természetgyógyászati portál

    

Kötőszöveti masszázs

A kötőszövet fontos szerepet tölt be az emberi test működésében. Részt vesz a szervek táplálásában és a tápanyagok raktározásában, ezek mellett védelmet nyújt mechanikai és fizikai ártalmak ellen. A kötőszövet térfogatát könnyen változtatja a test igényeinek megfelelően.

kötőszöveti, masszázs, kötőszöveti masszázs

1928-ban Elizabeth Dikke saját érszűkületi problémáján dolgozva tíz év alatt fejlesztette ki ezt a módszert a freiburgi egyetem klinikáján. Betegsége mellékhatásaként jelentkező derékfájdalmait a kötőszöveti masszázsban alkalmazott speciális nyomó, húzó fogásokkal enyhítette. Egészsége javulása odáig jutott, hogy elkerülhette a műtétet, és tapasztalatai alapján kidolgozhatta és bevezethette a kötőszöveti masszázst, mint új terápiás eljárást.

A gyakorlatban a láb vagy a kéz reflexzónáit simítással, mély gyúrással, álló nyomással kezeljük a zónák elváltozásaitól és a tünetektől függően. A kötőszöveti kezeléseket általában addig ideális végezni, amíg a zónák elváltozásai meg nem szűnnek.

A bőrt 3-4 ujjal az alatta lévő kötőszövettel együtt erős nyomással eltoljuk, majd elhúzzuk, amely helyi vérbőséget idéz elő. A vérbőség által előidézett reflexhatás javítja a zóna kötőszöveti tápanyagellátását, és pozitív hatással van a zónához tartozó belső szervekre is. A kezeléseket kúraszerűen ajánljuk 12-18 alkalommal elvégezni. A kúra alatt fontos, hogy meglegyen a szükséges folyadékfogyasztásunk, kb. napi 3 liter. A masszázs nagyon kellemes, nyugtató érzés, de a beteg területeken néha fájdalmas is lehet.


A kötőszöveti masszázs hatásai


A kezdetben tapasztalt kötőszöveti feszültségek oldódnak, később a tünetek enyhülnek, illetve teljesen megszűnnek.

A masszázs a kötőszövetből vegetatív áthangoló hatást indít el, ugyanis az intersticiális kötőszövet kapcsolatban áll a vegetatív idegrendszerrel.

A kötőszöveti masszázs alkalmazása hatékonyan javítja a vér és nyirokkeringést, elősegíti a salakanyagok kiválasztását, ezzel hozzájárulva a testünk méregtelenítéséhez. A salakanyagoktól ilyen módon megtisztított testnek megtöbbszöröződhet az immunitása, beindulnak az öngyógyító folyamatai és általánosan javul minden élettani funkció. A kötőszöveti masszázs ezek mellett szabályozza a hormonháztartást és fájdalmaink csillapításában hatékony.


Szólj hozzá a fórumon! Kattints ide!

Megosztás:
nyomtatás kicsinyítés nagyítás