Rövidlátás: külvilágtól való félelem, teljesítménydrukk, stressz, az „előrelátás" hiánya; a félelem és agresszivitás nyílt kifejezésével szembeni gátlások

„A rövidlátás a külvilágtól való félelem látható megnyilvánulása. Aki az élet tényeivel nem kíván szembenézni, az rövidlátó módon él. De ilyenné válik az is, aki nem tanulja meg vállalni az élet feladatait. A rövidlátás különösen gyakori fiatalkorban, minthogy az ifjúból hiányzik az előretekintés, a távollátás képessége. Egyáltalán nem akar még a jövőbe (távolba) nézni, csakis a pillanatnak él, következésképp „távollátásra" képtelen.” Késöbb a rövidlátás visszafejlődhet azzal arányosan, hogy mennyire tanulta meg a „messzelátást”.

A szemműködést erősen befolyásolja a szimpatikus és a paraszimpatikus idegtevékenység. A rövidlátó emberek többsége paraszimpatikus természetű –érzelmileg kevésbé fogékonyak, türelmesebbek és rendszeretők. Hajlamosak a külvilágtól való visszahúzódásra és mindehhez gyakran félénkség és introverzió – (befeléfordulás) járul.

A rövidlátók aránya magasabb az értelmiségiek körében, ami arra enged következtetni, hogy a „közelmunka” a sokat olvasó életmód is befolyásolja látásunkat, ám ez fordítva is igaz, hiszen az introvertált egyén általában többet olvas. A rövidlátó emberek gyakran gátlásosak és mivel nem tudják megfelelő módon kifejezni érzelmeiket és képviselni érdekeiket ezért esetükben gyakori az elnyomott agresszió.

„A rövidlátó egyén testében arra utaló jelek találhatók, hogy múltbeli ismétlődő élményeit, mint a félelem, rémület és hasonló érzelmek, nem tudta feldolgozni, azok mintegy megrekedtek, belefagytak az izomzatba. A mellkas általában lapos, megakadályozván a teljes belégzést, mielőtt a feldolgozandó érzelmek a belső teret egyáltalán elérhetnék. Az izomzat lényegi gátlása a rövidlátóknál tehát nem a szemben, hanem a testben található, megakasztva az energia áramlását, mielőtt még az a szembe juthatna. Amennyiben e kontrakciós és receptív fázis huzamosabb ideig eltart, a következmény rövidlátás kialakulása lehet.

A rövidlátás tehát mindig a túlzottan erős szubjektivitás megnyilvánulása. Az ember mindent egyfajta „békaperspektívából" lát, túlságosan is saját szemszögéből, „saját szemüvegén keresztül". A rövidlátás ugyanakkor éppen arra kényszerít, hogy önmagunkra tekintsünk, világosan felismerjük a közelállót. A rövidlátó ember azonban nem akarja észrevenni ezeket a dolgokat, így éppen a tünet készteti arra, hogy önmagába tekintsen, önismeretre tegyen szert.”

A rövidlátásban az a felhívás rejlik, hogy valóban meglássuk és elfogadjuk önmagunkat. A rövidlátó egyén ezt azonban nem akarja meglátni, és egyre inkább magába húzódik ahelyett, hogy tudomásul venné, vagy egyáltalán tekintetre méltatná önmagát, így egyre inkább bátortalanabbá és gátlásossá válik. Az éleslátás fókuszpontja egyre közelebb kerül.

A gondolkodás túlhangsúlyozására és az érzelmek elhanyagolására a test úgy korrigál, hogy korlátozza a látást. Félelem az élettől, elfojtott dührohamok inkább könyvek mögé bújunk, mintsem helytálljunk az életben- tipikusan értelmiségi tünet.

A különféle nemzetek körében végzett vizsgálatok kimutatták a látásunk és személyiségünk közötti szoros összefüggéseket. A japánok esetében a nemzet több mint 50% a rövidlátó, ami rögtön érthetővé válik, ha megvizsgáljuk a japán nevelési modellt, ami az érzelmek feletti uralkodást helyezi előtérbe.

Feladatunk tehát, hogy életünkben engedjünk teret érzelmeinknek is. Lássunk tovább az orrunk hegyénél, és ne vonatkoztassunk mindent magunkra. Tanuljuk meg egészséges távolból szemlélni a dolgokat. Kérdezzük meg magunktól őszintén mi is az, amit nem szeretnénk meglátni.

Felhasznált irodalom: Kurt Tepperwein - Mit árul el betegséged?