Rendszeres testmozgással az impotencia és a rák ellen
Utolsó módosítás: 2009. június 02. - 19:20:48
Olvasva: 306
(MTI/APA/AP) - Két friss tanulmány is igazolja a rendszeres testmozgás hasznosságát; a megállapítások szerint a sportolás mérsékli rosszindulatú daganatok kialakulásának esélyét, egyszersmind jelentősen csökkenti az impotencia kockázatát.
Mindkét megállapítást középkorú és idős férfiakon elvégzett empirikus vizsgálatokból szűrték le.
A stockholmi Karolinska Intézet kutatói 40 ezer, 45 és 79 év közötti férfit vizsgáltak; kutatásuk eredményét a British Journal of Cancer című szaklapban tették közzé. Megállapították többek között, hogy napi legalább egy óra kerékpározás vagy séta - de akár házimunka is - kimutathatóan csökkenti a daganatos elváltozás esélyét.
A bécsi egyetemi klinika urulógusai 45 és 60 év közötti férfiakat - összesen 674 főt - vontak be vizsgálatukba, amelyben a szexuális teljesítőképességükről és sportolási szokásaikról kérdezték a célszemélyeket, akiknek (fizikai, nem szexuális) állóképességét is ellenőrizték.
Az orvosok az eredményekből azt a következtetést vonták le, hogy azoknál a férfiaknál, akik hetente négyezer kalóriát égetnek el, 83 százalékkal kisebb a súlyos erekciós zavarok fellépésének az esélye, mint azoknál, akik csak heti ezer kalóriától szabadulnak meg testmozgás útján.
Az orvostudomány előtt eddig is ismert volt, hogy a rendszeres sportolás jótékony hatással van a vér áramlására.
Forrás - MTI Hírek
Csakragyertya
Feltöltve: 2010. július 01.
Ezen a rövid videón a csakragyertya alkalmazást és hatását mutatjuk be.
Látták: 9588
Esküvőre felkészítő kezelések
Feltöltve: 2010. június 23.
A Harmónia Életreform Központban jártunk, mivel egy nagyon hasznos szolgáltatásról hallottunk... Íme:
Látták: 1807
Masszázs oktatás a Harmónia Életreform Központban
Feltöltve: 2010. augusztus 16.
A Harmónia Életreform Központban többek között igénybe vehető szolgáltatás a svéd masszázs oktatás és talpmasszázs is.
Látták: 2156
Kapcsolódó
Hírek
Oktatás
- Ayurvéda testkezelések, tanfolyam, Ayurvedia, Ayurvédikus Oktatóközpont, Budapest XI., 2012-02-10

- Ayurvéda testkezelések, tanfolyam, Ayurvedia, Ayurvédikus Oktatóközpont, Budapest XI., 2012-02-10

- Ayurvéda testkezelések, előadás, Ayurvedia, Ayurvédikus Oktatóközpont, Budapest XI., 2012-02-10

- Életvezetési tanácsadás, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-02-10

- Csikung, tanfolyam, Tőke Csaba, Miskolc, 2012-02-10

- Reflexológia, tanfolyam, Harmónia Életreform Központ, Budapest XI., 2012-02-10

- Kineziológia, előadás, Hári Anikó, Orosháza, 2012-02-11

- Nincs iskolai képzés feltöltve.
- kineziológus
- grafológus
- yumeiho masszőr