Kötőszöveti masszázs terápiás alkalmazása
A kötőszövet különböző alakú sejtekből, sejt közötti állományból és rostokból álló szövet. Sejtjei lehetnek helyhez kötöttek, illetve vándorsejtek.
A kötőszöveti rostok három félék lehetnek: kollagén rostok, elasztikus rostok, illetve rácsszerkezetű rostok. A kötőszövet sejtközötti állománya teszi lehetővé a sejtek és a vér közt az anyagforgalmat. A kötőszövetnek sokrétű szerepe van: részt vesz a szervek táplálásában, raktározásban, hő szabályozásban, vízháztartásban, erősíti a szervezet immunitását, védelmet nyújt a mechanikai és fizikai ártalmakkal szemben. A kötőszövet térfogata is könnyen változik.
A kötőszöveti masszás elméleti háttere ezeken a tulajdonságokon alapul. 1928 Elisabeth Dicke gyógytornász 10 év alatt dolgozta ki freiburgi orvostudományi egyetem klinikáján ezt a masszázstípust. Mivel saját maga is érszűkületben szenvedett, és emiatt erős derékfájdalmai is voltak. Megpróbált magán segíteni, a kereszt csontja felett húzó fogásokat végzett, így próbálta tüneteit enyhíteni. Ekkor az alsó végtagjai bizseregtek és átmelegedtek. Ezt a kezelést gyakran végezte magán, így elkerülhette a műtétet. Tapasztalataira épülve dolgozta ki ezt az újfajta kezelési módot, a kötőszöveti masszázst. A kötőszöveti masszázs javítja a vérkeringést, a nyirokkeringést, erősíti az immunrendszert, hatására a salakanyagok sokkal gyorsabban távoznak a szervezetből, csillapítja a fájdalmat és a hormonháztartást is szabályozza.
A kötőszöveti masszázs neurovegetatív úton szabályozza a belső szervek állapotát és működésének zavarait.
kötőszöveti masszázs terápiás alkalmazása
A kötőszöveti masszázs egyfajta gyógymasszázs, kizárólag betegségek kezelésére alkalmas. Hatékony érszűkületben, vesegyulladás után, gyomorhurutban reumás izületi betegségekben. A kötőszöveti masszázs nem pihentető, relaxáló, hanem néhol fájdalmas is lehet. A belső szervek betegségei a kötőszövetekben feszülést eredményeznek, vagyis kapcsolat van a vegetatív idegrendszer és a kötőszövet között. Amikor mechanikailag ingert gyakorlunk a kötőszövetre, szegmentálisan befolyásolja a szervek működését.
Kötőszöveti masszázs technikája
A gyakorlatban a láb és kéz reflexzónáit kell simítani, mélyen átgyúrni. A három ütemű technika lényege, rátenni, elhúzni és kampószerűen csontra húzni a kötőszövetet. Nagyon fontos, hogy ne a bőrön csússzon az ujj, hanem a kötőszöveteket húzza. A második ütemű technikában nincs kampó, a masszázs a keresztcsontot, bordákat és gerincet érinti, valamint a lapockát, és a hasat is. A kötőszöveti kezelést addig kell folytatni, amíg meg nem szűntetjük a zónák elváltozásait.
A kötőszöveti masszázst mindig a 3. és 4. ujjal végzik, a bőrt és az alatta elhelyezkedő kötőszövetet erős nyomással eltolják, majd elhúzzák, ez helyi vérbőséget okoz. Így javul a kötőszövet tápanyag ellátása. Az első héten a kezelést 40-50 percig kell folytatni naponta, majd 2-3 naponta, a harmadik héttől már csak egyszer, összesen 12 -18 alkalom szükséges.
A kezdeti kötőszöveti feszülés lassan oldódik, így a tünetek enyhülnek, vagy eltűnnek. Ismételni csak abban az esetben kell, ha a panaszok továbbra is fennállnak, vagy újra jelentkeznének.
alternativgyogymodok.hu
Kapcsolódó
Hírek
- Epebántalmak megelőzése, kezelése gyógynövényekkel
- Az ínhüvelygyulladás gyógyítása
- Mondd a számod, elárulom, ki vagy! - Numerológia
- 5 ok, amikor a szeretkezés lehetetlen
- Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?
- Monogram-numerológia - a kezdőbetűk jelentősége
- Fáj a kezem... - Az ínhüvelygyulladás oka és kezelése
Oktatás
- kineziológus
- grafológus
- Bach virágterapeuta