Rövid leírás

(másnéven: sokizületi gyulladás)
A reumatoid arthritis leggyakrabban a kis, de a nagyízületeket is érintő szimmetrikus, előrehaladó gyulladással és következményes ízület- és lágyrész-pusztulással járó kórkép. A betegség intenzitása változó: az enyhébb esetektől - ezek aránya kevesebb, mint 5% - a gyógyszerrel is alig uralható, a beteg lerokkanásával és testszerte súlyos szervrendszeri tünetekkel járó kórformákig terjed.
Az ízületi funkció megőrzése és a betegség kimenetele szempontjából alapvető fontosságú a gyógyszeres kezelés keretében az ún. "bázisterápia" korai megkezdése, mert a csak tüneti terápiára hagyatkozó hozzáállás már az első két év során nagymértékű, visszafordíthatatlan ízületi pusztulást okozhat.

Előfordulás

A reumatoid arthritis világszerte a népesség körülbelül 1%-át érinti. A betegség megoszlására jellemző, hogy háromszor annyi nőbeteg van, mint férfi. Döntően, mintegy 70%-ban tartós fájdalommal jár, a betegek hozzávetőlegesen 15-20%-ánál alakul ki súlyos mozgáskorlátozottság.

Okok

A rheumatoid arthritist az úgynevezett autoimmun kórképek közé sorolják, vagyis a betegség hátterében az immunrendszer zavara áll. Noha a szakirodalom számos hajlamosító tényezőt ismer, a betegség kiváltó oka ma még ismeretlen. Az örökletes hajlam kizárható.

Tünetek

A kezdeti panaszok nem jellegzetesek: a beteg gyengébbnek érzi magát, fogy. A reggeli kézmerevség már felhívhatja a kórképre a figyelmet, de ez ugyanúgy lehet kísérő tünete az igen gyakori, jóval ártalmatlanabb lefolyású ízületi degeneratív kórképeknek (artrózis) is. A kezek merevsége mellett a betegség fő jellemzője a szimmetrikus, mindkét oldalt érintő, tartóssá váló ízületi gyulladás. Egy idő múlva megjelenhetnek a betegséggel kapcsolatban jellegzetesnek tekintett reumás csomók a végtagok feszítő oldalán, a kézfejeken, az esetek ötödében a könyökökön, különösen a kifejezettebb fogyással járó kórformákban. Gyakorlott szakorvosban ezek a tünetek már a képalkotó eljárások alkalmazása és a laborértékek kézhezvétele előtt is felvetik a betegség gyanúját.

A betegség legkorábbi szakaszában dominál az ízületi gyulladás, ilyenkor fő teendő a további károsodások megelőzése.

A korai - középső szakaszban jellemző a mozgási nehezítettség, a mozgáskorlátozottság, az izomsorvadás, illetve a lágyrészek elváltozása; a csomó, az ín- és ínhüvely-gyulladás.
A 3-4 gyulladásos fellángolás után a rendszeresen begyulladó ízület tokjának sebészi rekonstrukciós műtéte indokolt lehet.

A középső szakasz vége felé már dominál az ízületpusztulás. A beteg ekkor önmagát már csak segítséggel tudja ellátni, gyakori a leszázalékolás. A képalkotó eljárások kifejezett porc- és csontpusztulást, előrehaladott állapotú ízületi deformitást, izomsorvadást és lágyrész-elváltozást mutathatnak.

A legkésőbbi, destruktív szakba, amely ma már nagyon kevés beteg osztályrésze, a deformitások uralják a képet; porcos-csontos összenövések miatt ágyhoz, kerekesszékhez kötött a beteg.

Diagnózis

Noha az autoimmun betegségek a vérben jellegzetes autoantitestek megjelenésével járnak, fontos azt is tudni, hogy önmagában egy-egy laboratóriumi érték (pl. az autoantitest kimutatása) önmagában még nem jelzi biztosan az autoimmun-betegség, jelen esetben a rheumatoid arthritis - fennállását. Ha a kérdéses beteg pl. reumafaktor (RF) pozitív, ettől még akár egészséges is lehet. Az immunológiai laboratóriumi tesztek döntő többségénél az eredmény csak a klinikai kép ismeretében értékelhető, így pl. a reumafaktor negativitása nem zárja ki a rheumatoid arthritis (RA) létét, pozitivitása pedig az esetleges RA mellett még egy tucat más - többnyire gyulladásos - betegséget is jelenthet. Az autoimmun-betegségek, így a rheumatoid arthritis felismerését ezért a laborértékeken túl úgynevezett diagnosztikus vagy klasszifikációs kritériumok segítik. A kórisme ma is gyakran az Amerikai Reumatológiai Kollégium kritériumain ("ACR criteria") alapul, amely az alábbiakat veszi figyelembe:

1. Ízületi merevség (reggel, több mint egy órán át)
2. Kezek érintettsége
3. Több mint 3 ízület érintett
4. Szimmetrikus ízületi gyulladás
5. Reumás csomók láthatók (az esetek 20-40%-ban)
6. A vérben úgynevezett "reumafaktor" észlelhető (megjegyzendő, hogy ez önmagában még nem vezet diagnózishoz, mert egyéb betegségek, egyes gyógyszerek is okozhatják a "reuma- faktor pozitivitást", arról nem is beszélve, hogy egészséges egyének mintegy 5%-nál is előfordulhat.
7. Jellegzetes jelek a röntgen-felvételen.

Az ízületi elváltozásokon kívül a rheumatoid arthritis szövődményeként kialakulhatnak ízületen kívüli (extraarticularis) tüntetek is. Ilyenek a bőr elváltozásai; márványozottsága, a kihegyesedő ujjbegyek, a pigmentációzavar, az idegrendszeri tünetek; a perifériás idegek degenerációja, a szem tünetei; a szemszárazság, hajszálérgyulladás a szemben. Ritkán a belső szervek is érintettek lehetnek, így például a szív - szívburok-gyulladás jelentkezik -, a tüdő (ritka, de jellegzetes csomók, mellhártyagyulladás megléte), illetve a vese, melynek degeneratív jellegű elváltozása az amiloidózis).

Kezelés

Az ízületi gyulladások kezelésében - a mai szemléletben - sorrend szerint elsődleges feladata van a megelőzésnek, illetve az oki kezelésnek. Csak, ha az oki kezelés nem lehetséges, kerülhet sor a kóros tünetek mérséklését, megszüntetését célzó tüneti kezelésre.
A korai szakban (első három hónap) a legfontosabb a betegség felismerése, a helyzet elfogadása, a korán megkezdett ízületvédelem. Ekkortájt dől el, mennyire jóindulatú, illetve mennyire agresszív formáról van szó. A kezdeti szakaszban - a diagnózis megerősítéséig - a beteg lehetőleg csak nem-szteroid gyulladáscsökkentőket kap.

A betegség aktívnak minősül, ha a fennálló terápia mellett 10 mg/nap dózisú prednisolon sem csökkenti a tünetek intenzitását. Amikor a diagnózis biztosnak látszik - többnyire az első hat hónap elteltével - indokolt a mielőbbi úgynevezett "bázisterápia" megkezdése, esetleg az ízületbe adott szteroid tartalmú injekciókkal kiegészítve. Az orvosi szaknyelv a rheumatoid arthritis-szel kapcsolatban "bázisterápia" alatt azokat a gyógyszereket érti, amelyekkel nemcsak tüneti javulás - fájdalomcsökkenés, a gyulladásos tünetek megszűnése -, hanem az ízületet pusztító folyamatok valódi megfékezése érhető el. A bázisterápia keretében újabban biológiai terápiás gyógyszereket alkalmaznak, amelyek a legtöbb esetben hatásosnak bizonyulnak e súlyos betegség enyhébb lefolyásának biztosítására. Sajnos mégis előfordul, hogy a beteg egyik vagy másik bázisterápiára nem reagál. Ekkor szükséges lehet a terápiaváltás, esetleg a bázisterápiák kombinálása. A betegség legpusztítóbb szakaszának az első két évet tekintik. Ebben az időszakban ezért mindenképpen törekedni kell a gyulladás és az annak következtében kialakuló ízületi károsodás megfékezésére.

Az átmeneti szakaszban, (a betegség első jelentkezésétől számított 6-12 hónapban a bázisterápia mellett jelentkező időnkénti fellángolásokat szájon át vagy ízületbe adott szteroiddal kell kezelni, ilyenkor fontos az ízület nyugalomba helyezése, jegelése.
A rheumatoid arthritis kései szakában az alapvető teendők a fájdalomcsillapítás, az ízületi funkció megőrzése, a következményes ízületi porc-degeneráció - a másodlagos artrózis - kivédése.

A rheumatoid arthritis ma még nem gyógyítható, de az idejekorán megkezdett, célzott terápia alkalmazásával az ízületek és lágyrészek pusztulása lassítható, sok esetben megelőzhető.

A szájon át, szigorúan az orvosi utasítás szerint szedett gyógyszerek nagymértékben javíthatják a betegség lefolyását és a beteg általános közérzetét.
A gyógyszeres terápián túl nagy szerepe van a sebészeti megoldásoknak: a kezek, könyökök, vállak funkciót helyreállító, bizonyos esetekben ízületpótló műtéteinek. A reumatoid arthitisben szenvedő betegeknél sokszor válnak szükségessé különböző segédeszközök, mint támbot, térdtámasztó, stb., valamint a komplex rehabilitáció.

Gyógytorna, fizioterápia:
A fellángolások idején pihentetés, sínezés szükséges, de a kezelés különböző szakaszai eltérő intenzitású és típusú fizioterápiát igényelnek. Alapvető szabály, hogy a gyulladásos szakban az ízület tornáztatása tilos.
A gyógytorna általában a meleghatást követően végzett gyógytornából (otthon 2x15 perc), illetve az izomerő javítására szolgáló gyakorlatokból áll.
A heveny gyulladás megszűnésével a kezelés fő célja az érintett ízület körüli izomzat erejének növelése, amely a teherviselő ízületek megbetegedése esetén alapvető fontosságú. A gyógytornakezelés célja csípőízületnél például a far és a comb izomzata, térdízületnél az elülső combizomzat erősítése.

Szerző: Dr. Pálinkás Imre
Lektor: Dr. Ormos Gábor


Forrás - HáziPatika.com