A Reiki
A reiki a Csi-Kung buddhista változata. Két szóból áll, az első "Rei" jelentése isteni, univerzális, egyetemes. A második szó a "ki", jelentése energia. A teljes szó jelentése: isteni, univerzális energia. A Reikibe való behangolás során kitisztul az energiatest csatornája, mely a fejtető és a két kéz között húzódik, és amely valaha régen mindenkinek nyitva állt az energia számára.
A reiki energia egyfajta transzformáció eredménye, melynek során az Univerzum energiája átalakul reiki energiává, miközben kis része a kezelő energiatestébe épül be, ezáltal segítve spirituális fejlődését és gyógyulását. Épp ezért, csak annak szabad másokat gyógyítani, aki maga nem beteg, hisz a reiki intelligens tulajdonságai miatt az energia nagy része a beteg kezelőt gyógyítja. A reiki gyógyítónak kötelessége magát gyógyítani, ha megbetegszik, csak ezután gyógyíthat másokat.
A reiki kizárólag élő szervezet gyógyulását szolgálja, bármely élettelen anyagon egyszerűen áthatol. Épp ezért kizárólag ember, állat vagy növény gyógyítására alkalmazható. Mivel minden élettelen anyagon áthatol, a kezelt személynek nem kell levetkőznie, és akár törött végtagjai is gyógyíthatók a gipszen keresztül. Sőt, begipszelt kézzel is részt lehet venni reiki tanfolya-mon, mert a beavatás nem a fizikai testben hoz létre változást, hanem az energiatestben.
A gyógyítás során a kezelő nem saját bioenergiáját használja fel, hanem az Univerzum energiáit, így nem kell attól tartani, hogy lemerül, ellenkezőleg maga is feltöltődik energiával.
Attól sem kell félnie a kezelőnek, hogy bármi kárt okozhat a kezelő, hiszen a reiki intelligens, pontosan ott fog hatni, ahol szükséges. Ha a kezelt testrész környékén a páciensnek nincs energiahiánya, az energia egyszerűen leáll, ekkor át lehet térni egyéb testtájakra.
A kezelőnek diagnózist sem kell felállítania, ennek ellenére felelősséggel tar-tozunk a gyógyításért. Ha gyanítjuk, hogy a páciens betegsége orvosi beavat-kozást igényel, először intézkedjünk arról, hogy betegünk orvoshoz jusson. Természetesen ezután használhatjuk a Reikit fájdalomcsillapító hatása miatt.
A reiki leghatékonyabban a fájdalomcsillapításban alkalmazható. Műtét esetén hatékonyabbá teszi az altatást, és a kellemetlen utóhatásokat is csökkenti. Természetesen műtét közben általában nem lehetünk jelen (kivéve a szülést), ekkor távkezeléssel segíthetjük a beteg gyógyulását, illetve a műtét utáni időszakban helyi kezeléssel.
A reiki azonban nem helyettesíti az orvost!
A Reiki öt alapelve:
- Ma ne mérgelődj!
- Ma ne aggodalmaskodj!
- Légy ma hálás!
- Dolgozz ma keményen önmagadon!
- Légy ma kedves embertársaidhoz
Forrás - ezo.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- asztrológus
- kineziológus
- grafológus