Cinkkel a tüdőgyulladás és a hasmenés ellen?
Utolsó módosítás: 2009. június 01. - 17:33:05
Olvasva: 592
A cink az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló nyomelem a szervezetben, melyről úgy tartják, hogy fontos szerepet játszik az immunrendszer egészséges működésében. Amerikai kutatók szerint a fejlődő országokban a cink hasznos fegyver lehet a fertőző betegségek ellen. Úgy tűnik, a naponta bevitt cink csökkenti az egy és négy év közötti kisgyermekek halálozási kockázatát.
A baltimore-i Johns Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Iskola munkacsoportja a kelet-afrikai Zanzibárban több mint negyvenkétezer-ötszáz gyermek bevonásával végzett vizsgálatot. A gyermekek fele naponta cink-kiegészítőket kapott (a csecsemők 5 mg-ot, az egy évnél idősebbek 10 mg-ot), másik felének pedig placebót (hatóanyag nélküli készítmény) adtak.
Azon gyerekek körében, akik cink-kiegészítőt szedtek, hét százalékkal kisebb volt a halálozási arány, mint azoknál, akik placebót kaptak. A tizenkét és negyvennyolc hónap közötti, cink-kiegészítőt szedő gyerekek esetében ez az arány tizennyolc százalékkal volt alacsonyabb.
"Ez a nagy kaliberű kísérlet bebizonyította, hogy a cink-kiegészítők szedése a halálozási rátát is csökkenti amellett, hogy mérsékli a tüdőgyulladás, a hasmenés és a malária előfordulását, melyet korábbi kutatások igazoltak." - nyilatkozta a kutatást vezető Robert Black, a Bloomberg Intézet nemzetközi egészségüggyel foglalkozó részlegének professzora és elnöke.
"A nagyobb dózisok hatásainak vizsgálatához további kutatásokra lesz szükség. Addig is, a cink betegségmegelőző használatára vonatkozó ajánlásoknak arra a megállapításra kell támaszkodniuk, hogy a cink hatással van a növekedésre, a megbetegedésekre és a halálozásra a fél évnél idősebb gyerekek esetében." - mondta a tanulmány társszerzője, Sunil Sazawal docens.
Forrás - Medipress
Csakragyertya
Feltöltve: 2010. július 01.
Ezen a rövid videón a csakragyertya alkalmazást és hatását mutatjuk be.
Látták: 11866
Esküvőre felkészítő kezelések
Feltöltve: 2010. június 23.
A Harmónia Életreform Központban jártunk, mivel egy nagyon hasznos szolgáltatásról hallottunk... Íme:
Látták: 2047
Masszázs oktatás a Harmónia Életreform Központban
Feltöltve: 2010. augusztus 16.
A Harmónia Életreform Központban többek között igénybe vehető szolgáltatás a svéd masszázs oktatás és talpmasszázs is.
Látták: 2451
Kapcsolódó
Hírek
Oktatás
- Ayurvéda testkezelések, tanfolyam, Ayurvedia, Ayurvédikus Oktatóközpont, Budapest XI., 2012-05-25

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-26

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-27

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-30

- Reiki, tanfolyam, Szabó Gábor, Budapest V., 2012-06-02

- Yumeiho masszázs, tanfolyam, Szalai Csaba Koppány, Budapest XX., 2012-07-21

- Nincs iskolai képzés feltöltve.
- kineziológus
- grafológus
- Bach virágterapeuta