Heti horoszkóp - október 10. - október 16.
Utolsó módosítás: 2011. október 10. - 08:54:54
Olvasva: 2331
A Merkúr hete
Még együttáll a Szaturnusszal, de folyamatosan távolodik tőle, közben közeledik a Vénuszhoz, majd el is éri, hogy szorosan együtt haladjanak november végéig. Közben jegyet vált, átlép a Skorpió jegyébe, és egész héten trigonban lesz a Neptunusszal.
Nagyon vegyes, ellentétes energiák hatnak tehát a gondolkodásra, logikára, mozgékonyságra, kommunikációra, értelemre.
A hét elején erősebbek a korlátozó, megfontoltságot, sőt félelmet generáló energiák, visszafogottság, óvatosság, megfontoltság, erősebb alkalmazkodás lesz jellemző.
Ahogy azonban telnek a napok, egyre inkább előtérbe kerül az intuíció, a megérzések, legalábbis ez lenne az optimális, hisz a neptunuszi energiák semmiből felbukkanó, teljesen logikátlan, ámde jó érzést keltő ötleteket hozhatnak, még az is előfordulhat, hogy teljesen máshol találod magad, mint ahova indultál, és bebizonyosodik, hogy jól tetted, hogy hallgattál a „belső hangra”.
A Skorpió jegybe lépve kissé szélsőségessé teszi a gondolkodást, kommunikációt, mozdulásra, kezdeményezésre való indíttatást. A Mérleg jegy tétovasága után most vagy az igen, vagy a nem lesz a válasz, sokkal kevésbé a talán...
Nagyot nyit a jegyben az intuíció is, erősebben fog „szólni” a belső hang, ha figyelsz rá, meghallod az ego mögött. A Neptunusz fényszöge kimondottan harmonizál ezzel.
De...
Hogy ne legyen olyan egyszerű, a Jupiter szemben áll a Merkúrral, vagyis hozza a kételkedést, a nehezebb elfogadást. Érdemes a héten nyitottabbnak lenni a hihetetlen dolgokra, a furcsa véletlenekre, most ezek mutatnak előrelépést.
A Nap utoléri a Szaturnuszt, együttállásukkal kicsit visszafogja a hatalmat, uralomra vágyást, sajnos az amúgy is kevesebb önbizalommal rendelkezőknek ez a fék nehezebbé teszi cselekvést. Viszont segít abban, hogy ne az egót hizlaljuk, ne önös érdekből tegyünk meg bármit is. Sokan fogják azt érezni a héten, hogy bármibe is kezdene, falakba, akadályokba ütköznek. Mint már annyiszor, ez az energia is azt segíti, hogy a könnyebb felismerés miatt a külvilágba vetített, de saját korlátainkat meglássuk végre. Innen nézve sokat segít az intuíciónk, bölcs énünk szóhoz jutásában.
Nem árt ehhez egy kicsit csendben lenni...
És mily meglepő, most is egy telihold segíti a felismert dolgok elengedését (szerdán).
Nem árt az óvatosság a közlekedésben, hisz a Merkúrról lévén szó, a feszítő energiák bárhol csattanhatnak.
A jegyeknek szóló eheti tanácsok:
Heti horoszkóp - október 10. - október 16.
Csakragyertya
Feltöltve: 2010. július 01.
Ezen a rövid videón a csakragyertya alkalmazást és hatását mutatjuk be.
Látták: 14983
Esküvőre felkészítő kezelések
Feltöltve: 2010. június 23.
A Harmónia Életreform Központban jártunk, mivel egy nagyon hasznos szolgáltatásról hallottunk... Íme:
Látták: 2636
Masszázs oktatás a Harmónia Életreform Központban
Feltöltve: 2010. augusztus 16.
A Harmónia Életreform Központban többek között igénybe vehető szolgáltatás a svéd masszázs oktatás és talpmasszázs is.
Látták: 3082
Kapcsolódó
Hírek
Oktatás
- Életvezetési tanácsadás, tanfolyam, Kabany Csilla, Budapest XIII., 2013-05-24

- Életvezetési tanácsadás, tanfolyam, Kabany Csilla, Budapest XIII., 2013-05-24

- Radiesztézia, tanfolyam, Albecz János, Piliscsaba, 2013-05-25

- Gyógymasszázs, tanfolyam, Harmónia Életreform Központ, Budapest XI., 2013-05-26

- Kristálygyógyászat, tanfolyam, Albecz János, Piliscsaba, 2013-05-26

- Reflexológia, tanfolyam, Harmónia Életreform Központ, Budapest I., 2013-06-08

- Thai masszázs, tanfolyam, Jóriné Sipos Tünde-Prána Meditációs Kuckó, Budaörs, 2013-06-08

- Nincs iskolai képzés feltöltve.
- grafológus
- asztrológus
- yumeiho masszőr
