Távollátás:

visszafojtott düh és méreg, ami nem tud megnyilvánulni; hajlam, hogy valami fölött szüntelenül „szemet hunyjunk”; a szellemi-lelki magatartás megmerevedése

Bár a távollátó egyén a messzi tárgyakat jobban ki tudja venni, minta közelieket, azonban mégse képes mindig határozottan felismerni azokat.

E jelenség hátterében két ok rejlik:

1. a szemgolyó zsugorodása
2. a szemlencse megkeményedése

Utóbbi esetben időskori távollátásról beszélünk; az emberek többségénél negyven és ötven év között fokozatosan megkeményedik a szemlencse, elveszítvén így azt a képességét, hogy rövidebb távolságokra rugalmasan beállítódjék.                                                                                                     

A távollátó emberek általában erősen extravertált magatartásúak, akik a neveltetésük és a társadalmi beidegződéseik miatt nem nagyon tudnak szabadon megnyilatkozni. A test a visszafojtott düh állapotában megdermedt.

A távollátás arra utal, hogy az ember a tőle elvárható előrelátást csupán testi szinten távollátás formájában volt képes elsajátítani. Azonban a viselkedésében megnyilvánuló valódi előrelátást és bölcsességet nem sikerült még megtanulnia.

Teremtsük meg a lehetőségét életünk teljes áttekintésének, merengjünk a távoli jövőbe. Elmélkedjünk életünk hosszú távú nagy összefüggésein, a közeli események maradjanak a háttérben. Tekintetünket emeljük fel és koncentráljunk életünk horizontjára, vizsgáljuk saját életünket megfelelő távolságból. A jelentős események tapasztalataiból merítsünk erőt, és ebből váljunk valóban bölcsebbé! Tekintsünk át és lássuk tisztán életutunkat, találjuk és ismerjük meg életünk vezérfonalát.

„Az ember tudati világának középpontjában az élet valóban fontos dolgainak kellene állniuk. Csak úgy tudjuk megőrizni lelki és vizuális mozgékonyságunkat, ha kikerüljük a merev, megrögzött nézetek és megszokások csapdáit, ami végső soron a szemünkre is kihat.”

Felhasznált irodalom: Kurt tepperwein  Mit árul el betegséged?