A véradás mérsékli a szívinfarktus kockázatát
A Finnországi Kuopio város egyetemének orvos-kutatói az elmúlt évben számoltak be megfigyelésük eredményeiről az American Journal of Epidemiology szaklapban. Ennek alapján azt állítják, hogy még a nem rendszeres véradás is jelentősen csökkenti a középkorú emberek szívinfarktus-rizikójának mértékét. Összesen 2862 egyén esetében vizsgálták az utóbbi kilenc éven belül esetleg előforduló szívrohamok kialakulását. A szerzők kimutatták, hogy azon emberek esetében, akik legalább egy alkalommal adtak vért az utóbbi két évben, csupán 0,7 százalékuknál fordult elő szívinfarktus. Ezzel szemben azok csoportjában, akik nem voltak véradók, a szívinfarktus gyakorisága 12,5% volt.
A kutatócsoport már korábbi tudományos dolgozatában is utalt arra, hogy a vérszérum vasmennyiségének növekedése szerintük a szívinfarktus egyik potenciális rizikófaktora. Jelenlegi megfigyelésüket - miszerint a véradóknak nyolcvannyolc százalékkal kisebb az esélye egy esetleges szívinfarktus kialakulására, mint azoknak, akik egyáltalán nem szoktak vért adni - azzal magyarázzák, hogy a véradás csökkenti a vérszérum vasmennyiségét.
Tehát lehet, hogy a zsír- és koleszterinszegény diéta, rendszeres testmozgás, nikotinmentes élet mellé hamarosan a rendszeres véradás is felkerül a "túlélési" életmódszerek palettájára?
Forrás - Gyógy-ír - Kisalföld
Csakragyertya
Esküvőre felkészítő kezelések
Masszázs oktatás a Harmónia Életreform Központban
Kapcsolódó
Hírek
- 5 évvel tovább élhetnénk - infarktus, agyvérzés

- A szívinfarktus többnyire megjósolható

- Szívinfarktus után ne dolgozzunk stresszes munkahelyen

- Őssejtekkel kijavítható az infarktuson átesett betegek szívizomzata

- Érkárosító fehérje - szívinfarktus

- Az ellenségesen viselkedő férfiak körében gyakoribb a szívbetegség - szívinfarktus

- Sokan nem ismerik a szívinfarktus tüneteit

Oktatás
- Ayurvéda testkezelések, tanfolyam, Ayurvedia, Ayurvédikus Oktatóközpont, Budapest XI., 2012-05-25

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-26

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-27

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-30

- Reiki, tanfolyam, Szabó Gábor, Budapest V., 2012-06-02

- Nincs iskolai képzés feltöltve.
- grafológus
- asztrológus
- kineziológus