. Ha máshol is száraz, korpás a bőre, csak langyos vizet használjunk. Készíthetünk kellemes olajos fürdőt is: a vízbe 2-3 dl tejet és 1 evőkanál mandulaolajat üntsünk. Heti 2-3 alkalommal ebben a vízben mosdassuk a kicsit.
Mikor forduljunk orvoshoz?
- Erős, három óránál tovább tartó hasi fájdalmak (vakbélgyulladás?) esetén.
- Hullámokban, 15-20 percenként visszatérő hasfájás (fenyegető bélelzáródás?) esetén.
- Lázzal, hányással vagy hasmenéssel együtt járó hasi fájdalom és gyakran visszatérő hasfájás esetén.
Forrás - Ideál - Reforméletmód magazin
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- Bach virágterapeuta
- asztrológus
- yumeiho masszőr