A mozgásszervi betegségek közül tán egyik sem jár annyi fizikai szenvedéssel, mint a reumatikus artritis, az egyre több ízületre kiterjedő krónikus gyulladás. A betegség oka még jórészt tisztázatlan, és a kór nem gyógyítható. Jó hír ugyanakkor, hogy a korszerű gyógyszeres terápiával és az életmód megreformálásával a folyamat lassítható, a fájdalmak és a kényelmetlenségek csökkenthetők.

Ez a titokzatos kór nagyon különböző tünetekkel jelentkezik, és sokszor hónapokba telik míg a helyes diagnózist felállítják. Az "átlagos" új beteg 58 éves, de a reumatikus artritis előfordul egészen kis gyerekeknél és időseknél is. A nők körében háromszor gyakoribb mint a férfiaknál, de hogy miért, azt még nem sikerült megfejteni. Amerikai statisztikai adatok szerint minden századik ember számíthat arra, hogy reumatikus artritisben betegszik meg. A leggyakoribb tünetek: az apró kéz- vagy lábízületek fájdalmas duzzanata, feszülése, a reggeli felkeléskor vagy pihenés után jelentkező és több mint 30 percig tartó merevségérzés, a végtagok "ügyetlensége". Az érintett ízületek mozgástartománya beszűkül, a környékbeli izmok meggyengülnek, és a betegség előrehaladtával deformálódnak az ízületek, illetve a végtagokon az ujjak. A betegek az influenza tüneteihez hasonló levertségről, tartós hőemelkedésről, néha száj- és szemszárazságról számolnak be. A betegség további jellegzetessége, hogy a tünetek a végtagokon mindig szimmetrikusan jelentkeznek, például egyszerre mindkét kéz ujjain.

Az artritis egyéb típusaitól eltérően ez a betegség nem csupán a mozgásszervekben, hanem a szívburokban, a szívben, a tüdőben és ritkán még a vérerekben is megjelenik. Ennek az a magyarázata, hogy a reumatikus artritis esetében a gyulladás nem a csontok és ízületek elhasználódásának, meggyengülésének a következménye, hanem a szervezet immunrendszerének ma még tisztázatlan eredetű "téves riasztása" miatt lép fel. A fehérvérsejtek, amelyeknek az a feladata, hogy megtámadják a szervezetbe került "idegeneket" például a baktériumokat és vírusokat, ennél a betegségnél az ízületek külső burkolatát támadják meg, és krónikus gyulladásos állapotba hozzák. Mivel a folyamat hónapokon-éveken keresztül zajlik, elvékonyodik, majd deformálódik az ízületet védő réteg, később karfiolszerű burjánzás alakul ki rajta. Azok, akik ebben a betegségben szenvednek, átlagosan tíz évvel hamarabb halnak meg, mint az átlagnépesség. A korai halált általában a gyulladásos folyamattal összefüggő szívbetegség okozza.

A kutatók ma még csak találgatják, hogy mi okozza ezt a súlyos elváltozást. Gyanakszanak vírus és baktérium okozta fertőzésre, de örökletes tényezőkre is. Mivel az utóbbi néhány évben világszerte csökkenő tendenciát mutat az új betegek száma, az a feltételezés is megjelent a nemzetközi szakirodalomban, hogy valamilyen még ismeretlen környezeti tényező is szerepet játszik.

A reumatikus artritist nem könnyű felismerni, mert kezdetben más betegségekhez hasonlóak, vagy nagyon elmosódottak a tünetek. A pontos diagnózis felállításához az alapos kikérdezés, fizikai vizsgálat mellett laboratóriumi tesztre is szükség van. A vérben található jellegzetes antitestek jelezhetik a betegség kialakulását, ugyanakkor még ez a laboratóriumi eredmény sem jelent száz százalékos bizonyosságot. Előfordul ugyanis, hogy az ellenanyag kimutatható, és a betegnek mégsem reumatikus artritise van, ugyanakkor ennek a fordítottja sem ritka. A röntgenfelvételek az ízületek látható elváltozásait tárják fel, és abban segítik az orvost, hogy elhatárolja a betegséget az artritis többi fajtájától. A betegség előrehaladtával ugyancsak a röntgenfelvételek jelzik - esetleg még a panaszok megjelenése előtt- , ha újabb ízületeket támadott meg a kór.

A reumatikus artritis, sajnos, nemcsak fájdalmas, hanem ráadásul nagyon kiszámíthatatlan betegség. Egyes esetekben hosszú évek is eltelnek két gyulladásos fázis között panaszmentesen, és olyan betegek is vannak, akiknél az ízületek deformációja egyáltalán nem alakul ki. Másoknál azonban már néhány év alatt részleges vagy teljes munkaképtelenség alakul ki. Csaknem elviselhetetlen fájdalom a mindennapi életben,a mozgásban való súlyos korlátozottság az előre haladó kórós folyamat következménye. Ezzel a kiszámíthatalansággal is magyarázható, hogy igen sokan válnak depresszióssá. Az amerikai szakirodalom szerint a krónikus betegeknél az esetek húsz százalékában antidepresszáns szerek szedésére is szükség van.

Magát az alapbetegséget szteroid és nem -szteroidalapú gyulladáscsökkentőkkel, valamint a betegség előrehaladását, terjedését akadályozó újonnan kifejlesztett antireuma-szerekkel kezelik. A leghatásosabbak a szteroidtartalmú gyógyszerek, amelyek azonban néhány hónap után nagyon komoly mellékhatással járnak, ezért ezeket csak a betegség akut fázisaiban szokták adni. A nem szteroid alapú gyulladáscsökkentők, például az aszpirin, a panaszokat hatásosan enyhítik, de a betegség terjedését nem akadályozzák meg. Az utóbbi időben igen jó eredményeket érnek el a methotrexate nevű daganatellenes vegyület kisebb dózisaival. Ez a vegyület képes lassítani a gyulladásos folyamatot, és jelentősen javítja a betegek közérzetét.

A különféle gyulladáscsökkentők és nagyhatású fájdalomcsillapítók mellett a legsúlyosabb esetekben sebészeti beavatkozásra is sor kerül. Ezek során a fájdalmas és működésképtelen ízületeket megtisztítják a gyulladás miatt kialakult kóros kötőszövetektől. A teljesen eldeformálódott ízületeket ma már aránylag sokszor pótolják fém vagy plasztik protézisekkel. Sajnos azonban a műtét sem akadályozza meg a betegség továbbterjedését.

A betegek életminőségét komolyan befolyásolja, hogy ők maguk mennyire tartják karban testüket. Meghatározott gyakorlatokkal fenntartható és javítható a beteg ízületek mozgásképessége. Erre azért is nagy szükség van, mert az indokolatlanul kímélt testrészeken hamarosan sorvadásnak indulnak az izmok, ami tovább rontja a beteg általános állapotát. A rendszeres, kíméletes mozgás a betegség okozta komoly lelki terhek enyhítését is segíti. Ajánlatos a minimumra csökkenteni az állati zsiradék fogyasztását, és minél kevesebb húst enni. A táplálkozás nem közvetlenül befolyásolja a betegséget, de az amúgy is beteg ízületek környékén kialakuló lerakódásokat lehet csökkenteni ilymódon.

A kölcsönös bizalomra és türelemre épülő orvos-beteg kapcsolat ennél a kórnál különösen fontos, hiszen gyakran 6-10 hónapba is beletelik, mire meg lehet találni a megfelelő terápiát.

Szerző: Pusztai Éva


Forrás - HáziPatika.com