Már a régi görögök is tudtak a lovaglás gyógyító hatásáról, de orvosilag is elismert, terápiaszerű alkalmazására csak a huszadik században került sor. A második világháborút követően egy oxfordi kórház a sérült katonákat lovasterápiával próbálta gyógyítani.
Magyarországon 1980-tól alkalmazzák ezt a módszert, de csak tizenhét évvel később, 1997-ben alakult meg a Magyar Terápiás Lovasszövetség. Ma náluk és a Testnevelési Egyetemen foglalkoznak lovas terapeuták képzésével.

A terápiának három fő területe van. A hippoterápia elsősorban neurológiai betegségek és ortopédiai kórképek esetében javasolt. A ló hátsó lábainak és medencéjének mozgása a sérült, járásképtelen lovasban a járáshoz hasonló ingerületeket vált ki. A mozgáskorlátozott lovas agya úgy érzékeli, mintha a hozzárendelt test, a mozgásképtelen láb járna. A neurológiai tornáztatás lényege, hogy helyes, koordinált mozgásokra tanítsák meg az agyat és az idegrendszert, új idegkapcsolatokat létesítsenek, illetve hogy kitöröljék a rossz beidegződéseket. A ló mozgását, járását tornával képtelenség utánozni, ráadásul azt a pszichés többletet, amelyet a lovaglás jelent, másképpen nem lehet előidézni. A ló ritmusos mozgásával oldható a merev tartás, javítható a lovon ülő testtartása, a lovagló ülés lazítja az alsó végtagok görcsös merevségét, a kantárszár tartása pedig a hajlítóizom görcsösségét oldja fel. A ló melege lazítja az izmokat, elősegítheti a nyugodt lelkiállapot kialakulását. A lovaglás hatására erősödik az ízületek mozgékonysága, fejlődik az érzékelés, javul az egyensúlyérzék és a mozgáskoordináció. Az ügetés és a vágta javítja a vérkeringését és a légzést, hiszen nemcsak a ló, de a lovas is állandó mozgásban van.

A mozgássérültek (baleseti sérültek) hippoterápiáján kívül a gyógypedagógiai célú, fejlesztő lovaglás a pszichés problémákkal, viselkedési zavarokkal küszködők, a látássérült, az értelmi fogyatékos, az autista fiatalok felemelkedését szolgálja. A sérült emberek számára a lovaglás megnyitja, kiszélesíti a külvilágot, a ló hátáról más perspektívából látják, érzékelik a környezetet. Az önbizalmat adó új élmények segítik őket a megnyílásban, szívesen és büszkén osztják meg a velük történteket szüleikkel, társaikkal, nevelőikkel.

A gyógylovaglás harmadik formája az akadályoztatottak sportlovaglása. A terápiás kezelés egyik eredményeként sokan képessé válnak az önálló lovaglásra, versenyzésre is. Összemérhetik tudásukat egészséges társaikkal is, a testi különbségek ekkor már teljesen elmosódnak.
Budapesten, a szabadság-hegyi Kossuth Lajos Gyermekalapítványnál több éve folyik heti rendszerességgel gyógylovaglás. A gyönyörű környezetben nyaranta lovastáborokat szerveznek. Tudni kell, hogy ez az alapítvány a hátteret biztosítja a módszerhez: a lovardát, az általuk kiképzett lovakat, s minden olyan különleges felszerelést, melyekkel segíthetik a gyógyulni vágyókat. Például a mozgássérült fiatalok egy fokozatosan emelkedő fafeljárón (rámpán) hajthatnak fel a karám tetejével egy magasságban lévő emelvényig, majd innen két metrófogantyú (és a gyógytornászok) segítségével ülhetnek fel a speciálisan szerszámozott lóra. Nyereg helyett pokróc van az állaton, vállánál szíjjal rögzített kapaszkodók segítik a lovasokat a fennmaradásban.

A gyógylovardát, ellentétben a többi lovardával, ingyen látogathatják a terápiára szorulók. Igaz, itt az említetteken kívül nem biztosítanak szakembereket, nem rendelkeznek gyógyító csapattal. Ez részben hátrány, mert csak az olyan intézményekből érkezőket tudják fogadni, ahol dolgozik egy a terápiás lovagláshoz értő munkatárs. Az otthon ápolt testi vagy szellemi fogyatékos gyermekkel, aki szüleivel érkezik, itt nem tudnak mit kezdeni. Az viszont, hogy az intézményben lakó, vagy oda rendszeresen bevitt gyermekeket, fiatalokat a jól ismert gyógytornász, gyógypedagógus, konduktor
kíséri el, feltétlenül előnyös a gyermekekre nézve.


Az előzetes bemelegítés után kezdődhet a speciális foglalkozás.
A lovat kantárszáron vezetik lépésben, előbb körben, majd átlósan vezetik a karámban.

A terápiával nem az idegrendszer felöl közelítünk a mozgás felé, hanem a mozgás felöl próbálunk hatni az idegrendszerre. Így automatizálódhatnak olyan folyamatok, amelyek maguktól nem jöhetnének létre. A mozgássérült állapotokat egy bizonyos fokig lehet javítani, fejleszteni, meg lehet előzni a másodlagos károsodást, de meggyógyítani nem lehet. Egy sérült embernél rendkívül fontos, hogy megtanulja ellátni magát, s ha ezt a szintet élete végéig meg tudja őrizni, az nagyon nagy dolog. A lovasterápia egyrészt megkönnyíti a sérült életét, másrészt nagyon sokat segít a szintentartásban.

Forrás - naturastart.hu