Vajon eszünkbe jut-e nekünk, felnőtteknek, mennyire eltúnt életünkből az intenzív, rendszeres mozgás?

Legalábbis ahhoz képest, ahogy gyermekként az lételemünk volt. Legtöbbünk életéből már a felnőttkor küszöbén kikopik, s csak kevesen ismerik fel, hogy hiánya miatt milyen hatalmas igények, szükségletek halmozódnak fel bennünk.

Így volt ezzel Kiss Tibor Cece is, aki egyetemi pszichológiai tanulmányai végzése közben, egy terápiás csoportmunka során ébredt rá arra, hogy megtalálhatja ennek a mély, benső mozgásszükségletnek a kielégülését úgy is, ha azt egybekapcsolja szakmája, hivatása gyakorlásával.

A mozgás és a terápia kapcsolatával először egy a Jean Ayres által kifejlesztett szenzoros integrációs terápia egyik kurzusán találkoztam, amit dr. Varga Izabella tartott az egyetemen. Ő és Wilfried Gürtler, mindketten mint pszichológusok, kiképző kifejezés-és táncterapeuták alapították a központot a mozgásos pszichoterápiák támogatására.

Magát a módszert Wilfried fejlesztette ki 1986-ban, de élete végéig alakította, fejlesztette, merítve az újabb kutatási eredményekből és terápiás felismerésekbőI.

A módszer ennélfogva ma sem lezárt, sőt szemléletének lényegi eleme a változás, fejlődés. Központunk munkatársai is ennek megfelelően az Integrált Kifejezés-és táncterápia rugalmas megközelítésmódjával
dolgoznak.

Mit adhat a mai kor emberének a mozgás, a tánc? Mitől nevezhető ez teráplának?

• A kifejezés, a mozgás és a tánc a legősibb gyógyító művészetek közé tartoznak,
  amelyek az emberi kreativitás jótékony, gyógyító, felszabadító és integráló hatását mindig is és mindenhol kiaknázták.
• Tapasztalataink szerint korunkban egyre több, kifejezésében és mozgásában gátolt embernek van szüksége az önkifejezés élményének előrevivő és terápiás hatására. Az önkifejezés lehetősége
  -ez a legfontosabb. Lényünknek vannak olyan rétegei, amelyeket nem, vagy nehezen tudunk megszólaltatni, mozgással azonban sikerül, egy olyan csatornát nyit meg bennük, ami többnyire
  elfelejtődött, betemetődött, sokszor a létezéséről sem tudunk. Ezért tud örömteli
  felfedező folyamattá válni, amikor elkezdenek újra tánccal foglalkozni az emberek. Gyógyulásról pedig itt akkor beszélhetünk, ha önmagunk teljességét építjük vissza magunkba.

Mégis, hogyan történik ez? Sokan gátlásosak, nem szívesen táncolnak, főleg ha sokan látják őket...
Minden alkalommal a mozgás, testünk felfedezése mellett más művészeti eszközökhöz, módszerekhez is folyamodunk, hogy kifejezzük magunkat, a szavakkal sokszor kifejezhetetlen benső élményeinket, tapasztalatainkat. érzéseinket.

Éneklés. zenélés, képi megformálás.
Azaz színek, alakok segítségével is igyekszünk megragadni, közölni valamit magunkból, a megfogalmazhatóság határán, a szavak birodalmán túli testi szintű érzeteinkről.

Ezek segítenek a gondolkodás mögé hatolva, koragyermekkori élményekhez férkőzve teljesebbé tenni a képet önmagunkról, ugyanakkor segítenek abban is, hogy ne csak a múltat építsük be magunkba, hanem a jelent is, azaz, hogy még jobban jelen legyünk testünkben, az itt és most pillanatában. Éppen ezért nagyon gyakori visszajelzés a felszabadultság érzése, élménye azoktól az emberektől, akik belekezdenek egy táncterápiás folyamatba.

A felszabadultság alapvetően tehát abból fakad, hogy újra felfedezik a testüket?

Igen, hiszen a mozgásunk nagyon keretek közé van szorítva a hétköznapokban és ebből következően szinte egész életünkben. Mi nagyon szabadon használjuk a teret és a saját testünket, vagy legalábbis igyekszünk bátorítani, támogatni az embereket, hogy kísérletezzenek a saját testükkel és a térrel, tágítsák annak lehetőségét, ahogy egy térben léteznek, mozognak. A másik dolog az érintés, ami nagyon érzékeny téma.

A hétköznapokban egy reggeli tömegközlekedési helyzetben rengeteg érintési tapasztalatot szerzünk, de ezektől igyekszünk elzárkózni, mert ez egy határon való átlépés. A mi kultúrkörünkben az érintés egyébként is a kifejezésnek, a másik emberhez való kapcsolódásnak csak egy szűk szeletére, főleg a családon belül megengedett. Eközben az érintés alapvető emberi igény, az ezzel kapcsolatos kutatások azt mutatták ki, hogy az érintés, főleg kisgyermekkorban legalább olyan fontos, mint a táplálék.

Ez az érintésigény nem múlik el csak azért, mert felnövünk, de a társadalom azt tanítja nekunk, jobb, ha kordában tartjuk. Egy mozgás-és táncterápiás kurzuson dolgozunk az érintéssel is, ami ugyancsak hozzájárul a felszabadultság érzéséhez.

Amikor az érintés megtörténik, az bizalmi helyzetet teremt és könnyebben megnyílnak az emberek. Beszélnek is a saját élményeIkről?

Természetesen minden alkalommal teremtünk erre lehetőséget, kivéve a gyerekcsoportokban, mert ott még nehezen alakul a szavak szintjén történő élménymegosztás, az, hogya benső tapasztalatokról
beszéljenek is egymással a csoport tagjai. Erre a közös és egyéni feladatok után kerül csak sor, amikor már ismerkedtünk a térrel, kapcsolatba léptünk egymással, kipróbáltuk magunkat páros helyzetekben, szerepekben.

Az interakciók, táncok során szerzett élményeket azután átfordítjuk rajzba, festménybe, gipszbe, olykor megszületik egy vers is, ezekből lehet azután egy megosztó körben beszélni. Szoktunk szólóelőadásokat is tartani, ahol annak, aki a színpadnak kinevezett térbe lép, nincs meghatározva, hogy egy számára fontos téma kapcsán táncol, vagy felolvas, esetleg kis színielőadást rögtönöz-e egymagában.

A csoport egésze pedig nézi, mert fontos, hogy legyen befogadója ennek a legtöbbször nagyon személyes hangvételű változatos önkifejezésnek.

Ugyanis legtöbben az önismeret igényétől hajtva vannak itt.
Az integrált kifejezés-és táncterápia tehát megragad minden eszközt, hogy a résztvevőkben felszabadítsa a kreativitás forrásait...

Valóban, ennek az egész terápiás folyamatnak az egyik lényege, hogy az ember kreatív forrásaira irányul. Tekintetbe veszi a test, a szellem és a lélek komplex együttműködését egy konkrét élethelyzetben. A kifejezés-és táncterápiás szemináriumokon a felszabadult mozgás, az egyéni képzelet, a szimbólumok és a személyes mítoszok gyógyító hatására építünk, hiszen mindez segít a személyes problémák leküzdésében, az életkrízisek megoldásában, a betegségek gyógyításában, azaz az ember "egész-ségre" való képességének fejlesztésében.

Ezért tekintjük alapvető célunknak, hogy ez a szolgáltatás, ez a gyógyító és kiteljesítő munka elérhetővé váljon a különféle alkalmazási területeken, mint például a gyermek-, ifjúsági és felnőtt-pedagógiában, a felnőttképzésben, az egészségügyi és életmód-szférában, az ezzel foglalkozó szervezetek munkájában.

Csörgő Zoltán