Gellén Karcsi

Gellén Karcsi
304603015 Budapest VI., Rökk Szilárd u 11 http://gellen-karcsi.webnode.hu/
    ||||
  • Írások
  • |||

Üzenetküldés

Értékelések

Bemutatkozás

A nevem Gellén Károly (Karcsi). A kilencvenes évek eleje óta foglalkozom az ember testi-lelki-szellemi működésével. Kezdetben keleti tanokkal, harcművészettel, chikung-gal, filozófiával - pszichológiával foglalkoztam, ill. alternatív- és gyógy-masszázzsal, csontkovácsolással. Tanulmányaim rámutattak, hogy az ember komplex egységében teljes, így együtt kell foglalkoznunk a testtel, az elmével (pszichével), ill. tudati folyamataikkal.

A kilencvenes évek végén (1999-ben), mesterem engedélyével kezdtem el tanítani. 2002-2006 között a Magyar Taoista Egyházban éltem, dolgoztam. Pár év elvonulás után a Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetemen kezdtem újra munkásságomat. Munka mellett Integrál Pszichológiát tanultam, illetve előadásokat tartottam.
20 évnyi tanulás, gyakorlás után továbbra is képzem magam, mint terápiás segítő, motivációs tanár, mentor, ezzel is segítve a körülöttem élőket, a hozzám fordulókat.

Egyéni, pár és csoport foglalkozásokat tartok, masszázzsal-csontkovácsolással foglalkozom, önismereti- és edzőtáborokat, elvonulásokat, kirándulásokat szervezek.
Célom, hogy minél több embert segítsek hozzá kiteljesedett, félelmektől, gátlásoktól mentes, azaz - felelősségteljes, tudatos és kiegyensúlyozott életükhöz.

Bővebb információért keresd fel a http://gellen-karcsi.webnode.hu/

Kezelt betegségek

  • Mozgásszervi betegségek,
  • Légzőszervi betegségek,
  • Férfiak problémái,
  • Nőgyógyászati betegségek,
  • Idegrendszeri betegségek,
  • Pszichés betegségek

Tanfolyamok

  • Gellén Karcsi még nem töltött fel egyetlen tanfolyamot sem.

Akciók

  • Gellén Karcsi még nem töltött fel egyetlen akciót sem.

Vendégkönyv