Püthagorasz számelmélete, A kabbala, Asztrológiai vonatkozások, numerológia, számmisztika

A számok eredetéről sokféle feltételezés látott napvilágot, ám kialakulásukat tekintve mind a mai napig meglehetősen hiányosak ismereteink. Állítólag az első írásokkal egyidejűleg, i.e. 4000-3000 táján születtek meg a számok rövid leírására alkalmas jelek, később pedig a számjegyek és számrendszerek. A számírás legrégibb emlékei Mezopotámiából és Kínából származnak.

A késő bronzkorból (kb. i.e. 1450-1200) fennmaradt agyagtáblák egyike, amelyik a virágzó föníciai Ugarit városában íródott, bonyolult tételben meséli el egy király tragédiáját, aki katasztrófasorozatok során először, gyermekei egyharmadát vesztette el, majd megölték az életben maradottak egynegyedét, ezt követően azok egyötödét, később egy hatodát és végül egy hetedét.

Nagyon valószínű azonban, hogy már jóval előbb, az őskorban felruházták a számokat mindenféle misztikus erővel, rejtelmes, földöntúli képességekkel. Feltehetően már az ősember felfedezte a nappalok és az éjszakák kettős ritmusát, a holdciklusok periodikusan visszatérő változásait, megfigyelhette, hogy a különböző égi mozgások mennyire kihatnak az életére.

Írásos feljegyzések tudósítanak arról, hogy a kaldeusok, az ókori Egyiptom papjai, az arab tudósok, a hindu és kínai bölcsek, az ógörög filozófusok s a zsidó esszéneusok egyaránt szerették a számtani feladványokat, szívesen fejezték ki számokkal az Univerzum rejtélyeit. Vizsgálódásaik során számos matematikai törvényszerűségre jöttek rá. Matematikai tudásukat mind elméleti szinten, mind a gyakorlati életben mesterien tudták kamatoztatni. A számokat, illetve a velük végzett műveleteket használták fel a természet, a világ sokféleségének megfejtéséhez, válaszként a rejtélyes „hogyan?” és „miért?” kérdésekre.

Plutarkhosz görög történetíró és filozófus (i.e. 120-46 körül) meglepve tapasztalta, hogy az egyiptomi Ízisz-kultuszban milyen érdekesen olvad egybe a mitológia a matematikai tételekkel. „Az egyiptomiak azt regélik, hogy Ozirisz halála 17-én következik be, amikor a telihold fogyása észrevehetővé válik. Ezért a püthagoreusok ezt a napot „fényelzáró”-nak nevezik, és általában irtóznak ettől a számtól, mert míg a négyzetnél a 16-os, és a téglalapnál a 18-as az egyedüli síkszám, vagyis az egyetlen olyan egész szám, amelyre a kerület egyenlő a területtel, addig 17 e két szám közé esik, elzárja, elválasztja őket egymástól, és egyenlőtlen részekre oszlik a kilenc a nyolchoz arány szerint.

A huszonnyolc év egyesek szerint Ozirisz életének tartama, mások szerint uralkodásának idejét jelzi, ugyanis ez a Hold megvilágításainak száma, és ennyi nap alatt forog körbe saját ciklusának megfelelően. Amikor az ún. Ozirisz temetéseken faragják a fát, egy félhold alakú koporsót készítenek, mert a Hold, valahányszor közeledik a Naphoz, félhold alakúvá válik és fogyatkozást szenved. Ozirisz tizennégy részre darabolását azzal összefüggésben magyarázzák, hogy ennyi nap alatt fogy el az égitest a teliholdtól az újholdig.”

A matematika tudománya és a számmisztika - akárcsak a csillagászatban az asztronómia és az asztrológia - már a kezdetek kezdetén összefonódott egymással, szétválaszthatatlan egységet alkotva. A matematikának ez a két, akkor még egységben lévő ága segített választ találni a természet - és benne az ember -, valamint a kozmosz titkaira, az istenekkel, szellemekkel és holtakkal való kapcsolatok mikéntjére. Az ókor okkultistáinak számára talán a periodicitás törvényének a felismerése jelentette a legtöbbet. Az a tapasztalati megfigyelés ugyanis, hogy az Univerzum bizonyos eseményei, történései - például az égitestek helyváltoztatásai, fényességük ingadozásai - között azonos időszakok telnek el, ezen események előrejelzését tette lehetővé számukra. Innen már csak egy lépés a világ és az emberi élet eseményeinek az összekapcsolása, és máris eljutottunk az asztrológiához.

Az asztrológia, mint az okkult tudományok legfontosabbika, a numerológiára is jelentős befolyással bírt. A numerológia, az asztrológiához hasonlóan, abból a feltételezésből indul ki, hogy a világegyetem nem más, mint egy túldimenzionált emberi test, s a planéták befolyással vannak az emberekre, mert ezek az égi jelek határozzák meg cselekedeteinket, életünk menetét, ugyanakkor az emberek viszont képesek arra, hogy a spirituális rezgésekkel összhangban uralkodjanak az Univerzumon. Mivel a különböző bolygók különböző számokkal vibrálnak, a számok 1-től 9-ig egy teljes rezgésciklust alkotnak, amelyek ismeretében az emberek számára meghatározó, hogy részükre, mely számok szerencsések, s melyek a szerencsétlenek.

Erről a számokkal kifejezhető rezgésjelenségről James Graham Montrose (1612-1650) skót tábornok a következőket mondta: „Rezgésből álló világegyetemben élünk, és minden ember, aki e világra születik, rá jellemző rezgést bocsát ki, amely rezgésminőség őt mindenki mástól megkülönbözteti.” Érdekes módon ezt a felismerést a modern természettudomány igazolta, hiszen bebizonyította, hogy a világmindenség minden összetevője, rezgésből, hullámból áll.  Korunk francia írója, Maurice Druon szerint: „a szám szó, de nem beszédhez való szó. Hullám és fény, de a szemnek nem látható. Végtelen sok variációja van, mégis változatlan. Az élet minden formája a csodálatos számok arcát rejti.”

A zsidó-keresztény számmisztika elsősorban az ókorban élt Püthagorasz tanításán alapszik, e tanokból táplálkozva nőtte ki magát a számmisztika két fontos ága: a keresztény gnózis és a zsidó kabbala. A gnózis jelentése: tudás, megismerés. A középkor keresztény gnosztikusai ezoterikus módszerekkel és különböző számösszefüggésekkel próbáltak magyarázatot találni az emberi lét rendeltetésének és a kozmikus princípium rejtett tudásának jobb megismerésére, melynek megszerzése által remélték az üdvösség elnyerését. A kabbala héber jelentése: tradíció. A zsidó kabbalisták egy nagyon bonyolult számmisztikára épített rendszert használtak a misztikus vallási hittételek tolmácsolására.

Forrás- erzsebetrosta.hu