A Thai masszázzsal kapcsolatos ismeretek
Több. Mint 2500 évvel ezelőtt Buddha barátja volt egy orvos, bizonyos Jivaka Kumar Bhacca, a buddhista apácák és szerzetesek, Magadha királynak, Bimbisarának gyógyítója. Jól ismerte a növények és ásványok gyógyerejét, de gőzfürdőt, masszázst is eredeztetnek tőle. Megemlítik nevét a Pali Canon-ban, amely a Therevada buddhizmus szent könyve. Ez a vallás ma is él Sri Lankán, Burmában, Laoszban, Kambodzsában és természetesen Thaiföldön. Őt tekinthetjük a thai masszázs megalapítójának, a módszer tehát indiai eredetű. Ennek megfelelően a masszázs módszere a Buddhista tanokkal együtt érkezhetett Thaiföldre.
Az ezzel kapcsolatos ismereteket pálmalevelekre írták, melyeket ugyanolyan becsben tartottak, mint a vallásos szövegeket. A burmai hódítás során 1767-ben nagyrészt megsemmisültek a régi iratok. A töredékeket III. Rama király gyűjtötte össze, ahol az ország északi részében lévő Wat Pho templomban őrizték és dolgozták fel. A hivatkozási alapot a templom falán, 30-30 szemből és hátulról végzett kezeléseket kőbe vésett képek adják. A hozzávaló magyarázatok már hiányoznak.
Boncolási tilalom miatt az anatómiai ismertek ugyanúgy hiányosak voltak, mint egész távolkeleten. Feltehetően érvényesülhettek a kínai energiavezetékek tanai is, mert 10 Sen (thai nyelven az energiavezetékek neve) kezelése a számos vezeték (állítólag 72000) közül kiemelt fontosságúvá vált, melyekben a jóga filozófiája szerint az energia, a „prána” kering. Mindenesetre a 10 Sen kezelése elégnek bizonyult a test és a belső szervek kezelésére. A rendszer hasonlít a tradicionális japán masszázs (shiatsu) elméleti és gyakorlati elveihez. A Senek az ízületekre nem terjednek ki, a talpon az ujjak felé sugárzik.
Sokáig a templomokban (Wat) történtek a kezelések, ahol inkább lelki gyakorlatnak, semmint a fizikai test kezelésének tartották. A bangkoki Wat Pho templom még ma is fő oktató és gyógyító helynek számít a thai masszázs szempontjából. A közelmúltban ez a fajta gyógyítás már kikerült a templomokból, s bár fogásrendszere hasonló maradt, mégis egy másik, ún. déli stílust képvisel.
Elsősorban nem a fizikai testtel foglalkozik a mintegy egyórás kezelés során, hanem energiamasszázsként működik a thai masszázs. Mind a „beteg”, mind a kezelő számára nagy örömmel jár a kezelés, igazán szeretettel kell végezni. A pácienst és a kezelőt is erőteljesen igénybe veszi, de a végeredmény lenyűgöző.
Thaiföldön egyperces imával kezdődik a kezelés a meditatív ráhangolódás elérése érdekében. Kumar Bhaccára emlékeznek, s azt kérik, kezelésük szabadítsa meg páciensüket mindenféle bajától. Mind a páciens, mind a masszőr könnyű, laza, bő ruházatot visel. Ennek kulturális hagyományai vannak, soha nem volt divat Thaiföldön a csupasz testet masszírozni. A masszázsokra vonatkozó általános tanácsok (ne étkezés után, ne telt hólyaggal stb.) itt is érvényesek, s nagyjából a kontraindikációk is megfelelnek a svéd masszázsnak.
Legjobban a padlón lehet dolgozni, tatamihoz hasonló szőnyegen. A kezelőnek számítania kell arra, hogy pácienséhez hasonlóan jól ki fog melegedni, ezért kell a laza ruházat, ami lehet rövid ujjú póló is, nem feltétlenül a hagyományos pizsamaszerű öltözet. Miután a tapintás nagyon fontos, nem a szemmel látható információk begyűjtését kell elvégezni. A talpak, a lábszár, a comb masszázsa után a felső végtagok, a törzs elülső és hátsó része következhet. A thai masszázs alkalmaz hasmasszázst. A talpon nyugodtan lehet masszírozni a talpi zónákat, meg lehet húzogatni a lábujjakat.
A lábszár és a comb „tenyerezése” következik a felsőtest súlyának felhasználásával, a hüvelykujjak lehetnek egymáson is, külön is, a nyomás végén nem végzünk a Yumeihora jellemző „söprő” mozdulatokat. Az is mindegy, hogy lentről felfelé és utána visszafelé nyomkodjuk a vezetékek pontjait, hiszen energiát közölve velük az áramlást meg tudjuk indítani. A csontokon és az ízületeken nyomást nem kell alkalmazni, ezeket a területeket egyszerűen kihagyjuk a nyomkodásból (majd a feszítéseknél lesznek kezelve).
Forrás - holisz.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- Bach virágterapeuta
- grafológus
- asztrológus