A téli útsózás kapcsán a só kultúrtörténetének különleges epizódjait elevenítjük fel a só eredetmítoszától, a királyi sómonopóliumon át, a középkori sóbizniszig.

Betegséget gyógyít, méregtelenít, ördögöt, boszorkányt elűz

A budapesti növények talajában gyakorta a határérték három-négyszeresére rúg a sótartalom. A felmérések szerint 2002 óta 1500-2000 fa pusztult el a fővárosi fasorokban a kedvezőtlen környezeti hatások mellett bizonyíthatóan az útsózás miatt is.

A só eredetmítoszával, keletkezésével az évezredek folyamán számos elmélet foglalkozott. Arisztotelész a föld mélyében lévő alapanyagnak tartotta. A középkor embere szerint a nap energiájának hatására keletkezhetett, mások a patakok jótékony mosásának tulajdonították a folyókból kinyerhető só jelenlétét. Bizonyos területek elnevezései is utalhatnak erre az ásványkincsre. Egyes elképzelések szerint Elzász az ottani sós mocsarakról kapta az elnevezését. Mások úgy vélekednek, hogy Allemande (Németország) neve a só kelta haloin, holen vagy honalen kifejezésre vezethető vissza.

A gyógyításra használt só az orvostudomány nélkülözhetetlen kellékeként a higiéniában nyert alkalmazást. A görögök és a rómaiak sóval gyógyítottak, a sós fürdőkkel az elgyötört végtagokat kényeztették. A zsidók a fertőzések elkerülése végett sóval kenték be az újszülöttet. A középkorban is használták porrá őrölt formájában hintőporként, kenőcsként, vagy tapaszként. Számos mérgezést tudtak sóval hatástalanítani, de számítottak rá veszettség ellen is. Kedvelt recept volt a sóból, borsból, erős ecetből készült egyveleg, és előszeretettel alkalmazták a beteg nagyobb folyadékfelvétele érdekében is.

Sóbányászat perzsa

A só szent természete már a kelták vallási életében is megmutatkozott, hiszen a sóforrás kultikus helynek számított. A Biblia rengeteg helyén feltűnik a só. Ismert, hogy Lót felesége sóoszloppá változott, amikor visszatekintett Szodomára és Gomorrára. Illés sóval méregtelenítette a forrás vizét. Ezekiel könyve az áldozati állat sóval történő behintéséről számol be. A hegyi beszédben Jézus a tanítványokat a föld sójához hasonlította ("Ti vagytok a föld sója". "Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg?" /Máté 5:13/). A katolikus liturgia sem nélkülözi a sót: a keresztelésnél, a templomszentelésnél sót és vizet kevertek össze.

A só a népi hitvilágban nyerte el mitikus funkcióját. A kutak vizét például sok helyen sóval és homokkal igyekeztek növelni. De a boszorkány- és ördögűzések során is nélkülözhetetlennek tekintették a sót: a finnek szerint például a boszorkányok elmenekülnek a sótól. A néphit szerint a sótartó elvesztése vagy hiánya is rossz óment jelent. A paraszti világban főként a só védő szerepét emelték ki. Baszkföldön a démonok ellen késhegynyi sóval védekeztek. Franciaországban a baglyot tekintették rossz szellemnek és egy mondóka szerint ezért sót szórtak a madárra. Máshol a gyermekágyba helyeztek sót, így óvva a csecsemőt a betegségtől, rontástól.

Forrás - mult-kor.hu