Az ego elképzelései, mint a Lélek Útjának gátjai

Az is probléma lehet, ha elvárásunk van azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell megvalósulnia álmainknak. Ezáltal nem adjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy a Jelen Pillanatai megmutathassák ajándékaikat, lehetőségeiket, amelyek álmunk megvalósulását szolgálhatnák, vagy amelyek az álmunk felé haladást örömteli utazássá tehetnék. Álmaink mindig Lelkünk Útján valósulnak meg, nem pedig egónk elvárásai, elképzelései útján. Ha mindenáron az utóbbi módon akarjuk a megvalósulást, akkor csalódás lesz osztályrészünk, majd emiatt elkönyveljük magunkban, hogy az élet nem ad lehetőséget arra, hogy vágyunk megvalósuljon. Vagy esetleg elvetünk egy lehetőséget, netán elmegyünk mellette, mert az nem az elképzeléseink szerinti módon és úton való haladást biztosítja (pedig attól még lehet, hogy az álmunk felé vinne, és ha mi nem élünk vele, akkor valójában mi akadályozzuk annak megvalósulását).

Lelkünk álma azért született meg bennünk, hogy megvalósulhasson, és erre az Élet mindig lehetőséget ad, csak esetleg más formában és módon, valamint időzítéssel, mint ahogy mi elképzeltük. Ugyanahhoz a célhoz több út is vezethet, haladjunk az Élet áramával, és engedjük, hogy rátereljen arra az útra, amelyet Lelkünk álmunk megvalósulására kiválasztott. Engedjük át magunkat a Pillanat Adta Lehetőségnek, amit a Jelen kínál, így hozhatjuk ki belőle a legtöbbet, és így láthatjuk meg azt a másik utat, ami az álmunkhoz vezet. Így kaphatjuk meg azt, ami személyesen a miénk.

A Jelen idea-kibontó energiái

A nyugtalan várakozás helyett koncentráljunk inkább a Jelenre, arassuk le ajándékait, bízva abban, hogy álom- és vágyvirágaink szirmait a legbiztosabb, legprecízebb „kezek” bontják ki, ezzel bőtermő alapot biztosítva a majdani aratáshoz. A folyamatok sürgetése, a vágyott jövőn való merengés helyett kapcsolódjunk össze a Jelen idea-kibontó energiáival. Így tudatosodhat bennünk, hogy a kibontakozási folyamat aktuális fázisában mi a mi szerepünk: a belső érlelődést segítő tudatos és türelmes, a jelen lehetőségeiben élvezetet találó, teremtő várakozás, vagy az „Isteni Kezekkel” együttműködő társteremtő cselekvés. Ha netán a cselekvés, annak is megvan a maga megfelelő ritmusa, sebessége: a kapkodásban, sietségben, görcsös akarásban az ego munkálkodik; a megfontolt, nyugodt, de mégis lelkesedéstől fűtött cselekvés az isteni teremtő energiák jelenlétéről árulkodik. Engedjük hát át Életünk Virágoskertjét az Univerzum Kertészének, nála jobban senki sem tudhatja mikor mi a megfelelő „művelet”, hogy Lelkünk Isteni Terve, amely álmaink, vágyaink ideamagjában szunnyad, kibontakozhasson, majd termőre fordulhasson, amikor eljött a megvalósulás ideje.

„Mi lenne, ha tényleg elhinnénk az Istenit, az erőt, ami összetartja a dolgokat a mi tudatos kontrollunk nélkül is? Mi lenne, ha észrevennénk, hogy a mindennapjainkban is ez az erő működik? Mi lenne, ha elhinnénk, hogy ez az erő szeret minket, törődik velünk, és véd minket? Mi lenne, ha elhinnénk, hogy megpihenhetünk?... Bízni az erőben, ami működteti az Univerzumot a hit… A hit azt jelenti, hogy az Univerzum a mi oldalunkon áll… Minden próbálkozásunk, ami ezen erő irányítására irányul, puszta beavatkozás. Ha hajlandóak vagyunk megpihenni ez az erő értünk dolgozik… Amit irányítani próbálunk, az sokkal jobban működik nélkülünk…”
„Amikor abbahagyjuk a dolgok kontrollálását, akkor azok beállnak a természetes rendbe és minden működni kezd. Megpihenünk, és így helyet adunk a magunknál sokkal nagyobb erőnek, az pedig sokkal jobb munkát végez annál, ahogy mi tennénk. Megtanulunk bízni abban, hogy az az erő, ami galaxisokat tart össze, a mi kis világunk körülményeivel is elbír.”
(Marianne Williamson)