Garainé Vitál Nikoletta

Garainé Vitál Nikoletta
06302559420 Nyíregyháza, Telefonos egyeztetés alapján https://www.facebook.com/gavitnikgyogyitas/
    ||||
  • Írások
  • |||

Üzenetküldés

Értékelések

Bemutatkozás

Garainé Vitál Nikoletta vagyok. Már elég fiatalon vonzott az ezotéria és a természetes gyógyulás. Én is egy voltam a sok közül, akin az orvosok nem tudtak segíteni, ezért próbáltuk ki a pszichotronikát, azaz a szellemsebészetet. Ezzel a gyógyulással tanultam meg azt a fontos dolgot, hogy mindennek a hit az alapja. Ha nem hittem volna el azt, hogy meggyógyulhatok, már lehet, hogy nem élnék.
2009-ben szereztem Sorselemző – Tanácsadó Diplomámat, és 2010-ben Pszichotronikus – Szellemgyógyász Mester Diplomámat, majd 2012-ben Pszichotronikus - Szellemgyógyász tanári diplomámat.
Nagyon köszönöm mindazoknak, akik segítettek, akik mindvégig mellettem voltak, legfőképpen édesanyámnak. Köszönöm Csontos Vilmosnak, hogy erre az útra vezetett és folytathattam életemet ebben a fizikai testben egészségesen. Végre azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna, de legfőképpen azt, hogy én is segíthetek másokon.

„A legtöbb ember azt vallja, hogy számára nagyon fontos az egészség, s ez helyén is van… de ki mit tesz azért, hogy valóban megtalálja az egészségét? Aki néhány pirula bekapásától várja, hogy az élete egyenesbe jöjjön, az garantáltan zsákutcába fut.”

Az összes betegség lelki eredetű.

„Az Egészség fontos, kezdje a Lelkénél.”

Bővebb információ:
https://www.facebook.com/gavitnikgyogyitas/

Telefon:
+36-30/255-9420

E-mail cím:
angelvictory@gmail.com

Bejelentkezés előzetes egyeztetés alapján!

Rendelés helyszíne:
Nyíregyháza

Megfelelő létszám esetén:
Debrecen
Budapest

Szeretettel:
Garainé Vitál Nikoletta
Pszichotronikus mester, tanár, Sorselemző-tanácsadó, országos szervező.

Szakterületek

Kezelt betegségek

  • Mozgásszervi betegségek,
  • Fog és szájbetegségek,
  • Szembetegségek,
  • Emésztőszervi betegségek,
  • Szív- és érrendszeri betegségek,
  • Allergia, immunbetegségek,
  • Fertőző betegségek,
  • Légzőszervi betegségek,
  • Férfiak problémái,
  • Nőgyógyászati betegségek,
  • Idegrendszeri betegségek,
  • Fül-orr-gége betegségek,
  • Gyermekbetegségek,
  • Bőrgyógyászati betegségek,
  • Vese és húgyúti betegségek,
  • Daganatos betegségek,
  • Szenvedélybetegségek,
  • Pszichés betegségek,
  • Anyagcsere betegségek

Tanfolyamok

  • Garainé Vitál Nikoletta még nem töltött fel egyetlen tanfolyamot sem.

Akciók

  • Garainé Vitál Nikoletta még nem töltött fel egyetlen akciót sem.

Vendégkönyv